Wass Albert szavait zenésítette meg a Kárpátia Trianon évfordulóján

2020. május 31. 15:37
A nemzeti rock egyik legnépszerűbb hazai képviselői Wass Albert gondolatait zenésítették meg.

A Kárpátiát lapunk is elkísérte turnéjuk egyik állomására még 2018-ban, akkori riportunk itt olvasható.

Wass Albert így vélekedett Trianonról, ahogy az a Kárpátia dalában is hallható:


„A trianoni békekötés ostoba, és igazságtalan, és felelőtlen pontjai, honfitársaim, nem csak bennünket sújtottak, bár bennünket sújtottak legjobban. És ha valakinek van jussa erről beszélni, az én vagyok, mert én ennek a súlya alatt nőttem emberré. Ugyanaz az ostoba, félrevezető és hamis politikai irányzat, amely bennünket tönkretett, ugyanúgy tönkretette ma az egész világot. A külön vélemény szabad egyéniség joga. Az egység megtalálása pedig az egyén fegyelmezettségének a törvénye. Legyünk tehát olyan magyarok, akik méltók vagyunk a magyar történelmi múltra. Nem csak szellemben erősek, de lélekben is. Nem csak sportokban kiválóak, de szellemi és lelki fegyelemben is legyünk egy akarat és egy cél. És biztos vagyok abban, mint ahogy önök is biztosak abban, ha mélyen a lelkiismeretükbe néznek, hogyha mi magyarok egyszer összefogunk itt a szabad világon, nincsen a pokolnak az a hatalma, amelyik megbirkózhatik velünk. Ha ezt meg tudjuk érteni, s ezen az úton el tudunkindulni, máris egy nagy lépéssel előbbre vagyunk mindenkinél."

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megelőztél, én is egyből Z. Kárpát Dánielre, a Kárpátia alkalmi dobosára gondoltam. Dani már írja a magyarázkodó levelet pártelnökének, semmi köze a magyarokhoz, a Kárpátiához......

Erre gondoltál bammeg?? https://www.origo.hu/itthon/20..

A történet azonban nem ért itt véget: vasárnap Vágási váratlanul bejelentette, hogy megszabadul minden pártbeli tisztségétől, mondván, hogy a Jobbikra rossz fényt vetett az akció, amivel sokakat "megbotránkoztathatott" "A Trianon feliratok felfestésével hibát követtem el, senkiben sem szerettem volna megbotránkoztatást kelteni. (...) A Jobbikra ezzel rossz fényt vetettem, a mi pártunk pedig nem egy következmények nélküli párt, így a mai napon írásban benyújtottam a Jobbikban betöltött minden posztomról való lemondásomat a választókerületi elnöknek és az országos pártigazgatónak" - írta ki közösségi oldalára.

Igen, ez az az együttes, amely így üzent az ún. Jobbiknak:

EGYSZERŰEN SENKIK VAGYTOK!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés