Manapság sokszor kerül szóba Svédország, illetve az északi modell. Viszont amennyire szeretünk példálózni a svéd modellel, olyan kínosan keveset tudunk erről az országról. Én azzal szeretném oldani ezt a hiányt, hogy az olvasó figyelmébe ajánlok egy régi szöveget, amely elég részletesen foglalkozik Svédországgal.
A tanulmányt Dankwart Rustow, német származású amerikai politológus írta 1970-ben. De a mű nem csak azért érdekes, mert Svédországról szól, hanem azért is, mert Rustow-nak ez a munkája amolyan „előfutár” volt részint az 1970-es évekbeli dél-európai, részint az 1989-90-es kelet-közép-európai átmenethez. Ebben a tanulmányban a szerző szakít azzal a szemlélettel (1970-ről van szó!), amely a demokráciák kialakulását feltételekhez köti. „Nincsenek előfeltételek” – mondja Rustow, illetve vannak, de azok nem determinálnak. Azaz:
gyenge demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban is létrehozható a demokrácia.
Van azonban valami, ami kulcs, s ez elitek bátorsága és cselekvőkészsége.
Két aspektust emelek ki a tanulmányból. Az egyik az átmenetek hosszú folyamatának szakaszolása. Rustow talán az első szerző, aki – svéd példa alapján – leírja, milyen szakaszokra osztható az átmenet periódusa. A másik, hogy hogyan vett részt annakidején az átmenetben a svéd társadalom, mint közösség. Rustow arra jut, hogy a demokratizálódás elsősorban, mint a nemzeti közösség megteremtődése volt fontos a 20. század első felében s ehhez képest minden más szempont másodlagos. Lássuk ezt a két tényezőt kissé bővebben.