A magyar szellem láthatatlan múzeuma – Harmincéves a Magyar Örökség Díj

Harminc év hosszú idő egy polgári kezdeményezés életében, különösen egy olyan országban, ahol az emlékezetpolitika gyakran válik lövészárok-háborúk áldozatává. Az 1995-ben Makovecz Imre, Fekete György és Farkas Balázs által életre hívott elismerés célja kezdettől fogva egyfajta „láthatatlan szellemi múzeum” létrehozása volt. Ahogy az alapítók akkori nyilatkozata fogalmazott: meg kell nevezni azokat a felemelő tényeket és építő személyiségeket, akik személyes teljesítményükkel valóságos egyensúlyt teremtenek a múlt torz megjelenítésével szemben.

Az idei díjátadó különös aktualitását nemcsak a jubileum, hanem a bírálóbizottság új elnökének, Monok Istvánnak a markáns gondolatai adták. Az MTA Könyvtár főigazgatója a díjátadó előtti beszélgetésünk során nem titkolt szkepszissel, de annál nagyobb felelősségtudattal beszélt a feladatról. Szerinte a magyar örökségpolitika – pártpolitikai színektől függetlenül – sokszor nem kellően átgondolt rendszerben működik.

Monok István nyitóbeszéde (Fotó: Mandiner)

Az elnök az értelmiség felelősségét hangsúlyozza a mai, polarizált közegben:

„Az értelmiséginek kell tudnia a saját érzései mellett olyanfajta észszerű megközelítéseket alkalmazni, amivel igenis meg kell tudni ismerni a másiknak az álláspontját. Nem csak meghallgatni, hanem meg is ismerni, hogy tudjam, hogy ő milyen logika mentén jutott arra a megállapításra.”

Monok István éles határvonalat húz az értékalapú és az érdekalapú gondolkodás közé, leszögezve, hogy míg a politikus érdekből gondolkodik, az értelmiségi számára az érték az elsődleges mozzanat. „A politikus számomra ezért nem értelmiségi” – fogalmazott az új elnök, hozzátéve, hogy a politikai szereplőktől csupán annyit vár el: ne avatkozzanak bele a folyamatokba.

Az interjú során Monok rámutatott arra is, hogy a valódi szellemi teljesítmény elismerésekor nem szabadna engedni a pillanatnyi politikai széljárásnak:

Ugyanakkor az új elnök nem hallgatta el a díj és a mögötte álló szervezet belső kihívásait sem, ami jelzi, hogy reformokra és tisztánlátásra készül:

A díjátadó a Magyar Tudományos Akadémia falai között a megszokott emelkedett, mégis közvetlen hangulatban telt. A termet megtöltötték a javaslattevők, a tisztelők és a családtagok, emlékeztetve arra, hogy ez a díj valóban „alulról építkezik”, hiszen bárki tehet javaslatot, arra, hogy kik legyenek a díjazottak, állampolgári előterjesztésként.

A Magyar Örökség díj átadó ünnepsége a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében (Fotó: Mandiner)

Monok István elnöki köszöntőjében rögtön a lényegre tapintott, feszegetve a díj létjogosultságát a hivatalos állami elismerések tengerében. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyar Örökség díj ott tölti be szerepét, ahol az alkotó nemcsak szakmai sikert ér el, hanem emberileg is példát mutat:

A díjnak továbbra sincs anyagi vonzata; a kitüntetettek egy Szent Koronát ábrázoló nemesfém-jelvényt és egy merített papírra írt oklevelet vehettek át, amelyet a bírálóbizottság tagjai saját kezűleg hitelesítettek.

Az idei névsor ismét bizonyította a merítés szélességét, mind szakmai, mind pedig emberi szempontból:

• Szakolczay Lajos írói életművét az irodalom erkölcsi súlya és a szellemi tisztesség melletti hűségéért ismerték el.
• Kovács Eszter operaénekesnő „őserejű” művészete a Wagner-játszás hazai kultúrájának meghatározó pilléreként került a panteonba.
• Dr. Romhányi György pécsi kórbonctan professzor posztumusz elismerése a legendás oktatói módszerek és az orvosi etika előtt tisztelgett.
• A Pro Bartók Társaság (Nagyszentmiklós–Szeged) a zeneszerző szellemiségének ápolásáért és a többnemzetiségű közösségek összekovácsolásáért kapott díjat.
• Legendi Géza erdélyi festőművész dacos hazaszeretete és művészete a zalatnai magyar sors mementójaként szolgált.
• Kincses Károly és Kolta Magdolna a magyar fotográfia intézményi hátterének megteremtéséért és a múlt képi rögzítéséért részesült az elismerésben.
• A Fornet család generációkon átívelő nemzetszolgálata a francia gyökerektől a magyar orvosdinasztia megteremtéséig mutatott példát.

A Magyar Örökség díj díjazottai és a Bíráló Bizottság tagjai (Fotó: Mandiner)

A Magyar Örökség díj harminc év után is azt a kérdést feszegeti: mit jelent magyarnak lenni egy olyan korban, ahol a kultúránk minden elemében befogadó, mégis ezer szállal kötődik a hagyományaihoz? Monok István szerint az elismerés lényege a válogatás: nem minden örökség, ami régi, de minden érték, ami példát mutat. Amíg létezik egy olyan szakmai grémium, amely képes kikerülni a lobbiérdekeket és a valódi teljesítményre fókuszálni, addig ez a díj nemcsak a múltat konzerválja, hanem a jövőnek is irányt mutat.

Hegyi Barnabás