750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alapot javasol az új uniós költségvetés

2020. május 27. 14:55
Az alap az 1100 milliárd eurós uniós hétéves költségvetést egészíti majd ki – ismertette szerdán Ursula von der Leyen az Index.hu cikke alapján.

A lap azt írja, hogy a 750 milliárdos mentőcsomag egyértelmű kísérlet arra, hogy összebékítse a tagállami álláspontokat, de határozottan az 500 milliárd eurós német-francia javaslat felé kerekít, szemben az Európai Parlament 2000 milliárdos és a mediterrán államok hasonló nagyságrendű követeleséivel. Ráadásul éppen a fele annak, amit maga Gentiloni tartott észszerűnek korábban. Ugyanakkor a tervezet hangsúlyozza, hogy a korábban már elfogadott 540 milliárdos, jórészt kölcsönökből és hitelgaranciából álló mentőcsomaggal együtt már 1290 milliárd eurós mentőcsomaggal lehet számolni. Hozzátették: a Bizottság korábbi terveivel összhangban az új keretköltségvetés is „egy zöld, digitális és rugalmasan alkalmazkodó Európát” fog támogatni, de magában foglalja a járvány tapasztalatait úgy, hogy nemcsak pénzügyi mentőövet nyújt a tagállamoknak és az európai vállalkozásoknak, hanem bevezet például egy teljesen új egészségügyi programot és megerősíti a válság esetén különböző felszereléseket, eszközöket adományozó közös alapot.

Az új költségvetés a jövő generációi számára is hasznot fog hozni” – állította az Európai Parlamentben felszólaló Von der Leyen, aki szerint a befektetésekkel

Európa megmutatja a polgárai számára, milyen „valódi és kézzel fogható” előnyei vannak annak, ha valaki európai

– közölte az Index.hu, majd hozzátette: az elmúlt hónapokban komoly feszültségeket keltett a tagállamok között, hogy ki és milyen formában fizesse a gazdasági helyreállítás költségeit. Ezért a kompromisszum jegyében a „Következő Generáció EU” névre keresztelt mentőalap kétharmad-egyharmad arányban vissza nem térítendő támogatásokból és hitelekből áll majd. A támogatásokból minden tagállam részesül majd, a kölcsönt pedig önkéntes alapon lehet majd felvenni, és a tervezet szerint tíz uniós ország nem is fog a lehetőséggel élni – írják.

Az Index.hu hangsúlyozta, hogy a javaslat szerint

Magyarországnak például 8,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, és 6,9 milliárd eurós hitel járna

a „Következő generáció” alapból. Olaszország 81,8 milliárd támogatást, és 90,9 milliárd hitelt remélhet, míg Spanyolország 77,3 és 63,1 milliárdot. Németország, Franciaország, Ausztria vagy Hollandia a tervezet szerint nem venne fel hitelt, viszont sorrendben 28,8 milliárd, 38,7 milliárd, 4 milliárd és 6,7 milliárd támogatást kapnának. A 750 milliárd eurós helyreállítási alapot nem a zömében tagállami befizetésekre épülő rendes uniós költségvetésből finanszírozzák majd, hanem az Európai Bizottság vesz fel várhatóan 30 éves lejáratú hitelt a nemzetközi pénzügypiacokon, amihez a tagállamok kezességet vállalnak. Ennek az az előnye, hogy a Bizottság a legjobb, AAA-s hitelminősítéssel juthat kölcsönhöz, ami sokkal alacsonyabb kamatot és kedvezőbb feltételeket biztosít, mintha az uniós országok külön-külön folyamodnának hitelért – írta meg az Index.hu.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehet, hogy jobb is lenne. Nem tudjuk, honnan lesz a pénz?
Ha Ursula a Sorostól vesz fel pénzt örökjáradék kötvény formájában, én kilépek az eu-ból egy személyben.

Majd kiderül, honnan lesz a pénz.

Szia! Nem hagylak:-))) nem soros kötvénye. De azért sok a kérdés.

Ez egy komoly lépés lenne afelé. Még meg is kell szavazniuk.

Így néz ki a helyzet számunkra:

Deutsch Tamás megjegyezte, az új Helyreállítási Eszköz 750 milliárd eurós forrását az Európai Bizottság hosszú lejáratú hitelek felvételével fogja előteremteni. A hitelt a tagországok fogják 30 év alatt visszafizetni, a többéves uniós keretköltségvetéshez történő befizetéseik arányában. Magyarországnak az 1 százalékos befizetési arányával a 750 milliárdos tartozás 1 százalékát, 7,5 milliárd eurót kell visszafizetnie. Ehhez az adóssághoz képest elfogadhatatlan, hogy ezt az összeget alig meghaladó, csupán 8,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást kapna hazánk.

Lesz box, nem olyan egyszerű. Személy szerint az a véleményem, hogy ebben a formában nem fogják megszavazni.

Már mondják, hogy az EU mennyi pénzt ad

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés