Magyar és amerikai kutatók igazolták Platónt

2020. július 18. 20:41
A föld kockákból épül fel.

Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezer éves feltevését, miszerint a föld kockákból épül fel – közölte az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Platón, az egyik legnagyobb ókori görög filozófus kései munkáiban úgy vélte, a világmindenséget alkotó négy elem – a föld, a víz, a tűz és a levegő – mindegyike szabályos testekből épül fel, ezek közül a föld hexaéderekből, vagyis kockákból.

Az „átlagos alakzat” egy kocka

A három magyar és egy amerikai tudósból álló kutatócsoport igazolta, hogy ha véletlenszerűen választott síkokkal kellően sokszor vágunk ketté egy testet, akkor a folyamat eredményeként keletkező testek (poliéderek) lapjainak, csúcsainak és éleinek átlaga rendre 6-hoz, 8-hoz és 12-höz tart, vagyis az „átlagos alakzat” egy kocka lesz.

A csoport nagy léptékű számítógépes kísérletekkel megvizsgálta a kőzetekben a természetes aprózódást előidéző feszültségmezőket, és igazolta, hogy a természetben előforduló, töredezést okozó leggyakoribb feszültségmezők a testeket kettérepesztik, és ezáltal átlagos értelemben kockákat hoznak létre. Így tehát a Földön (és más égitesteken) fellelhető töredezett sziklák és kövek geometriai átlaga maga a kocka – tették hozzá.

A közel negyven éves kutatómunkát siker koronázta

Domokos Gábor alkalmazott matematikus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat egyetemi kutatócsoportjaihoz tartozó MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport vezetője, Kun Ferenc (Debreceni Egyetem) és Török János (BME) elméleti fizikusok, valamint az amerikai Pennsylvania Egyetem kutatóprofesszora, Douglas Jerolmack geofizikus közel négyéves kutatómunkájuk eredményét a világ legkiemelkedőbb tudományos folyóiratai között számon tartott PNAS – amely az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences) lapja – pénteken publikálta.

Gömböc

Megjegyezték, hogy a kutatás eredményeként Domokos Gábor és társa, Várkonyi Péter másik munkája, a Gömböc most természettudományos értelemben is a helyére került. A Gömböc már a bemutatásakor tudományos szenzáció volt, mivel ez a találmány az első olyan ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza.     

A Gömböc tehát az alakfejlődési folyamatok láthatatlan végállomása, míg a most záruló kutatás szerint a kocka a – szintén láthatatlan – kezdete ugyanezen folyamatoknak.

(MTI)

(Nyitókép: flickr.com)

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jaj igazhitű mannácska, Kőre alapozódik vagy futóhomokra alapozódik?
..... vagy.... esetleg....
Az _egyéb ún. "Szabályos testek" -ből épül(nek) fel.

Plátói ismerkedés ez p. - i geometriával.

Az egy halott fehér csávó.

Itt egy szép könyv ott egy labda, jaj de szép a zókori csillagászati matematika története:

History of Ancient Mathematical Astronomy

https://sanet.st/blogs/booknew..

Az mindenesetre szembetűnő (és a soroltakkal hasonlóság) hogy e 400rémkarakteres nick itt minden kommentjével _ab_start
(kb.) három lájkot beállít...

"A tudományban éppen az a szép és történetileg egyedi, hogy attól függetlenül igaz, hogy hiszel-e benne, vagy hogy tetszik-e, amit állít."

A szkepszis az amiben az a szép és egyedi hogy attól függetlenül igaz, hogy hiszel-e benne, vagy hogy tetszik-e, amit állít.
A tudomány némelykor téves állításokat tart piedesztálon és csupán ha helyesen alkalmazza a szkepszist (és szükséges fázisban revideál), akkor bizonyulhat igaznak, nemdebár.

"Piciny, de fegyelmezett rajongótáborom van."

Én szkeptikus vagyok a fegyelmezett lájkolóidról szóló tudományos-látszatú kijelentésed kapcsán.

Oh mannaanna, igazán örülök, de ezért mégiscsak elnézésedet kérem, hogy ezt a wikilapot én nem linkeltem előbb neked :)

Én kétlem hogy a "szkepszis" az általad rajzolt rigorózusan kétállapotú dolog .
A "fegyelmezett lájkolóid" létére vonatkozó szkepszis például ugyebár nem a mindenben való kételkedés és nem is a bármilehetségeses esete.

" lássuk be."

Könnyű ez a többes-első hiszen fegyelem is van ( "fegyelmezett rajongótábor"-od :-) ) , és fel is sorolja a dolgot belátó :) nickeket sturmovik a soroló. :-D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés