Rotyog a paprikás krumpli: Németh Szilárd HELYRETESZI a globalistákat (VIDEÓ)

Termőföldtől az étkezőasztalig. Németh Szilárd elárulta, mitől finomabb az étel, ha az nem brüsszeli, hanem magyar recept alapján készül.

Ha más nem, 1514, 1848 és 1956 bizonyítja, hogy mi magyarok nem fogadjuk el a diktatúrát, még akkor sem, ha az lopakodik, és idejében jelzünk.
Náray-Szabó Gábor nyugalmazott egyetemi tanár írása
A hét elején az ellenzéki pártok leszavazták a házszabálytól eltérő, sürgősségi napirendet, ezért a veszélyhelyzetben nélkülözhetetlen, egyedi jogszabályok érvényének meghosszabbítása késedelmet szenved, egy-két napos exlex állapotra kell készülnünk. Ha valaki ilyenkor ezt tudatosan ki akarja használni, a felelősségre vonás elkerülésével beléphet például az országba vagy más módon játszhatja ki a veszélyhelyzet diktálta rendelkezéseket.
A döntés, melyet sajtóvélemények szerint az ellenzék szellemi holdudvara szorgalmazott, a járvány felfutásának idején is vehemens reakciókat váltott ki kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt. Egyesek diktatúrát kiáltottak, ami a kormány állítólag határozatlan időre szóló rendkívüli felhatalmazása miatt fenyeget, mások hazaárulásról beszéltek, mert ha rövid időre is, de beszűkül a döntéshozók mozgástere.
Lehet itt igazságot tenni? Nehezen, mert a megszólalásokat szinte kivétel nélkül a politikai elfogultság, leginkább az érzelmek vezérlik, ilyenkor pedig nem lehet a józan észre számítani.
Arról azonban alig esik szó, hogy a közös, nemzeti ügy – a koronavírus járvány megfékezése – szempontjából mekkora volt a jelentősége a szavazásnak, az ellenzéki támogatás elmaradásának az egyik oldalon, a kormányoldal merev kitartásának a másikon. Szerintem nem túl nagy. Diktatúrával már oly régen, oly sokszor riogattak, hogy az aggodalmakat ma már nehéz komolyan venni. A mostani konkrét esetben különösen, mert a házszabály szerint a képviselők egyötöde bármikor kezdeményezheti a plenáris ülés összehívását, a rendkívüli felhatalmazás visszavonását. Szilárd meggyőződésem, hogy olyan a politikus, amilyen a választó. Ez rímel Széchenyi állítására: „A nemzet nagysága, boldogsága csak magában a nemzetben rejtezik.”
Ha más nem, 1514, 1848 és 1956 bizonyítja, hogy mi magyarok nem fogadjuk el a diktatúrát, még akkor sem, ha az lopakodik, és idejében jelzünk. A kormány most is észleli a közhangulatot, és ennek megfelelően cselekszik. A közvélemény sürgetésére bezárta az iskolákat, időben, nem kis erőfeszítést kifejtve nekilátott a védőfelszerelések megfelelő mennyiségben való beszerzésének. Persze, mint tudjuk, a szakmai kérdésekkel kapcsolatos politikai huzakodás nem ritka kis hazánkban, de nem kell sokat kutakodni, hogy hasonlót lássunk másutt is.
Egy dolog azonban a politikai haszonszerzés vágya és más, nagyon más az, hogy veszély esetén bízhatunk-e a rendkívüli hatalommal felruházott vezetésben. Ezért nagy a felelőssége annak a sajtóorgánumnak, közéleti szereplőnek, ami, aki ebben a veszélyhelyzetben aláássa a bizalmat a vezetésben. Márpedig az olyan megjegyzések, hogy a tesztre jelentkezőket „elhajtották” az illetékesek, vagy az olyan ellenőrizetlen sajtóértesülések, melyek szerint visszatartottak egy szállítmány, másnak szánt védőfelszerelést Ferihegyen, alkalmasak a bizalom megrendítésére. Ha ez sikerül, mindenki – az ellenzék is – vesztesen kerül ki a vírus elleni harcból.
Az Operatív Törzs ellenzéki vélemények szerint is nagyobb hibák nélkül vezényli a védekezést. Nekem ez a legfontosabb, én bízom bennük.