Már 1992-ben is volt egy Greta Thunberg!

2019. október 2. 13:46
Nem először tol előtérbe gyereket a globális zöldmozgalom.

Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett Környezet és fejlődés konferenciáján (Föld-csúcs) szólalt fel Severn Cullis-Suzuki egy öko-gyerekszervezet nevében, akit úgy emlegettek, mint „a lány, aki öt perce elhallgattatta a világot”.

A vancouveri Suzuki arról beszélt: félti a jövőjét, mert elvesztheti a jövőjét, s ezért a jövőjéért harcol, s minden elkövetkezendő nemzedékért, valamint a Föld éhező gyermekeiért és az állatokért. Mint kifejtette: azon gondolkodik, vajon a gyermekei fogják-e látni még az állatokat, amelyeket ő még lát. Hozzátette: a szemünk előtt zajlik az ózonlyuk nagyobbodása (ez azóta megváltozott), s nem teszünk semmit, de ő nem tudja, ezekkel mit kell tenni. Mint mondta a riói csúcs résztvevőinek: ha ők sem tudják helyrehozni a dolgokat, akkor legalább ne rontsanak tovább a helyzeten. Arról is szót ejtett, hogy sokat fogyasztanak és dobnak ki az emberek, és hogy ők Kanadában privilegizált helyzetben vannak. Mint mondta: gazdag szeretne lenni, és akkor minden utcagyereknek segítene.

A ma 39 éves Cullis-Suzuki édesapja David Suzuki környezetvédelmi aktivista, és ő maga is környezetvédelmi aktivistaként működik. 2002-ben végzett a Yale-en, ahol ökológiát és evolúciós biológiát tanult. Két gyermeke van, akik ma is találkozhatnak azokkal az állatokkal, amelyekkel ő is találkozott gyerekkorában.

A Föld-csúcson született meg a biológiai sokféleségről szóló egyezmény, az éghajlat-változási keretegyezmény, valamint elfogadták a fenntartható és tartamos erdőgazdálkodás alapelveit, illetve meghatározták a sivatagosodással foglalkozó nemzetközi megállapodás kidolgozásának szükségességét. Ezek közös alapelveit a „riói nyilatkozatban” rögzítették.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Már 1992-ben is volt egy Greta Thunberg!"
És még lesz is néhány.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés