Tippmix

„Ha olasz totó lenne, mégis azt írhatnánk: Dio – virus: uno – zero, uno… Most álljon itt Gianni Giardinelli és Julian Urba rövid, de szívbe markoló írása. »Rájöttünk, hogy az ember tudása véges és szükségünk van Istenre!« – pötyögték az üzenetet okostelefonjukba. Lehet, hogy orvosként ők is haláltusájukat vívják valahol – azonban immár megtért emberként. És talán azt sem fogjuk még fel, mennyire fognak hiányozni nem csak öreg papjaink, hanem a nagyik, mamák, papák, nagybácsik, nagynénik. Idősek nélkül üresebb lesz a világ. No és megtért orvosok nélkül is.

»Soha, a legsötétebb rémálmomban sem gondoltam, hogy valaha látni és megélni fogom ezt, ami három hete történik itt nálunk, a kórházban. Ez a szörnyűség egyre duzzad és egyre megállíthatatlanabb. Az elején csak páran jöttek, aztán százával… és most nem is orvosok vagyunk, hanem szelektálók: el kell döntsük, hogy ki éljen és ki menjen haza meghalni, pedig ezek az emberek becsületesen fizették az adókat Olaszországnak.

Most két hete, én és kollégáim ateisták voltunk. Ez volt a normális, hisz mi a tudományban hittünk, ezt tanultuk. A tudomány pedig kiiktatja Isten jelenlétét. Mindig kinevettem a szüleimet, mert templomba jártak. Kilenc napja, hogy egy hetvenöt éves lelkipásztor került be hozzánk komoly légzési problémákkal. Volt nála egy Biblia, és ebből olvasott a haldoklóknak, miközben a kezüket fogta. Mi már pszichikailag és fizikailag is kimerültek és elkeseredettek voltunk, mikor időnk volt, leültünk és hallgattuk. Most be kell ismerjük: mint emberek elértük határainkat, többet nem tudunk tenni! Naponta egyre többen halnak meg. Ki vagyunk merülve, két társunk is meghalt, és a többiek is alig állnak a lábukon. Rájöttünk, hogy az ember tudása véges és szükségünk van Istenre! Elkezdtünk imádkozni, amikor csak volt pár percünk. Hihetetlen, de megrögzött ateistaként oda jutottunk, hogy Istennél békére leltünk! Őt kérjük, segítsen kitartani, hogy ápolni tudjuk a betegeket. Tegnap meghalt a hetvenöt éves atya, és mint soha eddig (pedig százhúsz halottunk volt az utolsó három hét alatt) mindannyian kikészültünk. Mert az idős atyának, amíg velünk volt, sikerült olyan békét hoznia, amit már nem is reméltem, hogy megtalálunk. A lelkipásztor elment az Úrhoz, nemsokára mi is követjük. Hat napja nem voltam otthon, nem tudom mikor ettem utoljára, és rájöttem milyen haszontalan voltam itt a földön. Fel szeretném ajánlani a segítségemet másoknak az utolsó leheletemig.

Boldog vagyok, hogy Istenhez tértem, miközben körbe vesz az embertársaim szenvedése, halála.«”