Mester, ma is csak a vacsoráig örülhetünk? – Kemény Dénes előadásán jártunk

2019. november 15. 14:00
Húsz-harminc évvel ezelőtt még csak a szót sem ismertük, ma már a leghétköznapibb esetekre is használjuk – kezdte az érdeklődőkkel tömött MOMkult színháztermében a Tudományos Stand Up szervezésében a Pozitív stressz című előadását Kemény Dénes. A szülői elvárások, Kásás Tamás, az olimpia kulisszatitkai és a jó edző ismérvei is szóba kerültek az esten, ahol mi is ott voltunk.

A vízilabda-játékos stresszének legfőbb oka, hogy nyilvános a munkája. Nem is akármennyire: a próbatétel nemcsak az uszodában tomboló hét-nyolcezer ember előtt zajlik, hanem rengeteg kamera előtt is. A pekingi magyar-amerikai döntőt például 40-50 millió amerikai nézte csak Amerikában. A vízilabdadöntő hagyományosan az olimpia legutolsó eseménye, izgalmas mérkőzés, amit a nézők szívesen végignéznek. Nem úgy, mint a maratont, ahol megtekintik a rajtot, majd elmennek megfőzni az ebédet – mondja Kemény.  A szövetségi kapitány megosztotta a nézőkkel, hogy a Sydneyben nyert olimpiai arany után Sopronban pihent. Egy étteremben odament hozzá a tel-avivi kosárlabda csapat edzője, hogy gratuláljon az eredményhez. „Persze, hogy látta a döntőt, hisz nem volt más sportesemény, amit akkor sugároztak volna. Ezek után el lehet képzelni, mekkora feszültséget kell a gyerekeknek a mérkőzés alatt kezelniük” – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy ha erre a feszültségre válaszul ki tud jönni a játékosokból egy jó teljesítmény, az nagyon jó élmény.

Egészen gyerekkortól kezdve kemény munka, hogy a pozitív stresszből jó teljesítmény szülessen. Ehhez először is ki kell alakítani a belső mércét a játékosban. A gyerek először úszni tanul, koppan-fordul, megunja, elmegy vízilabdázni. Kemény szerint nagyon jó, ha a fejét vízilabdára adónak van két-hároméves úszói múltja, ugyanis szerinte a vízilabdaedzők nem tudnak jól úszni tanítani. Ahogy telik az idő, az edzésekről pozitív visszajelzésekkel megy haza a gyerek, még a brancsba is kezdik bevenni. Szépen alakul minden, egészen addig, amíg meg nem kapja a szülői visszajelzést. Kemény tapasztalata szerint

a szülőkkel van a legtöbb gond, az ő visszajelzésük a legveszélyesebb.

Mint mondja, Olaszországban foglalkozott gyerekkel, a kis játékosoknak mindig azt mondta, hogy ezerszer jobban értenek a játékhoz, mint a szüleik, hiszen ők már egy hónapja játszanak, az őseik azonban ezt nem mondhatják el magukról. „Otthon bólogass, de mindig menj a saját fejed után” – biztatta őket. Innentől kezdve a gyerekek kedvesen leszerelték a szülőket, és már nem a szülők, hanem a játékostársak és az edző elismerését szerették volna kivívni. A gyerek lassan hozzászokik a feszültséghez, az évi három-négy meccs során jó esetben kialakul, hogy a bénító stresszt elhagyja, és csak az előre vivő feszültséget tartja meg. Ha a gyerek nem tudja jól kezelni a próbatétel előtti elsöprő, bénító stresszhatást, nem lesz belőle válogatott játékos, ahogy sebész sem lesz abból, akit elsöpör a műtét stressze.

A meccs előtti úgynevezett elbizonytalanító hatás egészséges szinten a világsztárokban is megvan, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott egyes játékosaira is jellemző. Kemény szerint nem egy okvetlenül negatív stresszhelyzet, hiszen a mérkőzés folyamán megváltozhat. A játékost célszerű ilyenkor arra biztatni, hogy csak a legegyszerűbb helyzetet vállalja. Ez a stratégia neki sokszor bejött, a játékosok át tudtak billenni a segítségével. Van olyan háromszoros olimpiai bajnok, aki ezt a meccs közbeni feszültséget négyszázszor is megoldotta. Minden meccsen le kellett győznie az elbizonytalanító stresszt, újra meg kellett találnia az önbizalmát. Szerencsére azonban az edző és a játékostársak is tudják egymásról, ki milyen. Ha az elbizonytalanító stresszel küzdő játékos nem tudja megtalálni a meccsen az önbizalmát, jobb, ha az edző pihenteti. A játékosnak is jobb, ha a vereség terhe nem kerül rá.

Van olyan játékos, akit ösztönöz a feszültség, az van a fejében, hogy jól szoktam játszani, ma is jól fogok. Az ilyen típusú pólósnál ott a veszély, hogy miután lőtt három-négy gólt, egy szoros meccsnél esetleg azt mondja, hogy

én megtettem a magamét, most már ti jöttök.

Az is előfordulhat, hogy ráírja a nevét a labdára filctollal, és nem hoz helyzetbe mást. Kemény szerint ezt a típusú játékost nagyon nehéz az edzőnek irányítani, és a játékosnak is nehéz magában a pozitív stresszt végig megoldani. Ezen a helyzeten sokszor segített a csere, a pólós a medencébe visszakerülve, sikerre éhezve ismét tudott teljesíteni. Ilyen játékos Biros Peti, Kiss Gergő és Molnár Tamás is. Az ilyen csapattagok nagyon fontosak, de ha mindenki ilyen lenne, szűk lenne a medence, nem tudnák egymás teljesítményét kezelni – mutatott rá.

Nem kell nagyítóval keresni azt a játékost sem, aki „eljött a karácsony, szavalni fogok” érzéssel gondol a mérkőzésre, és alig várja, hogy kimenjen, és mindenki neki tapsoljon. Ennek az úgynevezett felemelő hatásnak a veszélye, hogy az ilyen játékos a neki rendelt teljesítményt bármi áron el akarja érni, ezért akkor is megcsinálja, ha az adott helyzet teljesen esélytelen. Ők azok, akik nem nézik az eredményjelzőt, de óriási értékük, hogy mentőövet tudnak adni a csapatnak, ha kell, ki tudják húzni a többieket a gödörből.

Kemény szerint az a legrosszabb, ha a játékosban semmiféle feszültség nincs. Elárulta, hogy Kásás Tamás sokszor produkálta ezt: amikor nagyon fontos helyzet volt, borzasztóan lehetett benne bízni. De például öt olimpiai meccs után képes volt azt mondani egy vereséget követően edzőjének, hogy „ne törődj vele, még csak most kezdődik az olimpia”. Kemény az érzékletes példához nem haboz azonnal hozzátenni: a magyar-orosz döntőn azonban lemosta az ellenfelet a pályáról, neki valóban akkor kezdődött az olimpia.

Volt a háromszoros olimpiai csapatnak olyan sorozata is, amikor sorra nyert a meccseken, a játékosok felhőtlen örömmel kezdtek ünnepelni az öltözőben. Kemény tartott attól, hogy a lelkesedés nem fog az elődöntőig tartani, ami pedig akadálya lehet a pozitív versenydrukk kialakulásának, végül pedig nagyobb eséllyel veszíthet a csapat. „Berohantam az öltözőbe, és azt mondtam nekik: nyugi, mindenki csak a vacsoráig örüljön, utána fejben készüljön a következő meccsre.” Miután a csapat elhozta az olimpiai aranyat, Kiss Gergő Kemény Dénesnek szegezte a kérdést: „Mester, ma is csak vacsoráig örülünk?

A játékosok saját stressze mellett ott az úgynevezett csapatstressz.

A sportoló mindenek feletti vallása az eredményjelző tábla.

Nagy baj, ha nincsen meg a játékosban az az indíttatás, hogy hozzá akarok tenni a játékhoz, de a csapat végteljesítménye a lényeg. Akinél Kemény Dénes azt látta, hogy a saját teljesítménye fontosabb, mint a csapaté, kihagyta a játékból, hiába volt az a játékos a harmadik legjobb.

Kemény szerint a csapat összeállításánál nagyon fontos, hogy az edző a stresszt különbözőképpen megélő játékosokból az arányokat megtartva rakja össze a csapatot. Nagy felelősség háromszáz pólósból összeállítani a válogatottat. A sikeres edző szerint mindig amellett a csapat mellett kell dönteni, amelyikben hinni tud az ember. Nem szabad figyelembe venni a tanácsokat, sajnos a jó szakemberek is tudnak rossz tanácsot adni. „Ha rám hallgatsz, nem hallgatsz senkire” – vallja.

Az edzői felelősségéről szólva kiemeli: mérkőzés közben terelgetni, segíteni kell, megfeddni csak a meccs végén szabad. Példaként említi Alex Fergusont, aki 27 évig irányította a Manchester United csapatát. Ferguson folyamatosan pumpálta a pozitív feszültséget a játékosokba, sugározta a szeretetet, ha gólt rúgtak, mint kisgyerek szaladt ökleit a fejéhez húzva. Ha kellett, üvöltött a focistákkal – hajszárítónak is hívták, üvöltésétől sokszor megszáradt a játékosok haja – de csak szigorúan a meccsek után.  José Mourinho Kemény Dénes szerint kisebb képességű edző, mint Ferguson. Ennek oka szerinte, hogy nem tudta játékosainak a pályán átadni a főszerepet. Enélkül pedig nem megy.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ebből a cikbből kivillan valami zsenialitás. Dénes elképesztően magas szinten keverte a
lapokat. Köszönjük a munkáját és kívánjuk, hogy a háttérből jó egészségben, még sokáig tudja
segíteni a magyar sportot!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés