A maszkok viselésével kapcsolatban elmondta, hogy számos hír kering, „mindenkinek van véleménye a kérdésben, de jó lenne tisztán látni”. Leszögezte, hogy az egészségügyi dolgozók azok, akiknek feltétlenül kell a maszkot viselni, hozzátéve, hogy ha az egészségügyi dolgozó nem végez konkrét „invazív beavatkozást”, és nincs szoros kapcsolatban a beteggel, akkor a sebészmaszk is megfelelő.
Hozzátette, hogy ha a beteg viseli a sebészeti maszkot, akkor azzal a cseppfertőzés esélyét minimalizáljuk. „Elképzelhető számos más szituáció, amikor ajánlott a maszk viselése, például ha beteget ápolunk otthon” – mondta el. Ha valakinek biztonságérzetet nyújt az egyszerű szájmaszk, akkor használja – jelentette ki Müller Cecília, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy önmagában ezek használata nem elégséges. „Az utca emberénél a maszk viselése nem fogja megálítani a járvány terjedését” – fogalmazott. Kitért arra is, hogy az összes higiéniai szabály betartása – a kézmosástól kezdve a csoportosulások megakadályozásán át a két méteres távolságtartásig – mind fontos és „semmilyen maszk nem teszi ezeket feleslegessé”.
Hatásosak az eddig hozott intézkedések