Van bűnbocsánat a gyarmati baloldalnak?

A Szabadság tér felé sétálva meggyőződhetünk arról, hogy valami nagyon nincs rendben a hazai antikolonialista baloldallal. 

A Horthy-akváriumot sikerült nekik lefröcskölni, a birodalmi sas által megmeetoozott metroszexuális giccsangyalt alaposan sikerült körbeszemetelni, de valahogy mégsem érzik a hangsúlyokat.

ami a kolonializmus legfőbb szimbóluma a magyar történelemben.

Az előtt az ellenség előtt lehet tisztelegni, aki nem a kommunizmusért, hanem a családjáért, a népéért, Oroszország Anyácskáért kelt hadra és áldozta fel az életét. Az erőszakolók, a megszállók, a szabadságharcunkat leverők, tehát a szovjet imperialisták előtt viszont nem lehet és nem is szabad tisztelegni. Ennek a múltnak a szelleme is ott lebeg a meglehetősen groteszk nevű Szabadság tér fölött – a nemzet emlékezetpolitikai szemétlerakóhelyének kellős közepén –, alig tíz perc sétára (három perc menetelésre) az Országháztól. 

Kedves elvtársak! Ne azt tessenek méricskélni, hogy hány sztálincsizmát lehet kiönteni az Andrássy-szoborból, hanem ezúttal tényleg gyakoroljanak önkritikát. Az internacionálét nyekergő posztkommunista elit szuverén nemzeti kormányzás helyett 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között is csak gyarmati helytartóságot volt képes állítani az ország élére. Madách Luciferével együtt mondhatják: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Ha létezne a demokratikus politikában hosszú távú memória, a választók ebben az évszázadban már a parlament közelébe sem engednék a baloldali-liberális „kétkomponensű komprádorelit” (Békés Márton) képviselőit. 

A baloldal az elmúlt évtizedekben finoman szólva nem oldozta fel magát a szovjet gyarmati múlt morális terhe alól, de a szimbolikus gesztusok ezen sokat segíthetnek. Azt hiszem, minden bűnnek van feloldozása. Megkockáztatom, talán a politikában is.

akkor garantáltan meglengetjük feléjük a kalapunkat. Így köszöntjük majd annak a szuverenista baloldalnak a születésnapját, amellyel egyáltalán érdemes lesz szóba állni. Azon a napon értelmet nyerhet a dekolonizációs retorika és a szobrokkal kapcsolatos összes frusztráció: adott a nemi erőszak, a gyarmatosítás és a diktatórikus elnyomás botránya, mindez pedig egyetlen fehér obeliszk hivalkodóan égnek meredő alakjában. Mi a kérdésük, kedves baloldaliak? 

Marad a Horthy-dobálás, a végtelenül kínos turul-mánia és az amerikai belpolitikásdit játszó beesett vállú momentumosok futtatása, vagy elkezdünk végre fontos dolgokról vitatkozni? Amikor a Szabadság tér felé sétálunk, egyetlen pillantással felmérhetjük, hogy mi a magyarországi baloldal értékpreferenciája. Nézzük meg, hogy melyik szobrot dobálják meg és melyiket nem!