Ez indokolatlan és ellentétes az európai szerződéssel is, mert az EP szerepe az eljárásban véget ért akkor, amikor a Sargentini-jelentésről szavazott a testület – fűzte hozzá. Úgy vélekedett: ez a követelés annak a régóta meglévő törekvésnek a része, amelynek keretében az EP folyamatosan tágítani kívánja a hatáskörét. Kifejezte meggyőződésüket, miszerint politikailag elfogult, részrehajló módon indult eljárás zajlik.
Ugyanakkor a levél mögött az a bevándorláspárti törekvés áll, hogy folyamatosan nyomást gyakoroljanak azokra az országokra – például Magyarországra, illetve a magyar kormányra –, amelyek elutasítják a bevándorlást – mondta Hidvéghi Balázs. Arról is szólt, hogy az Európai Néppárt megosztott mind a Lengyelország, mind a Magyarország ellen folyó, 7-es cikk szerinti eljárás megítélésének kérdésében. Ezt a megosztottságot erősíti az a lengyel belpolitikai feszültség is, amely abból adódik, hogy a legnagyobb lengyel ellenzéki párt a Európai Néppárt tagja, a kormánypárt pedig egy másik EP-frakcióban politizál – fűzte hozzá.
Továbbá miközben egyes tagpártok támadják, számos néppárti tagpárt támogatja a Fideszt - hívta fel a figyelmet Hidvéghi Balázs.