Több országban is összefogtak a pártok a koronavírus ellen

2020. március 30. 22:27

Deák Dániel
XXI. Század Intézet
Magyarországon hiába beszélnek a nyilvánosság előtt az ellenzéki politikusok az összefogás fontosságáról.

„Az elmúlt évek eseményeit követően senki sem gondolta volna, hogy a koronavírus Izraelben is együttműködésre sarkallja a politikai erőket. Már pedig a jelek szerint véget érhet a 2018 vége óta tartó, három választással sem megoldott politikai patthelyzet Izraelben, miután sikerült megegyeznie a Likudnak és a Kék és Fehér párt volt vezetőjének egy egységkormány megalakításról, miután Beni Ganz félretette Netanjahuval kapcsolatos ellenérzéseit, és saját pártszövetségéből kiválva politikai áldozatot hozott egy újabb választás megakadályozása céljából. Döntésének fő indokaként a koronavírus-járványt jelölte meg, melynek közepette szerinte egy ország nem teheti meg hogy bizonytalan lábakon álljon, muszáj egységbe kovácsolódnia a vezetésnek.

Hasonlóan nemzeti összefogás valósult meg az Amerikai Egyesült Államokban is a múlt héten, miután kétpárti megállapodás született egy történelmi jelentőségű segélycsomagról. A kongresszus vezető republikánus és demokrata párti tagjai múlt kedden egész nap, éjszakába nyúlóan egyeztettek és a felek egyetértettek abban, hogy az amerikai nép érdekében együtt kell működniük a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Mindeközben Magyarországon hiába beszélnek a nyilvánosság előtt az ellenzéki politikusok az összefogás fontosságáról, az országgyűlési szavazásoknál mégsem támogatják a koronavírus megfékezése érdekében hozott kormányzati lépéseket, veszélybe sodorva ezzel hazánk hatékony védekezését. Az ellenzéki politikusok lépését több ellenzéki véleményformáló is kritizálta, Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke például azt írta a múlt heti parlamenti szavazás kapcsán, hogy szerinte támogatnia kellett volna az ellenzéknek a kormányt. Mint fogalmazott, »milyen jó lett volna, ha az összes párt vezetője, ellenzéké és kormánypártoké ma (most az egyszer?) azt üzeneték volna, egymás mellett állva: közösen fogjuk legyőzni ezt a vírust«.

Hasonlóképpen vélekedett Schiffer András is, aki arról beszélt, hogy véleménye szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia hétfőn a kormánypártokkal egyetértésben azt a négyötödös javaslatot, ami szerint az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhatta volna a koronavírus-törvényt. A korábbi parlamenti képviselő tragédiának nevezte, hogy »egy ilyen közegészségügyi vészhelyzetben sem sikerül a pártpolitikai érdekektől elszakadva nemhogy a négyötödös, de az ötötödös támogatást biztosítani a rendkívüli intézkedések mögött«.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés