TGM tévedéséről és arról, miért írjunk Trianonról

Miért ne írjunk Trianonról? – ezt fejtegeti hosszasan az ÉS hasábjain TGM. 

A fejtegetés lényege a következőben áll: TGM-et több Trianon-kötethez is felkérték szerzőnek, ebből kettő igen komoly felkérés volt, de ő nemet mondott, mert szerinte míg nem értjük Trianont, addig felesleges róla írni.

Majd az olvasottságát öncélúan fitogtató, nagyzoló szakirodalomlistát sorol fel, amit házifeladat lenne elolvasnia annak, aki Trianonról írni akar. 

Eközben kifejti, hogy nem értjük a szomszéd népeket, még a (szerinte) legalapvetőbb szerzőiket sem olvastuk, és mindig csak azt vizsgáljuk, mi volt Trianon után, nem azt, mi volt előtte, és mi vezetett Trianonhoz.

Csakhogy nem igaz, hogy ne érdeklődne a magyar történelemkutatás a szomszéd népek – hogy is mondják ezt ma – „megélése” iránt. És azt sem igaz, hogy csak a Trianon utáni idők iránt érdeklődünk, az okok iránt nem. Mindig van mit tenni, de hát ez a munka sosem ér véget. 

Elég csak elolvasni Gyurgyák János monumentális Trianon 100-kiadványához írt tanulmányát, abból is kiderül, hogy nincs akkora probléma, amekkorát TGM lát. Vagy ott van az Ablonczy Balázs-féle Trianon 100 kutatócsoport és munkája. Igenis, aktív érdeklődés folyik a történelmi Magyarország kisebbségeinek helyzete, problémái, sérelmei, illetve a magyar uralkodó osztály mulasztásai iránt, ahogy a történelmi „erők” iránt is, nevezetesen hogy a nemzeti ébredés korszaka hogy járult hozzá a történelmi Magyarország szétfeszítéséhez.

Egyébként meg: Trianonhoz leginkább az első világháború elvesztése járult hozzá, ha ugyanis nincs háború, vagy a a győztes oldalon vagyunk, akkor nem osztják fel az országot Versailles-ban, centripetáló nemzetiségi erők ide vagy oda. És akkor nincs második világháború sem, később meg talán autonómiát adunk, kantonizálunk, akármi. Vagy ha később mégis elszakadnak nemzetiségi területek, nem a mostani határok mentén teszik, hanem közelebb a nemzetiségi határhoz.

Felsorolhat TGM ezer okot, ha a háború elvesztését nem sorolja fel, a legfőbb okot nem említi. 

TGM felrója a nemzetnek, hogy nem ismeri a Trianonhoz vezető okokat, viszont mindezzel tanúbizonyságát adja annak, hogy nem igazán ismeri az ezügyben tett erőfeszítéseket, nem követi a történészek tevékenységét. Ami persze nem kötelessége, csak ha már olyasmiket ró fel, amiket, akkor illene. TGM lényegében totális ignoranciát feltételez Trianon okait illetően magán kívül szinte mindenki másról, miközben nincs igaza.

Ha ugyanakkor TGM kívánalma az lenne, hogy majd ha minden magyar ultratájékozott Trianont illetően, csak akkor írjunk, akkor ez lehetetlen utópia. A történelem részletei iránt mindig egy adott réteg (széles réteg, de réteg) érdeklődik. Mégkisebb részleteit pedig mindig csak a szakma fogja ismerni, vitatkozni róla konferenciákon.

A legnagyobb baj azonban az, hogy TGM-ünk összekeveri a megértést a gyásszal és emlékezéssel. Van persze összefüggés a kettő között, de Trianon századik évfordulóján nem csak megérteni akarunk, hanem emlékezni és gyászolni is szeretnénk. 

Ha magyarázni kell, miért szeretnénk gyászolni és emlékezni, akkor az már régen rossz. Mindenesetre eme gyász és emlékezés része az is, hogy írunk. 

És vajon TGM Trianon századik évfordulóján komolyan gondolja, hogy majd csöndben marad az ország, és senki nem ír? Vagy ha úgy gondolja, hogy ő egyébként érti Trianont, és mások nem értik – mert ezt sugallja könyvtani ismertetéseivel –, akkor ő miért nem írta meg esszéit a felkérésekre válaszul?

Trianon megértésére folyamatosan törekedni kell. Századik évforduló egyszer van, s ekkor a megértés aktuális állapotától függetlenül írva is gyászolunk, írva is emlékezünk. 

Ezért is írjunk Trianonról.