A nemzet összetartozásáról – az én Trianonom

2020. június 4. 15:46

Nagy Csomor András
Mandiner
Szétszabdaltak valamit, ami évszazadokon keresztül organikusan fejlődött, együtt élt, összetartozott.

Amikor néhány évvel ezelőtt édesapámmal Tatabányán jártunk, megkérdezték tőlünk, hogy honnan tudunk ilyen jól magyarul, ha a Felvidékről vagyunk, mondván, az egy másik ország. Édesapám erre ezt a találó választ adta, hogy ha holnap kitör a III. világháború, holnapután vége van, harmadnapon pedig Tatabánya alatt húzzák meg a trianoni határokat, és te innentől nem Magyarország, hanem egy másik ország területére kerülsz, akkor – tette fel a kérdést – te onnantól szlovák vagy?

És nyilván soha nem érkezett az a válasz, hogy igen, én onnantól szlovák vagyok, hanem mindig az ellenkezőjét mondták. Ez a történet egy „kérdésre” biztosan választ ad, amely kérdést még leírni is nehezemre esik, hiszen ugyan eldöntendő a kérdés formája, valójában sosem volt kérdés. Összetartozik-e a magyar nemzet?  

Az, hogy ma Magyarországon felmerülhet az a kérdés, hogyan lehet magyar az, vagy hogy ugyanolyan magyar-e, aki a Felvidéken, Erdélyben vagy bármelyik elcsatolt területen él, az száz év kitartó munkájának köszönhető. Az, hogy ma vannak olyan felvidéki magyarok, akik számára nem egyértelmű, hogy ők magyarok, abban szintén száz év kitarto munkája van azoknak, akik minden lehetséges módon megpróbálták elhitetni velünk, hogy mi, magyarok nem tartozunk össze, mi, magyarok nem egy egyéséges nemzet vagyunk.  

Mindebből látni látni, hogy Trianon nem csupán azért szörnyű tragédia, mert elcsatolták az ország területeinek kétharmadát, vagy az ország lakossága tizennyolc millióról hétmillióra csökkent, hanem mert

szétszabdaltak valamit, ami évszazadokon keresztül organikusan fejlődött, együtt élt, összetartozott.

Nem elég, hogy szétszabdalták, az elmúlt évszázadban módszeresen el is próbálták hitetni velünk, hogy nem tartozunk össze, hogy a felvidéki magyar nem ugyanolyan magyar, mint az erdélyi, a kárpátaljai vagy éppen az anyarországi.

Megpróbálták megtörni a magyar nemzet lelkét. Jelentem, nem sikerült. 

Meggyőződésem, hogy Trianon nem csak a magyarság tragédiája, hanem az egész Kárpát-medence tragédiája is egyben, még ha ezt a Kárpát-medence többi nemzete egyelőre nem is látja be.

Sebaj, ami késik, nem múlik. Ahogy a református himnusz, a kilencvenedik zsoltár második verse szól, „mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak ő elmúlása és egy éjnek rövid vigyázása”.  Innen nézve jól állunk az idővel.

Még március közepén történt, hogy a koronavírus miatt hazajöttem a Felvidékre. Elmentem futni a szántóföldekre, majd egy 21. századi fiatalhoz hűen készítettem egy fotót a tájról, mondván, ha nem kerül ki az instagramra, hogy edzeni jöttem, az edzés nem is ért semmi. A kép fölé a következőt írtam: Magyarország agrárország. Majd amikor leírtam, rájöttem, hogy bizony nem Magyarországon vagyok, még ha itt a felvidéki Nagyölveden ezt gyakran oly nehéz is észrevenni, hiszen mindenki magyar. 
De amíg nem írtam le,

bennem fel sem merült, hogy az, amit magam körül látok, az nem Magyarország.

És amikor ez megtörténik, hogy a lezárt határok ellenére nekem a Felvidéken fel sem tűnik, hogy nem Magyarországon vagyok, akkor tegyük fel újra a kérdést: összetartozik-e a magyar nemzet? 

A nemzeti összetartozás gondolata éppen akkor lesz sikeres, ha ezt a kérdést többé senkinek nem jut eszébe feltenni, hiszen mindenki számára evidens, egyértelmű és világos a válasz: igen.
 

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés