Az ország nyugati részén fekvő Tirol vezetése vasárnap bejelentette, hogy a tartomány egészét vesztegzár alá vonják. Itt jelent meg először Ausztriában az új koronavírus, és már 245 embert fertőzött meg. Bécs egyúttal bővítette azoknak az országoknak a listáját, amelyekből korlátozza a belépést; felkerült a listára az Egyesült Királyság, Hollandia, Oroszország és Ukrajna is. Ezentúl az onnan érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, vagy orvosi igazolást kell felmutatniuk arról, hogy egészségesek.
Kurz egy vasárnap esti interjúban arról beszélt, az osztrák kormány célja, hogy leállítsa a légi forgalmat a fertőzött területekről, ám egyelőre még fenntartják a minimális közlekedést, hogy a külföldön tartózkodó osztrákok hazatérhessenek. „Aki külföldön van, és haza akar térni, az húzzon bele, és sürgősen induljon útnak, vagy vegye fel a kapcsolatot a külügyminisztériummal, hogy hazahozhassuk” – jelentette ki Kurz az ORF 2-es csatornájának adott interjúban vasárnap este. Az osztrák kormány a járvány gazdasági következményeinek enyhítésére 4 milliárd eurót (mintegy 1350 milliárd forint) különített el.
Ausztriában vasárnap reggelig mintegy 800 fertőzöttet találtak, és egy embert ölt meg az új koronavírus. Bécs már korábban elrendelte az iskolák és a legtöbb üzlet bezárását, emellett Olaszországból és Svájcból már korábban beutazási tilalmat rendelt el.