Emlékművet állítanának a háborúkban megerőszakolt nőknek Budapesten

2020. január 23. 15:18
Olyan hely jöhet létre Budapesten, amely hozzájárul a traumák társadalmi szintű feldolgozásához.

Szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, melyben Karácsony Gergely főpolgármester a háború(k)ban megerőszakolt nők emlékművének felállítására tesz javaslatot. Bár a kezdeményezés nem említi, de a megismerés iránti vágy évek óta jelen van a közbeszédben. 

Bár a kezdeményezés nem említi, de a megismerés iránti vágy évek óta jelen van a közbeszédben. Erre utal Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című 2013-as dokumentumfilmje, Pető Andrea 2018-ban megjelent Elmondani az elmondhatatlant című könyve, illetve Kunt Gergely új kötete, a Kossuth klubban január 17-én bemutatott Kipontozva… című könyv is. (Az eseményen – ahová a főpolgármestert is meghívták – elhangzott az emlékmű felállításának igénye is.)

Mint ismeretes, a 20. században számos trauma érte a magyar társadalmat, az atrocitásoknak jelentős részben polgári személyek voltak az érintettjei. 1989-ig Magyarországon tabu témának számított a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak, mert az a Vörös hadsereg felépített mítoszával ellentétes volt. A rendszerváltozást követően megváltozott az emlékezetpolitika, így az esetek már vizsgálandó történelmi kérdéssé váltak.

A tervezett emlékmű megvalósítása előtt a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria konzultáció sorozatot indít a szobor-koncepció megalkotására, szakmai és társadalmi előkészítésére. A nyílt pályázat kiírására 2020 végén vagy a jövő év elején kerülhet sor, a kiválasztott mű modelljének elkészítése 2021-ben lesz esedékes. 

Az emlékmű felállításával (mely személyes történetek emlékműve is lenne) olyan hely jöhet létre Budapesten, amely hozzájárul a trauma társadalmi szintű feldolgozásához és arra figyelmeztet, hogy nem történhet meg még egyszer ilyen erőszak a történelemben. 

A szobor felavatása 2022 első felében várható.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés