A száj és az orr eltakarása a köztereken szerda óta kötelező Csehországban, s bár a nagy többség betartja, továbbra is vannak, akik ezt nem teszik. A televízió szerint pénteken a hatóságok még csak három esetben szabtak ki, egyenként 10 ezer koronás (135 ezer forint) pénzbírságot a rendelkezések be nem tartása miatt.
Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a testület ülése után pénteken azt mondta: sokan nem tartják be a házi karantént, amely a fertőzésgyanús, illetve a velük kapcsolatba került személyek számára kötelező, s ha a járvány terjedése két héten belül nem mérséklődik, akkor akár kijárási tilalomra is számítani lehet. Házi karanténban jelenleg több ezer ember van.
Az interneten ezt követően gyorsan terjedni kezdett az a híresztelés, hogy már hétfőftől bevezetik a kijárási tilalmat. Andrej Babis kormányfő a Twitteren ezt határozottan cáfolta, kijelentve, hogy „semmi ilyesmi nincs most napirenden”. Egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy ne dőljenek be a terjedő a rémhíreknek.
Csehországban szombaton reggel 904 koronavírus-fertőzéses esetet tartottak nyilván. Haláleset egyelőre nincs. Több mint ötven személyt kórházban kezelnek, közülük ötnek az állapota súlyosnak minősíthető. Eddig négyen gyógyultak fel a betegségből. Laboratóriumi teszteket szombatig 13 700 személyen végeztek el – olvasható az egészségügyi tárca honlapján.
Románia: közel egymillió ember térhetett haza nyugatról