Gazdasági bérgyilkos voltam

2019. november 28.
Oláh Dániel
„Az egyik kezemben több millió dollárt tartok, a másikban fegyvert” – szólt John Perkins jelmondata. Az amerikai közgazdász-író bestsellerjében arról vall, miként adósított el országokat az Egyesült Államok érdekében. A Makronóm exkluzív interjúja a fosztogató kapitalizmust leleplező sztárszerzővel.

Ön számos terroristával találkozott. Mi a motivációjuk, miért lesz valaki tömeggyilkos?

Akikkel én találkoztam, azok nem akartak terroristává válni. Olyanok, mint a szomáliai halászok vagy a kolumbiai farmerek, akiknek megszűnt a megélhetésük. Mert például nem maradt hal a tengerben, vagy a gazdagabbaknak épülő vízerőművek és nagyberuházások miatt. Az maradt az utolsó lehetőségük, hogy a gazdasági rendszerünkkel szemben próbáljanak megélni. Sokszor nagyon is kapcsolódik a terrorizmus a gazdasági helyzethez.

Mi az a fosztogató kapitalizmus, és miért nem működik?

Az igazi kapitalizmusban nem monopóliumok vannak, hanem szabad verseny. Az igazi kapitalizmusban nem nyerik túl magukat óriáscégek annyira, hogy más vállalatokat  is bekebelezzenek. Ma is van még verseny számos kisebb helyi piacon, de a világ nagy részén olyan helyzet alakult ki, hogy a nagyvállalatok ellenőrzik a kormányokat és más cégeket is. Ma a nagy cégek birtokolják a kormányokat. A fosztogató kapitalizmusban a nagy társaságok felprédálják a kisebbeket, és közben mindannyian közösen felprédálják a környezetünket, a világunkat.

A fejlődő országokat hitelfelvételre kényszerítettük, de a pénz sosem ért el hozzájuk, hanem visszacsorgott az amerikai cégekhez”

A Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Unió szintén a nagyvállalatok kezében van?

Igen, általában a nagyvállalatok eszközeiként működnek, bár nem ez volt az eredeti és kimondott céljuk. A Világbank és az IMF a világháború után azért jött létre, hogy segítsen Európának talpra állni, és mindkét szervezet jól teljesítette ezt a feladatot. De jött a hidegháború, amikor az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok álltak szemben a Szovjetunióval. E küzdelemben a Világbank és az IMF a nyugati világ, a nyugati nézetek és a nyugati nagyvállalatok védelmezője lett. A helyzet a rendszerváltás után sem változott, e szervezetek a fosztogató kapitalizmus támogatóivá és építésének eszközeivé léptek elő.

Kik napjaink gazdasági bérgyilkosai, és hogyan ismerhetjük fel őket?

Nekünk, gazdasági bérgyilkosoknak az én időmben eredetileg az eladósítás volt a fegyverünk. A fejlődő országokat hitelfelvételre kényszerítettük, de a pénz sosem jutott el hozzájuk, hanem visszacsorgott az amerikai cégekhez – ilyen volt a Halliburton, a Brown & Root vagy a Bechtel –, amelyek ezekben az országokban a nagy infrastruktúra-beruházásokon dolgoztak. Az infrastrukturális fejlesztések is a helyi gazdagokat segítették, akiknek az iparban voltak érdekeltségeik.  A szegényekre eközben szörnyű adósságteher hárult. Jelenleg is így van, de a helyzet még rosszabb. Ma minden nagyobb cég bérel fel gazdasági bérgyilkosokat, hogy segítsenek neki jobb pozícióba kerülni.

Ha nem tudnak fizetni, akkor privatizálniuk kell az állami cégeket, a közműveket és az erőforrásaikat

Hogy dolgoznak ma a gazdasági bérgyilkosok Közép-Európában?

Bejön egy konkrét nagyvállalat gazdasági bérgyilkosa, és kijátssza Magyarországot Lengyelország vagy Csehország ellen. Azt mondja, hogy építenénk egy gyárat, de versenyeznetek kell egymás ellen, hogy magasabb adókedvezményeket és alacsonyabb béreket kapjunk. Agresszív emberekről van szó, épp amilyen én is voltam.

Amikor ön és a társai amerikai megbízásból elmentek egy fejlődő országba kivívni, hogy a kormány privatizálja a nemzeti vagyont, vagy hitelből építtessen amerikai cégekkel, akkor miként gyakoroltak nyomást? Ott volt a fegyver is az asztal alatt?

Nálam sosem volt fegyver, a gazdasági bérgyilkosok máshogy érték el a céljukat. Egy bostoni tanácsadó cégnél dolgoztam, amely szoros kapcsolatban volt az NSA-jel és a CIA-jel. A kormányok tudtára adtuk, hogy ha nem sikerül megállapodnunk, akkor majd bejönnek az országba a sameszok, és náluk már lesz fegyver is. Amivel majd vagy megdöntik a kormányt, vagy merényletet hajtanak végre a vezetők ellen. Sok példa van erre. A gazdasági bérgyilkosoknak nem kell fegyver, mert tudják róluk, hogy a fegyveresek mögöttük állnak. Így elmondhattam, hogy az egyik kezemben több millió dollár van, a másikban „fegyver” – persze árnyaltabban fogalmazva –, és mindenki eldöntheti, melyiket választja.

Hogy sikerült meggyőznie Indonéziát, hogy amerikai cégekkel építtessen drága elektromos infrastruktúrát?

Indonézia volt az első tengerentúli munkám. Az volt a cél, hogy a Szovjetunióval és Kínával szemben mellénk és a NATO mellé álljon. Indonéziában óriási olajtartalékok voltak, és a világ legnagyobb muszlim népessége, ezért fontos volt bejutnunk az országba. Meg akartuk győzni a vezetést, hogy vállaljon óriási adósságokat, ami hozzánk kötheti őt. Ha nem tud fizetni, akkor pedig privatizálnia kell az állami vállalatokat, a közműveket, az iskolákat vagy a börtönöket, esetleg az erőforrásait, például az olajat, és amerikai befektetőknek kell eladnia őket. Működött. Suharto elnök szerencsére szerette volna a beruházást, és szerette volna a CIA védelmét is.

FOTÓ: ROMAN ČERNÝ

Volt, hogy az Egyesült Államok merényletet hajtott végre fejlődő országok vezetői ellen pénzügyi vagy politikai érdekből?

Nehéz kérdés, mert nehéz elválasztani a pénzügyi és a politikai okot. Politikai okokból az USA kormánya általában közreműködött dél-amerikai kormányok megbuktatásában, illetve Ázsiában és még Európa egyes részein is. A politika és a gazdasági okok 
összefonódnak. Azt nem tudom, hogy a merénylet lett volna-e a fő eszköz. Jaime Roldós ecuadori elnök és Omar Torrijos panamai elnök ellenezte az USA Kondor műveletét, amellyel a szocialista veszéllyel szemben jobboldali diktatúrákat támogatott. Nekem kellett meggyőznöm őket, hogy változtassanak, de nem tették meg. Roldós magángépe aztán lezuhant. Torrijos ezt látva azt mondta, hogy „ha a CIA megölte Jaimét, akkor én lehetek a következő”. Három hónap múlva neki is lezuhant a magángépe. A CIA nyilvános dokumentumaiból derült ki, hogy az USA-nak köze volt a chilei Allende, az iráni Moszadek és számos más vezető eltávolításához. Allende után következett Pinochet diktatúrája, aki már támogatója volt a Kondor műveletnek, és akit Henry Kissinger a kapitalizmus védelmezőjeként emlegetett.

Ön szerint Görögországot is térdre kényszerítették a gazdasági bérgyilkosok. Miért mondja azt, hogy a görögöknek Kínához kellene fordulniuk, hogy megtörjék az adósságspirált?

Costa Rica, Kolumbia, Ecuador – sok ország Latin-Amerikában ma Kínát használja az USA-val szembeni ellensúlyként. Ha a hetvenes években túlzásba vittük az agressziót, és az országok vezetőinek elegük lett a nyomásgyakorlásunkból, a Szovjet-unióhoz fordulhattak. Volt egyfajta hatalmi egyensúly, ami a kilencvenes években megszűnt, és az Egyesült Államok lett az egyetlen szuperhatalom a világban. Most Kína lépett előre. Sok pénze van, és nagy szüksége az erőforrásokra. Afrikában és Latin-Amerikában Kína erősen versenyez az USA-val, a Világbankkal és más szervezetekkel. Ha az EU vagy az Egyesült Államok nyomást gyakorol Görögország vezetőjére, akkor Athén bölcs lenne, ha Kínára építene ellensúlyként. Versenyeztesse meg a nagyhatalmakat! Nemrég jártam Latin-Amerikában, és rengeteg országban hallom, hogy nem akarnak több adósságot, nem akarnak új hiteleket, új megszorításokat a Világbanktól vagy az amerikai szervezetektől, ezért Kínához fordulnak, mert tudják, hogy Peking soha nem fogja megbuktatni a kormányukat. És még sosem volt kínai katonai bázis sem a területükön. Kína nemcsak ellensúlyt, hanem egyensúlyt is képezhet.

Milyen konkrét eszközöket használnak a gazdasági bérgyilkosok, hogy rábeszéljék a hitelfelvételre a szegényebb országok vezetőit? Korrupcióról van szó?

A korrupció minden nemzetközi kapcsolatban fontos szerepet játszik. Sok korrupció valójában nem is korrupció, mert legális. Tegyük fel, hogy Magyarországon meg akartam volna győzni a kormányt, hogy hívja meg az amerikai cégemet, és adjon megbízásokat. Az egyik trükk az lett volna, hogy ösztöndíjakat adok a magyar politikusok gyerekeinek. Megígértem volna, hogy a legjobb amerikai egyetemekre fogják őket felvenni nagy ösztöndíjakkal. Nem lesz költségük, az iskolai szünetekben pedig az amerikai cégemnél dolgozhatnak gyakornokként. Jogilag az ösztöndíj nem korrupció.

Az egyik trükk az lett volna, hogy ösztöndíjakat adok a magyar politikusok gyerekeinek

Hol használták még ezt a módszert?

Latin-Amerikában is osztogattuk az ösztöndíjakat. Amikor az ecuadori, kolumbiai, perui kormányokhoz mentünk, azt mondtuk nekik, hogy ha hitelt vesznek fel a Világbanktól, vagy meghívnak amerikai vállalatokat, akkor biztos, hogy kiváló amerikai oktatási intézményekben tanulnak majd a gyerekeik, ingyen. Az USA-ban nagy jótéteményként hirdetik a cégek is, hogy mennyi ösztöndíjat nyújtanak a szegény országok diákjainak. Azt persze sokan elfelejtik közölni, hogy a juttatást azok kapják, akiknek semmi szükségük nincs rá, a fejlődő országok vezetőinek gyerekei. Ez egyfajta megvesztegetés. A másik formája a korrupciónak, amikor arról tárgyalunk a fejlődő országgal, hogy nagy erőművet vagy energiaelosztó központokat építenénk, a munkában pedig részt vehet az ország vezetőjének családja is beszállítóként. Így lehet kifizetni a helyieket. Sok módja van ennek. Bár az Egyesült Államokban erős antikorrupciós törvények vannak, könnyen megkerülhetők, különösen külföldön.

Ezeket a trükköket az akadémiai értelmiség megvásárlására is használják, például amikor a magyar mértékadó közgazdászokat a washingtoni konszenzus és a neoliberalizmus hívévé tették a kilencvenes években, hogy így helyezzék a külföldi érdeket a magyar érdek elé?

Abszolút. A washingtoni konszenzus fő gondolata a Nobel-díjas Milton Friedman által megfogalmazott állítás, miszerint a cégek egyetlen felelőssége, hogy maximalizálják a rövid távú profitokat, tekintet nélkül a társadalmi vagy környezeti költségekre. Sok országban sikerült e nézetet elterjeszteni, különösen Chilében. A chilei közgazdászok a Chicagói Egyetemre jártak, ahol Friedman tanított. Az értelmiség ösztöndíjakat kapott, tanulhatott a Nobel-díjastól, közben segítette a neoliberális politika terjesztését világszerte. Friedman Nobel-díja előtt voltam hallgató az egyetemen, ahol én még azt tanultam, hogy a jó vállalatvezető felelős állampolgár is, és a cégét is a környezete iránti felelősség vezeti. Friedmannel mindez véget ért, és kizárólag a profit kezdett számítani.

A közgazdaságtan vallás vagy objektív tudomány?

Biztosan nem objektív tudomány. (Nevet) A nagyvállalati érdek eszköze. Illetve a diplomácia eszköze is. Elfogult, és azokat a szereplőket szolgálja, akik létrehozták. Nekünk is voltak ökonometriai modelljeink, és objektívnek látszó statisztikai módszerekkel bizonyítottuk, hogy ha a fejlődő ország milliárdokat fektet amerikaiak által végrehajtott nagyberuházásokba, akkor az adott feltételek mellett majd megtérül. Indonéziában is harvardi matematikusok képleteivel bizonyítottuk, hogy az országnak a gyors gazdasági növekedéshez épp az általunk építendő elektromos infrastruktúrára van szüksége. Ha Milton Friedman azt mondja, hogy a vállalat egyetlen célja és felelőssége a rövid távú profit maximalizálása, ez nem objektív tudomány, hanem egy mantra, amelyet objektív elméletként ismételgetnek a világban. Én csak halálgazdaságnak hívom mindezt, mert ez a gazdasági rendszer felőrli saját magát és létének alapjait. Ez őrültség.

Eladósítottuk az országokat, de ez nem terror

Mondhatjuk, hogy ön nemcsak gazdasági bérgyilkos, hanem gazdasági terrorista is volt?

Nem, mert a terrorista félelemben tartja a lakosságot. Mi nem voltunk terroristák, ők iskolákat bombáznak. A bérgyilkos nem a szélesebb közösséggel foglalkozik, hanem a vezetőkre specializálódik. A lakosságot nem terrorizáltuk, nem féltek tőlünk. Okozhattunk nagy károkat a közösségnek is, hiszen eladósítottuk az országokat, de ez nem terror. Meggyőzést folytattunk a legfelső szinteken. 

JOHN PERKINS
1945-ben született a New Hampshire állambeli Hanoverben. 2004-es, Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyvével lett világhírű.  A könyv hetven héten át őrizte helyét a The New York Times bestsellerlistájának élén, harminckét nyelven adták ki, és számos egyetemi kurzus részét képezi. Perkins a hetvenes években  a Chas. T. Main bostoni tanácsadó cég vezető közgazdásza volt, a pozícióra egyenesen az amerikai nemzetbiztonság jóváhagyásával került. Amerikai nagyvállalatokkal szoros kapcsolatban adott tanácsokat afrikai, távol-keleti, latin-amerikai és közel-keleti országok vezetőinek. Bár az amerikai kormány elhatárolódott állításaitól, a The New York Times átfogó nyomozással arra jutott, hogy Perkins karrieríve valóban megfelel a könyvben leírtaknak.

Címlapkép: ROMAN ČERNÝ

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés