Se Golgota, se kereszt, se elhengerített sírkő – hova tűnt a húsvét valódi lényege?

„Boldog nyuszit!” – olvasom a gravírozott feliratot egy alapvetően húsvétra szánt dekorációs tárgyon, amit lelkesen kínál eladásra készítője. „Boldog nyuszit!” – visszhangzik bennem a csodálatos jókívánság, és aggódva eltűnődök, miért lehetnek mostanában olyan szomorúak felénk a nyulak, hogy valamiféle társadalmi mozgalom indult a felvidításukra. Mert szemlátomást egyre többen csatlakoznak hozzá, itt a jó idő, süt a nap, nekifeszülünk, 

S rajtam aztán ne múljon, a szavakon túl kezdődhet a közösségi gyűjtés répára, ássunk nekik közösen üregeket, és ültessünk káposztát, aminek levelét vidám nyulacskák rágcsálják majd a verőfényes napsütésben. Legyenek boldogok mind a nyuszik, ahányan csak vannak! Merthogy a fent idézett mondat valami ilyesfélét takar, akkor is, ha elkövetője másra gondolt. 

S hogy másra gondolt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a dekoratív dísztárgy a klasszikus húsvéti elemekkel operál, a csibe éppúgy része, mint a nyúl (Boldog csibét!), a szerző szándéka szerint tavaszi kikelet érzése lengi be tőle a szobát. Persze az igazán klasszikus, még inkább: igazán húsvéti elemek nem jelennek meg rajta. 

Mélysége és magassága nincs. 

Csak semmi olyan „jézusos” dolog, ami értelmet adna azoknak a napoknak, hovatovább az életünknek és az alkotó munkának, maradjon csak a felületesség, nyulak, virág és kiscsibék, akkor is, ha semmi értelme. Pótlék. És még abból is a bárgyúbb fajta, még csak valami áltranszcendens sincs, valami önmagán túlmutató, üzenetet hordozó, értéket közvetítő. Nem, itt már csak a felületesség kell, a pótszerek.

Lehet azokkal persze vitatkozni, szkeptikusan fordulni feléjük, vagy hosszas mérlegelés után elvetni azokat (lehet, csak nem érdemes, azaz „mindent lehet, de nem minden használ”), de feltárul benne az érdemi, mi több, az isteni válasz arra, hogy mi végre vagyunk itt a földön, mi a célja az életünknek, mi teszi értelmessé és teljessé, hogyan viszonyuljunk a szenvedéshez, a halálhoz és következik-e valami, ha pedig igen, pontosan mi a halál után. A leginkább húsba vágó kérdéseink, melyekre nem ad választ sem tapsifüles, sem csibécske, az illatozó nárciszkoszorú sem.

Ezért sem érdemes „újragondolnunk” a húsvétot, beleerőltetni valami bénácskát, valami pótlékot, valami cukit. Ezért nem érdemes elfelejtenünk, hogy mit jelent a húsvét, hogy mit ünneplünk azokban a napokban. A cukiság sosem fogja feltárni előttünk, 

és megbocsátásra vagyunk meghívva mi is, hogy valaki értünk (igen, érted is) szenvedett, az életét adta, márpedig „senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja a barátaiért”. A szív kitágul, megérinti a Végtelen, húsvét misztériuma elérhetővé válik a végességben gondolkodó teremtett embernek; értelmet nyer a kereszthordozás és -áldozat, a fájdalom, a könnyek, a szenvedés, a gyász, nagyszombat végtelen csöndje és húsvétvasárnap hajnalának kirobbanó örömhíre. Üres a sír, nincsen itt, feltámadt! Él a Megváltó!

Nyitókép: Sebastien Nogier/MTI/MTVA