Az árkot nem a keletiek, hanem a nyugatiak ásták

2019. december 5.

Szalai Zoltán
Az EU nagy hibákat követett el a migráció terén, de nem ismeri be – mondja Hans-Georg Maaßen. A német alkotmányvédelem korábbi elnökét a CDU állapotáról, a német nyilvánosság problémáiról, valamint az Európai Unió keleti és nyugati államai közötti feszültségekről is kérdeztük.

Még mindig tagja a Kereszténydemokrata Uniónak, miközben Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök azt mondta, hogy önt voltaképpen már semmi nem köti össze a CDU-val. Miért maradt?

1978-ban döntöttem el, hogy belépek a CDU ifjúsági szervezetébe, a Fiatal Unióba (Junge Union), aztán a pártba. A CDU a politikai otthonom, és azt szeretném, ha az is maradna, ezért lépek most fel. Az utóbbi háromnegyed évben, amióta politikailag megnyilvánulok az Értékunió (Werteunion) nevű szervezet kapcsán, nagyon sok támogatást kaptam az egyszerű párttagoktól, a polgároktól. Ezért csinálom tovább.

Miről szól az Értékunió?

Az Értékunió a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztény-szociális Unió tagjainak bázismozgalma, amely azért dolgozik, hogy a CDU-t visszavezesse a gyökereihez. Az a benyomásunk, hogy az uniópártok jelenleg inkább a közvélemény-kutatókra és a médiára hallgatnak, és az alapján határozzák meg a politikájukat, nem pedig a CDU klasszikus értékei és céljai alapján. Pedig e célokért választották meg a delegáltakat és a pártfunkcionáriusokat, nem pedig azért, hogy újságírókat és közvélemény- kutatásokat kövessenek.

Keresztény párt még a CDU?

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés