Amikor a magzat szíve először megdobban

2019. október 29. 10:30

Frivaldszky Edit
Vendégszerző
Mit tehetünk azért, hogy a nem kívánt gyermekek kívánt gyermekké váljanak? Azaz lehessen belőlük is olyan felnőtt ember, mint mi vagyunk?

Mi veszi körül az anyát, amikor gyermeke szíve először megdobban? Mit tapasztal szűkebb és tágabb környezetében, és milyen irányba terelik őt saját tapasztalatai, a gyermek apja, a kettőjük családja, az orvosok, a munkahelyi ismerősök, az internet, és az egész társadalom? 

Egy gyermek megfogant az édesanyja szíve alatt. Rejtve, talán senki sem tud róla. Senki. Aztán előbb vagy utóbb az édesanyja kezdi érzékelni jelenlétét, esetleg az éjjeli álmaiban is megjelenik, majd egy gyógyszertári teszt becsíkozódásában válik egyértelművé: új élet kezdődött. Valakinek csendben, a világ szeme elől elrejtve, távol a zajos önrendelkezési szlogenektől és életellenes jogszabályoktól, valahol csendben elkezdődött az életet. Csak az anya tud róla. Elindul egy ősi, a természetben az egyik legerősebb kapcsolat az anya és gyermeke között. 

És mi történik ilyenkor? Mi történhet? Olyan nagy változást hoz az a tesztcsík minden ember életében, hogy zavar támad szívében. Nemcsak az anyáéban, hanem az apáéban is. Nemcsak a nehéz körülmények között élő nőkében, hanem szinte minden nő – és férfi – szívében. Hiszen mindkettőjük felelőssége, hogy hogyan fog felnőni ez a gyermek, milyen ember válik belőle. 

És a világ hangja már elér a gyermekhez. Az életellenes jogszabályok, a nagyszülői akarat és a társadalmi elvárások rettenetes összhangja két lehetőséget ad: vagy megengedik ennek az új életnek, hogy legyen belőle valaki, vagy nem. Nincs köztes út. 

Az első verzió szerint a kezdeti aggodalmat felváltja a gyermekért érzett aggodalom, és az édesanya elkezd felkészülni az új élet fogadására. Beszélget vele, nevet ad neki, és ebbe bevonja az apát is. És a nagyszülőket is. Ha mellette vannak. Jó esetben pozitív visszajelzések veszik körül, ami egyértelművé teszi: kívánt gyermek, kívánt várandóssággal van dolgunk. A kezdeti esetleges összezavarodottságot, az első negatív gondolatokat és a reggeli rosszulléteket felváltja a jövő tervezése, amiben helye van a gyermeknek. Mert valaki. Valaki, akinek esélye van arra, hogy megszülessen és legyen valaki. 

Nem mindig van így: olykor az első szívdobbanás olyan helyen, olyan anyaméhben, olyan családban történik, ahol nem kívánják. Nem kívántként pedig nem biztos, hogy kap nevet, nem biztos, hogy lesz belőle valaki. Lehet, hogy nincs jelen az apa, és a nagyszülők sem támogatják az új élet érkezését. Mert még túl fiatal az anya. Vagy a tanulmányait kell befejeznie. Vagy lakáshoz kell jutnia előbb. Vagy valami más, előre eltervezett dolog, amibe per pillanat nem fér bele egy gyermek. Vagy minden körülmény, értve ezalatt az anyagiakat, a munkahelyi vagy iskolai környezetet, a lakhatási körülményeket, családi helyzetet, minden-minden körülmény összefog az élet ellen. Aki már csendben ott fejlődik az édesanyja szíve alatt. 

A kismama egyedül marad a helyzetben, belemerül a végtelennek tűnő magányba. A magány, amit nem ismerünk, ami az abortuszon gondolkozó kismamát körülveszi. Zajos feministák, női jogokról prédikáló politikusok, és az emberi élet kezdetéről megfelejtkező önrendelkezés lehetőségét hirdető szlogenek kívül... és a felelősség terhe belül. Választást ígérnek neki, holott egyetlen kiút tűnik számára lehetségesnek, ha elveteti a benne fejlődő életet. 

De még ekkor is, ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben is megengedheti az anya a gyermekének, hogy legyen belőle valaki. Hogy felnőjön, és saját döntései legyenek, maga keresse a boldogságát, ne mi, ne a környezete, ne az anya döntse el helyette, hogy úgyse lenne boldog. Ha körülmények össze is fognak ellenük, akkor is van kiút ebből a helyzetből. Nem kell nemet mondani a babára, nem kell az abortuszt megoldásként fontolgatni ebben a helyzetben, mert nem oldja meg a problémákat. Sok esetben csak újabbakat kreál. 

Mit tehetünk azért, hogy a nem kívánt gyermekek kívánt gyermekké váljanak? Azaz lehessen belőlük is olyan felnőtt ember, mint mi vagyunk? Az első lépés talán az lenne, hogy se jogszabállyal, se társadalmi, orvosi vagy szülői nyomással ne tegyük nem kívántttá a gyermeket. Hiszen minden életnek van értelme, minden életre várnak valahol. Ezért ezekről az életekről mi, emberek nem dönthetünk. Dönthetünk viszont azokról az élethelyzetekről, amik körülveszik a kismamákat, a születendő gyermekeket. Hiszen egy ember élete nem tehető egy mérlegre egy másik ember élethelyzetével. Értelmünk is ezt sugallja. Egy élethelyzeten lehet változtatni: lakhatással, anyagi segítséggel, lelki támasszal és emberi kapcsolatokkal, de egy élet vagy van, vagy nincs. 

Mindannyiunk felelőssége a legkisebbek védelme, hiszen ők az emberiség családjának legkisebb tagjai. Egyéni szinten tudnia kellene minden nőnek, hogy miről dönt. Ki is az a pici élet, aki elindult a testében? Tudja vajon, hogy hogy néz ki és mit tud már? A párkapcsolati szinten ideje lenne nem tárgyként kezelni a nőket, akik a nemi együttlét következményeit „elintézik”, „megoldják”, akik éveken át „védekeznek” a gyermek ellen, mintha valami ellenség lenne. Aztán pedig csodálkozunk, hogy akár 20 évnyi védekezés után nem jön össze az immár kívánt gyermek.

Családi szinten ideje lenne gyermekeinkkel tényszerűen beszélni a szexualitásról, koruknak és érettségüknek megfelelően, nem tabuként vagy viccként kezelve a témát. 

Itt az ideje talán annak is, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók egyértelműen felvilágosítsák a pácienseket, hogy mi zajlik a testükben, és lelkiismereti szabadságukkal élve nemet mondjanak az emberi életek kioltására. 

A jogszabályoknak ideje lenne valóban védeni a nőket, valódi választási lehetőséget biztosítani számunkra, ami nem elválasztja az anyát a gyermekétől, hanem megerősíti a kapcsolatukat. Ebben a komplex döntési helyzetben végül senki sem felelős, miközben mindenki felelős.

Tágabb környezetünkben mi veszi körül az anyát, amikor gyermeke szíve megdobban? Ha az európai vagy a nemzetközi környezetre tekintünk, ahol a túlnépesedéstől való félelmükben az országok legalizálták az abortuszt, most demográfiai krízist tapasztalunk. Egyrészt vészesen fogy a magyar, az európai,  másrészt túlnépesedik a Föld. Az éhezés problémája sokakat aggaszt, de az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint a világon megtermelt élelmiszer egy harmadát kidobjuk. Ennek felével jól lehetne lakatni az éhezőket. Akkor végül is csak elosztási kérdés az éhezés problémája, nem?

Más ENSZ-ügynökségek a magzati szervek kereskedelméről, az abortált magzatok beárazásáról elhíresült abortuszcégek érdekeit védve mozdítják elő a magzatok vesztét. Ehhez csatlakoznak azok a nyugati államok, akik az afrikai országokat azzal fenyegetik, hogy megvonják tőlük a segélyeket, ha nem legalizálják az abortuszt az országaikban. Saját fülemmel hallottam ezt néhány éve egy ENSZ-konferencián. 

Hadakozó politikusok, tényeket feledő szlogenek, saját múltbéli döntéseiket igazolni akaró anyák és a felelősség elől menekülő fiatalok veszik körül a kicsi szívet, ami először dobban. Rejtve, távol a világ zajától. 

A szöveg a 2019. október 24-én a budapesti Párbeszéd Házában tartott Szívdobbanás-konferencián elhangzott előadás írott változata.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kívánt élet - szörnyű szóösszetétel, ha bele gondolunk. Nem kívánt élet volt annak a 6 millió embernek is az élete, akiket egy tömeggyilkos eszme gépezete ölt meg. Nem kívánt élet volt a kambodzsai népirtás áldozatainak élete is. Vagy az örmény, kurd népirtások áldozataié.

Ők sem kaptak esélyt. Ahogy a meg nem született gyermekek sem kapnak.

Nem Orbán itt a téma, csak neked. További kellemes monomániás gyűlölködést.

Nem jogszabályokról van itt szó. Morálfilozófiai dilemmákról. Amúgy ha lenne egy radikálisan abortuszellenes törvény, érkeznének az "El a kezeket a méhemtől!" féle jogvédők, akik telesírnák a világot a rezsim újabb fasiszta diktátumával.

De mondom, a kérdés nem is ez. Hanem az, hogy van-e jogunk megfogant életeket kioltani csak azért, mert nem kívánatosak? Bonyolult kérdés, nincs rá egyszerű válasz.

Egy életről való gondolkodás, pláne a döntés sosem tét nélküli. Sokkal nagyobb a tétje, mint egy jogszabálynak (amit mellesleg én meg sem alkothatok...). A kérdés mélyebb, komolyabb, úgy mondanám: csontig hatolóbb ennél. Nyilván te is érted, érzed ezt. Csak mindenáron Orbánra, meg a múlékony aktuálpolitikára akarod provokatívan kihegyezni. Ha meg nem érted, nem érzed, akkor tényleg sajnállak.

Nem a tiltáson múlik. Mert ha tilos az orvosi beavatkozás, marad a horgolótű.

Szerintem viszont nem bonyolult. Nincs rá jogunk.
Természetesen sok élethelyzet lehet nagyon nehéz és nem mindig könnyű "elvállalni" egy gyereket,
de akkor sincs senkinek joga kioltani egy életet.

Ezen logika alapján az öregeket és a betegeket is meg kell ölni, mert ők csak terhet jelentenek a társadalomnak/embereknek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés