Varga: Elfogadhatatlan Finnország költségvetési javaslata

2019. október 15. 20:38
Az igazságügyi miniszter szerint az új uniós költségvetés kidolgozásakor csak a nettó befizetők igényeit vették figyelembe.

Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan az unió soros elnökségét betöltő Finnország kedden bemutatott költségvetési javaslata, az ugyanis tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is – mondta ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó tanácsülését követően kedden

Varga Judit az unió következő, 2021-től érvényes hétéves költségevetéséről tartott miniszteri találkozó után magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a finn elnökségnek nem sikerült elfogulatlan javaslatot benyújtania. Több tagállam jelezte, hogy nem látják benne visszaköszönni a saját és a mások képviselte véleményeket, továbbá nem vették figyelembe a kohézió barátainak nevezett országcsoport kérését sem, amely az európai bizottsági tervezethez képest is a kohéziós források növelését kérte.

A javaslat a bizottságénál jóval kisebb főösszeggel számol a bevételi oldalon, ami Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésévet (Brexit) együtt jóval kevesebb forrást jelentene az uniónak. Nem kedvező az sem, hogy Magyarország sokkal kevesebb kohéziós forráshoz jutna, mint a mostani költségvetési időszakban. A javaslat tehát

sem a befizetés, sem a kohéziós forrásokat tekintve nem elfogadható,

nem jó alap arra, hogy politikai vita kezdődhessen arról – húzta alá.

Az igazságügyi miniszter azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötnék, és azt is, hogy a kohéziós forrásokból fedeznék a migránsok integrációját. A jogállamisággal összefüggésben elmondta, egyelőre nincs olyan tervezet, amely a kérdést „jogi biztonsággal szabályozná, ez pedig egyértelmű vétót jelent”. Elmondta, a javaslat távolabb tolja az uniós költségvetés elfogadását, a szöveg ugyanis a nettó befizető országok érdekeit tartja szem előtt, valamint több tagállam érdekét sérti azáltal, hogy nem kíván közös nevezőt találni a különböző igények között – húzta alá. Varga Judit tájékoztatása szerint a költségvetési javaslatról orientációs vita várható az Európai Uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóján.

(MTI)
 

Összesen 125 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés