Japánnak 670 milliárd jenbe kerülne az olimpia elhalasztása

2020. március 23. 15:48
Négy héten belül születhet döntés a tokiói játékok esetleges elhalasztásáról.

Szakértők szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerülne a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása a koronavírus-járvány miatt. A számítást Makino Junicsi, az SMBC Nikko Securities nevű brókercég vezető közgazdásza tette közzé, míg a Kanszaj Egyetem nyugalmazott professzora, Mijamoto Kacuhiro 640,8 milliárd jennel hozzávetőleg hasonló eredményre jutott.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és Abe Sinzo japán miniszterelnök korábban kijelentette, hogy az ötkarikás játékok teljes törlése nincs napirenden, de erről is születtek már számítások: ez Makino szerint 7,8, míg Mijamoto szerint 4,5 billió jenbe kerülne a házigazdáknak.

A szervezőbizottság hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy kész egy későbbi időpontban megrendezni az olimpiát, és a kormányfő is beismerte, hogy elképzelhető, a multisport-esemény nem az eddigi tervek szerint zajlik majd le. Vasárnap a NOB bejelentette, hogy négy héten belül döntés születik a tokiói játékok esetleges elhalasztásáról. Az olimpia az eredeti elképzelések szerint július 24-től augusztus 9-ig, míg a paralimpia augusztus 25-től szeptember 6-ig tart.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Makino Junicsi helyett Makino Dzsunicsi
Abe Sinzo helyett Abe Sinzó

Nem sok értelme van egy éves halasztással próbálkozni, inkább törölni kellene.
Szép kis összeg, remélem elgondolkoznak rajta a Miniszterelnöki Hivatalban. Ezért nem való kis országnak olimpia méretű rendezvény: valaki megeszik egy beteg denevért a világ túlsó sarkában, és az egész olimpiai számla az adófizetők nyakába zúdul.

Pedig egy évvel el kell halasztaniuk - bármibe is kerül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés