Ezután ismét Kiss Viktor következett, aki arról beszélt, a könyv kapcsán két jelző választana: első jelzője a korrekt volt, szerinte ugyanis a szerzők mindent kiegyensúlyozottan mutattak be (ezt később Mándi is megerősítette). A másik jelzője a tisztelet: alapból úgy véli, hogy
minden irányzatban vannak tiszteletreméltó teljesítmények,
a liberális, a bal-, a konzervatív és a népi oldalon egyaránt, és szerinte egyik sem egyszerű a maga módján, és a szerzők az ezekben szereplők dilemmáit próbálják megragadni, megmutatni. Azt hozzátette: érzett azért különbségtételt, mégpedig a tiszteletreméltóság alapján. Megállapítása szerint amely politikai irányzat nem mutatja a tiszteletet a másik irányába, arról a szerzők is máshogy írtak. A jobboldali radikalizmus kapcsán ezt érezte – húzta alá. A kiadvány további lehetséges üzeneteiről szólva elmondta: a könyv az értelmiség és a politika viszonyáról szól, ebből következően szerinte a politikának tisztelnie kell az értelmiséget és az értelmiségnek a politikát.
A moderátor kérdésére, miszerint „nagyon jó az arányérzék” az egyes irányzatok között, de ez ösztönösen jött vagy volt valami irányelv, esetleg MTA-s sablon, Balázs Zoltán úgy válaszolt: mivel ez egy kísérleti könyv, a már meglévő szakirodalom sok mindent eldöntött, tehát ösztönről nem lehetett beszélni, de sablonról sem, csak kánon volt. Hozzátette: természetesen Bibót nem lehetett kihagyni, de ugyanígy érezte, hogy Lisztet, az egyik „legnagyobb európai szellemet” sem hagyhatja ki. Ő egyébként egy Tiziano-festményhez hasonlította az alkotási folyamat célját: fontos, hogy legyen üzenete, alakja. Rajta kell, hogy legyen V. Károly vagy VIII. Henrik is, de ugyanilyen fontos a sarokban megbúvó kiskutya nyakörve is – jellemezte az általa is írt kötetet a szerző. Molnár Csaba ehhez annyit tett hozzá:
nem akartak egyes szerzőket bekategorizálni,