egy előre elkészített vélemény alapján folyamatosan támadják Magyarországot. Politikai jellegű támadásról értékrendbeli küzdelemről van szó, ők azért támadják az Orbán-kormányt és Magyarországot, mert mi határozott és kemény bevándorláspolitikát folytatunk, és karakteres, vállaltan kereszténydemokrata, nemzeti alapokon álló kormányzást valósítunk meg. Nemet mondunk a liberális erők által erőltetett multikulturális társadalomképre és a bevándorlásra – fogalmazott a képviselő. A magyarok többsége ezt támogatja, ami nagyon zavarja a választásokon rendre alulmaradó bevándorláspárti képviselőket – tette hozzá.
Kettős mérce
„Van azonban egy aktuális ügy, amelynek esetében valóban komoly jogállamisági problémák vetődnek fel: Máltán két éve meggyilkoltak egy újságírót, és mint kiderült, a bűnügy szálai a szocialista miniszterelnökhöz vezetnek. A kabinetfőnökét már letartóztatták, és ő is belengette a lemondását, de erre még nem került sor” – fogalmazott. Itt nem vitáról beszélünk, hanem egy politikai okokból meggyilkolt tényfeltáró újságíróról! – hangsúlyozta.
A Fidesz EP-képviselője szerint kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A baloldal hallgat, és mismásol az ügyben, a szocialista frakció még azt is megkísérelte, hogy az Európai Parlament plenáris ülésének napirendjéről is levetessék a máltai újságíró meggyilkolásának ügyét. Ezzel végképp lelepleződött a baloldal elképesztő kétszínűsége és álszentsége.
Az európai baloldal csak akkor tartja kiemelten fontosnak a jogállamiság vizsgálatát, ha az egy bevándorlásellenes, keresztény-konzervatív kormányzattal rendelkező országot érint.