Keresd a nőt!

2020. május 21.
Minden bizonnyal a 78 éves Joe Bidennel fut neki a Demokrata Párt és szépkorú szponzorai az őszi amerikai elnökválasztásnak. Nem esélytelenek, de feladatuk van bőven: egy alkalmas, várhatóan női alelnökaspiránst kell találniuk.

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Donald Trump győzelmét – és az amerikai politika jövőjét – sokan írják le úgy, miszerint az elnököt a „flyover states”, a két csillogó partvidék közötti „átrepült államok” idősödő fehér munkásosztálya juttatta a Fehér Házba, s ezt az egyszeri fehér forradalmat idővel úgyis elsöprik majd a liberális fiatalok, valamint Amerika gyorsan növekvő kisebbségi csoportjai – a feketék, a spanyol ajkúak és az ázsiai származásúak –, akik hamarosan örök időkre a demokraták kezébe helyezik a világhatalom sorsát. De tényleg ilyen egyszerű lenne a politika?

Nem áll annyira a zászló a demokratáknak

Joe Bident, Barack Obama volt alelnökét, akit szinte bizonyosan elnökjelöltjévé emel majd a Demokrata Párt a novemberi elnökválasztásra, a RealClearPolitics közvélemény-kutatási összesítései ma 4,5 százalékponttal erősebbnek mérik Donald Trumpnál. A matek azonban nem ilyen egyszerű. A 4,5 százalékpontos előny az elnökkel szemben ugyanis nemcsak hogy csekély, de még arra sem nyújt garanciát, hogy Biden valamivel szélesebb tábora a „megfelelő” szavazókból áll, azaz lefedi-e az ország egészét kor, rassz és földrajzi hely tekintetében. Enélkül – hiába lehet Bidennek akár többmilliós szavazattöbbsége – az elektori rendszeren alapuló, a kisebb lakosságú államok szavazóinak is nagy súlyt adó elnökválasztási rendszerben igencsak nehéz lesz győzni. Az első fekete amerikai elnököt kétszer is győzelemre segítő „Obama-koalíció”, a feketék és a magasan képzett fehérek szövetsége ugyanis nem látszik összeállni, Biden maga és az összes szóba jöhető alelnökjelölt is csak egy-egy fontos választói csoport szemében vonzó, a demokraták különböző választóknál megszerzett szavazatarányának trendje pedig – bármilyen hihetetlen – 2008 óta minden elnökválasztáson negatív.

Joe Biden Kansasben egy március eleji kampányeseményen.<br>Fotó: REUTERS / Brendan McDermid

2008-ban a feketék 95 százaléka szavazott Obamára, 2016-ban Hillary Clintonra csak a 88 százalékuk, az ateisták körében az arány 75-ről 68-ra, a harminc év alatti szavazóknál 66-ról 55-re, az évi harmincezer dollárnál (havi bő nyolcszázezer forintnál) kevesebbet kereső „szegényeknél” 65-ről 53-ra, a katolikusoknál 54-ről 45-re, összességében pedig a fehéreknél 43-ról 37 százalékra csökkent. Bármilyen büszke legyen is Hillary Clinton, ráadásul az amerikai történelem első női elnökjelöltjeként, szavazatarányban az elmúlt két évtized legkevesebb női voksával dicsekedhet – annak ellenére, hogy ellenfele, a kétszer elvált Trump szexbotrányainak és gyanús nőügyeinek se szeri, se száma. A 2020-ban a szokásosnál is győzeleméhesebb demokrata gépezetnek tehát szembe kell néznie a demográfia és a geográfia makacs igazságaival, és arra is rá kell döbbennie, hogy az amerikai választóközönség nem „osztályérdek” alapján tologatható nyájakból, hanem egyenként meggyőzendő állampolgárokból áll.

„Az amerikai választóközönség nem »osztályérdek« alapján tologatható nyájakból áll”

Címlapkép: REUTERS / Brendan McDermid

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés