Enyhítik a határellenőrzéseket az osztrák-magyar határon

2020. május 16. 22:18
Bécs nyitna Csehország és Szlovákia irányába is.

Vasárnaptól Ausztria – Németország, Lichtenstein és Svájc mellett – Csehország, Szlovákia és Magyarország irányába is enyhíti a határellenőrzéseket – közölte az osztrák belügyminisztérium szombati közleményében, amelyet az APA osztrák hírügynökség ismertetett. Az osztrák-cseh, az osztrák-szlovák, illetve az osztrák-magyar határátkelőkön vasárnaptól csak szúrópróbaszerűen ellenőriznek majd. Ez azt jelenti, hogy véletlenszerűen választják ki azokat az utasokat, akiket a rendőrség, illetve az egészségügyi hivatal szakemberei ellenőriznek majd. A közlemény szerint továbbra is fennmaradnak ugyanakkor Magyarország irányába azok a határellenőrzések, amelyeket a migrációs helyzet miatt rendeltek el. „Az a cél, hogy annyi szabadságot adjunk, amennyit csak lehet, és annyi korlátozást tartsunk fenn, amennyi feltétlenül szükséges” – idézte a közlemény Karl Nehammer belügyminisztert, Alexander Schallenberg külügyminisztert, valamint Karoline Edtstadler Európa-ügyi minisztert. A tárcavezetők arról tájékoztattak, hogy jelenleg folyamatban vannak az egyeztetések az Ausztriával szomszédos országok illetékeseivel.

Amennyiben a koronavírus-járvány terjedése alacsony marad, ezek a határszakaszok is teljesen megnyithatnak június 15-én – fogalmazott a közlemény. Több hét óta kevés kivétellel minden nap magasabb az új gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké – jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szombaton, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetértékelésében. Arról is beszélt: folyamatosan napi egy százalék alatt van az újonnan fertőzöttek száma, sőt, Ausztriában már olyan körzetek is vannak, ahol százezer lakóra több nap óta egyetlenegy új fertőzött sem jutott. Hangsúlyozta ismételten: a „megfelelő időben” hozták meg a „megfelelő intézkedéseket”, és ezek a lakosság együttműködésének köszönhetően „kiválóan működtek”.

Emlékeztetett arra, hogy két hónappal korábban, március 16-án emelkedett jogerőre a Covid-19-intézkedési törvény, vagyis életbe léptek a kijárási korlátozások, bezártak az éttermek, az üzletek, a szabadidőközpontok és a sporttelepek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az április közepén kezdődő, fokozatosan történő újranyitások következtében sem nőtt meg a koronavírus terjedési mértéke. Június első felében értékelik a járvány ausztriai lefolyását; az eredmény fogja megmutatni, gyorsíthatnak-e az újranyitások tempóján – szögezte le. Ausztriában eddig 16,146-an fertőződtek meg koronavírussal; közülük 14,524-en már meggyógyultak. Jelenleg 980 aktív beteget tartanak nyilván, közülük 208-an szorulnak kórházi kezelésre, és ötvenen vannak az intenzívosztályon. A koronavírus okozta betegség szövődményeibe 629-en haltak bele.

(MTI)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

csak ne kapkodjanak.
most vegre javul a helyzet, ha nyitjak a hatarokat akkor ujra behurcolja a dogveszt a sok ingazo ganaj

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés