Súlyos a koronavírus-válság Ukrajnában

2020. június 21. 13:45
Már az ezret is túllépte a halálos áldozatok száma.

Ukrajnában vasárnapra kevesebb új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, mint a megelőző két napban, a betegség halálos áldozatainak száma viszont átlépte az ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített. Az elmúlt nap alatt 735 új esettel az azonosított fertőzöttek száma elérte a 36 560-at, az elhunytak száma pedig nyolc újabb halálos áldozattal 1002-re emelkedett. Eközben eddig 16 509-en gyógyultak meg, közülük előző nap 103-an. A fertőzöttek napi növekménye jóval alacsonyabb a megelőző két napinál, amikor 841, illetve minden eddigi rekordot megdöntő, 921 volt, viszont még így lényegesen meghaladja a tavaszit, amikor 300 és 500 közötti napi növekedést regisztráltak.

A legtöbb új fertőzéses esetet megint a nyugati országrészből jelentették Lviv megyéből, az ország harmadik legfertőzöttebb régiójából 101-et, Rivne megyéből 96-ot, valamint Kárpátaljáról 80-at. Kárpátalja megyében az egészségügyi tárca adatai alapján eddig 2149 fertőzöttet azonosítottak, közülük 54-en haltak meg és 842-en győzték le a kórt. A fővárosban, Kijevben előző nap 73 új beteget regisztráltak és egy újabb haláleset történt. Velük együtt a járvány kitörése óta az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 4325-öt – amivel megelőzte az eddig az ország legfertőzöttebb területének számító Csernyivci megyét – , az elhunytaké pedig 98-ra emelkedett, miközben eddig 1391-an gyógyultak meg. A romániai határnál lévő Csernyivci megyében a regisztrált fertőzöttek száma 4324, az elhunytaké 171, a gyógyultaké pedig 1563.  

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról beszélt, hogy Ukrajnában az egészségügyi dolgozók közül már 5998-an betegedtek meg, és az országban azonosított fertőzöttek 17 százalékát teszik ki. Előző nap újabb 48 egészségügyi dolgozónál állapították meg a koronavírus-fertőzöttséget.

(MTI)

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés