Az izraeli annektálás terve ellen tiltakozik Cseh Katalin

2020. június 24. 12:57
A Momentum EP-képviselője is aláírta a petíciót Izrael palesztinai annektálási tervei ellen.

Közös levelet és petíciót közöltek 25 európai ország különböző politikusai a Palesztinában tervezett új izraeli annektálás kapcsán. „Mi, parlamenti politikusok szerte Európából elkötelezettek vagyunk a szabályokon alapuló globális rend mellett, és komolyan aggódunk Trump elnök izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos tervei, valamint Palesztina tervezett izraeli annektálása miatt. Aggódunk amiatt, hogy ez precedenst teremthet a nemzetközi kapcsolatokban” – írják.

A több mint ezer európai politikus által aláírt levél szerint Európa igazságos megoldást szorgalmazazott az izraeli-palesztin konfliktusban, a kétállami megoldás mellett kiállva, összhangban a nemzetközi joggal és a releváns ENSZ BT-határozatokkal. Szerintük Trump eltér a nemzetközi elvektől azzal, hogy a tartós izraeli ellenőrzést támogatja a palesztin területek fölött, szuverenitás nélkül hagyva a palesztinokat.

Az aláíró politikusok szerint Európának határozottan fel kell lépnie az ügyben, hogy reagáljon a kihívásokra, megakadályozva az annektálást, megőrizve a kétállami megoldás lehetőségét, igazságos megoldást találva a konfliktusra. „A szabályokon alapuló nemzetközi rend központi jelentőségű Európa saját hosszú távú stabilitása és biztonsága számára is. Alapvető érdekünk és felelősségünk ennek megőrzése” –  írják.

A levél aláírói között található Manuel Valls korábbi francia baloldali miniszterelnök, Annalena Baerbock, a német Zöldek társelnöke, Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi elnöke, egy belga és egy luxemburgi európai néppárti EP-képviselő; valamint számos más – nagyrészt baloldali, szocdem, zöld, szélsőbaloldali, kommunista politikus között – magyar részről egyedüliként Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője.

Összesen 202 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az erdélyi magyarok autonómiájáért mikor fogsz aláírni? Mikor fogsz felszólalni, vagy bármit is tenni?
Mikor fogsz tiltakozni Johannis és a román politikusok magyarellenes túlkapásaiért?

Amióta az USA I. vh-s hadba lépése érdekében az angol kormány nevében Balfour beleegyezett egy zsidó nemzetállam létrejöttébe, hiábavaló az ilyen tiltakozás.

Ha Sorost kritizálják, akkor az az ellenzék szerint az csak antiszemitizmus lehet, semmi más. Ha Izraelt kritizálják, akkor logikai alapon, az is csak antiszemitizmus lehet. Akkor most van elfogadhatatlan antiszemitizmus és elfogadható antiszemitizmus?

Változtass nevet, vagy tanuld meg a földrajzt.

Még vitatkozol is? :)))

Nem tudom, hogy te hol vagy, de innen ahol én vagyok nem látszik. Pedig még a távcsövemet is elővettem.

Én nem keverem, csak feltettem egy kérdést.

"Ciszjordánia Jordánia része és nem a zsidó államé."
De az 1967-ben meggondolatlanul indított 'hatnapos háború' eredményeként izraeli kézre került és semmi jele sincs annak, hogy Izrael lemondana róla.

Az persze fel sem tűnt neked, hogy Ciszjordánia nem Jordánia része, amit ez a vöröshagyma állít.
A lényeg neked, hogy véresszájúzzál egy fideszest.

https://444.hu/2020/06/24/az-e..
ensz-fotitkara-szerint-nem-lenne-tul-jo-ha-izrael-bekebelezne-ciszjordania-egy-reszet
Egyelőre tehát ott tartunk, hogy az ENSZ főtitkára szerint 'nem lenne túl jó' Ciszjordánia bekebelezése.
Nyilatkozatokat persze alá lehet írni, de eddig a Közel-Keleten a Dobermann elv érvényesült.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés