A ketrecbe zárt Jézus és a Jó Emberek

Nemrég jelent meg a 444 oldalán egy képes illusztrációval ellátott cikk, mely azt taglalta, hogy egy kaliforniai gyülekezet az újszülött Jézust és családját ábrázoló bábukat zárt ketrecekbe, ezzel is felhívva arra a figyelmet, miként bánnak a menekültekkel az Egyesült Államokban.

Ízlelgessük ezt. Ugye a progresszió – amely simán csatasorba állít szektákat is –, most azt akarja belénk plántálni, hogy

Mondja ezt az a progresszió, amely más esetekben maximum kiröhögéssel vegyes megvetéssel beszél a kereszténységről, amely progresszió minden adandó alkalommal megjegyzi, hogy a hit magánügy, annak semmi keresnivalója a közéletben és végül az a progresszió, ami ha számára megfelelő agendát talál, akkor szeretne minket kioktatni kereszténységből is.

Ezek a mélyen ateista wannabe teológusok szemrebbenés nélkül kárhoztatják a konzervatív módon megszólaló egyháziakat, de vállukra emelik az összes Egyházat roncsoló, liberális papot, ha azok nekik megfelelően nyilatkoznak meg.

Ebben persze nem mutatnak semmi újat. A felvilágosodás egyik fő célkitűzése, nevezetesen minden érték megkérdőjelezése, minden kijelentés vitathatósága semmi egyebet sem szolgált, csak az Egyház morális primátusának megtörését. Hiszen egy olyan társadalom sokkal könnyebben alakítható és befolyásolható, ahol tulajdonképpen mindenkinek igaza lehet és egyik megállapítás is pont annyit ér, mint a másik. Ha relatív a morál, hirtelen magyarázhatóvá válik az immoralitás is.

Elég az hozzá, hogy ezekkel a látványelemekkel tűzdelt performanszokkal számos sikert elértek.

Nem számít, hogy 2000 éve a határok némileg mást jelentettek. Nem számít, hogy az egész közel-keleti régió egyébként a Római Birodalom fennhatósága alatt állt. Nem számít, hogy a Szent Család finoman szólva nem gazdasági bevándorló volt. Semmi sem számít, csak a hathatós, botrányt keltő, erőteljes érzelmi szuggesztiók, amivel bombázhatják az embereket, hátha azok majd azt teszik, amit a progresszió elvár tőlük.

A progresszió hasznos idiótájának lenni pedig nagyon kellemetlen állapot. Mert színleg ugyan lapogatják a vállát az európai értelemben vett, mérsékelt konzervatívoknak, fotózkodnak a „valódi” keresztényi politikát emlegetőkkel és stratégiai együttműködésről beszélnek, de valójában megvető lenézéssel viszonyulnak hozzájuk.

Mi, a normalitás emberei a blaszfém megnyilatkozásokat kezeljük annak, amik: kétségbeesett kísérleteknek.