A világtörténelem menekültjeit ábrázoló szobrot avatott Ferenc pápa

2019. október 02. 16:32

„Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” – hangoztatta a pápa a szobor avatásán.

2019. október 02. 16:32

Az „Ismeretlen angyalok” nevet viselő szoboregyüttes egy csoportot ábrázol – összesen 140 főt, különböző korokból és kultúrákból. Ma élő szíriai, valamint afrikai menekültek mellett a náci Németország elől menekülő zsidók is helyet kaptak az alkotáson.

Az átadó ünnepségen Ferenc pápa mellett Timothy Schmalz kanadai művész és négy menekült is jelen volt. A római katolikus felekezet vezetőjének elmondása szerint a hatméteres szobrot egy újszövetségi Bibliaidézet ihlette:

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” (Pál apostol Zsidókhoz írt levele 13:2)

Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” – hangoztatta a pápa, aki szerint a migránsoktól és menekültektől való félelem intoleranciához, szűklátókörűséghez és rasszizmushoz vezet.

A szoboregyüttes legalább egy héten át lesz látható a Szent Péter téren.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. október 04. 11:56
Remélem helyett kapott a magyarok nyilai elől menekülő velencei kalmár figurája is.
magnahungaria
2019. október 03. 18:57
"Ma élő szíriai, valamint afrikai menekültek mellett a náci Németország elől menekülő zsidók is helyet kaptak az alkotáson." Gondolom, alig fértek fel az erdélyi, felvidéki 1918-19, 1945-57), valamit az 1956-os menekülteket ábrázoló szobroktól ...
u.cserkész
2019. október 03. 18:47
A szomszédom szerint, a csoport elején megy egy pajeszos férfi 2 bőrönddel a kezében, ez se menekült.
Hesperia
2019. október 03. 17:12
Komolyan mondom, mindjárt hányok! :((( Vajon mikor, ki fog szobrot állítani az önként beengedett invázió által letiport, őshonos európai népek emlékére? Ha így haladunk, egyszer ennek is aktualitása lesz. Legfeljebb nem lesz, aki szobrot állítson majd nekünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!