Ferenc pápával is szembeszáll a megroppant német katolikus egyház

„A német egyház feladata, hogy mutassa az utat a többieknek”, s bár „senki nem akar elszakadni az egyetemes egyháztól, viszont szeretnék modernizálni azt” – ezek a gondolatok vezérlik Reinhard Marx német bíborost egy német egyházi illetéke szerint.

Marx bíboros szeptember 19-én találkozott a Vatikánban Ferenc pápával és Marc Ouellett érsekkel, a Püspöki Kongregáció vezetőjével, 

A német egyházi illetékes a Catholic News Agencynek azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a német katolikus püspöki kar nem hivatalos szinódust tervez összehívni a meglehetősen rosszul hangzó nevet viselő Német Katolikusok Központi Bizottságával (ZdK) közösen a papi nőtlenség, az azonos neműek megáldása és a női papság ügyében.

Lehet persze finomabban fogalmazni – „papi életmód”; „a nők helye és feladata az egyházban”; „a meleg pároknak való lelki segítségnyújtás” –, de lényegében erről van szó. A leendő tanácskozást Reinhard Marx bíboros, München és Freising érseke többször „visszavonhatatlanul kötelező folyamatnak” („binding synodal process”) nevezte.

A világi hívekből, azaz laikusokból álló Német Katolikusok Központi Bizottsága, ami

a papi pedofilbotrányokban találta meg az általa régóta erőltetett reformok legújabb apropóját, ugyanis szerintük a papok által elkövetett szexuális zaklatásokhoz a kötelező cölibátus és a homoszexualitás egyház általi „patologizálása” vezetett. A megoldás szerintük: a homoszexualitás normalizálása és a kötelező papi nőtlenség eltörlése.

Eltanácsolás

Az érdekes azonban az, hogy a papi nőtlenség kérdésével rejtetten, de valószínűleg foglalkozó, október közepi, római „Amazonas-szinódusra” készülő Vatikán többször figyelmeztette a német egyházat, hogy álljon el az álszinódus tervétől. Maga Ferenc pápa is eltanácsolta az ötlettől a német püspökeit, akiknek nagy szerepe volt megválasztásában (a német egyház meglehetősen nagy pénzekkel dotálja az argentin egyházat, így befolyása is erős rá; Ferenc pápa megválasztása után nem sokkal a korábban XVI. Benedekkel nyíltan szembe helyezkedő Walter Kasper bíboros egyik könyvét lobogtatta, mint kedvencét). 

Az egyébként az egyház decentralizációját nyilatkozataiban pedzegető, de valójában kézivezérléssel irányító Ferenc pápa júniusban írt levelet a német püspököknek, arra figyelmeztetve őket, hogy ilyesfajta tanácskozást csak hosszas megfontolás és elmélkedés után lehet összehívni,

Ferenc pápa rámutatott, hogy az egyházban a „szinodalitás”, a közös döntéshozatal nem csak alulról felfelé, hanem elsősorban felülről lefelé működik, azaz összhangban kell lenni Szent Péter utódával. Végül Ferenc pápa, Péter utóda azt is megjegyezte, hogy a külön utakra lépő részegyházak „sajátosságaiknak köszönhetően elszigetelődnek”.

Walter Kasper Ferenc pápa levelével kapcsolatban annyit mondott: „a Szentatya levelét először dicsérték, majd mellőzték, ahogy korábban már eltervezték”.

Így aztán szeptemberben Marc Ouellet bíboros, a vatikáni Püspöki Kongregáció vezetője is levelet írt Marxnak, amiben arra figyelmeztette, hogy a tervezett szinódusnak nincs kánonjogi alapja, és az eleve érvénytelen lesz. Reinhard Marx szerint Ouellet levelében olyan kifogásokat említett, amelyeket már kiküszöböltek, a német „szinódus” pedig valójában „tanácskozó” jellegű lesz, amely „ajánlásokat fogalmaz meg”, és még különben sem lehet tudni, hogy mi lesz a végeredménye.

de ha a püspökök és a „központi bizottság” tovább megy az eleve érvénytelen szinódus felé vezető úton, az egyházon belül kemény kezéről ismert pápa lehet, hogy kevésbé diplomatikus módját fogja választani a beavatkozásnak. 

Kiábrándult német katolikusok

Rainer Maria Woelki kölni érsek és Rudolf Voderholzer regensburgi püspök a fejlemények kapcsán arra figyelmeztettek, hogy

Markus Günther, a kölni érsekség sajtófőnöke ugyanakkor a szeptember elején Budapesten a külügyminisztérium szervezésében megrendezett keresztény konferencián rámutatott: míg a lengyel pápa, Szent II. János Pál töretlen népszerűségnek örvend Lengyelországban, a németek körében XVI. Benedek nagyon is népszerűtlen; de nem csak ő népszerűtlen, ugyanis a németek csalódtak Ferenc pápában is, akitől reformokat vártak. 

A Német Katolikusok Központi Bizottsága

A tervezett „szinódus” kétszáz küldöttjéből hetvenet adna a Német Katolikusok Központi Bizottsága, amivel relatív többségét adná a leendő tanácskozásnak – szemben a húsz tagot küldő püspöki karral. A bizottságnak 230 tagja van, százat egyházmegyei szinten választanak, sok tag pedig volt politikus. A bizottság világiak szervezete, tehát semmiféle formális hatalma és joga nincs egyházi ügyekben dönteni, inkább nyomásgyakorló lobbicsoportnak tekintendő. Elnöke, Thomas Sternberg az összehívandó szinódus társelnöke lesz. 

Mikor II. János Pál pápa megtiltotta a német egyházi szervezeteknek a reménytelen abortusztanácsadásban való részvételt, a ZdK, mint kánonjogilag az egyházi hierarchiától független szervezet, mégis folytatta azt, a püspökök egy része pedig támogatta ebben, kifejezetten a pápai tiltás ellenére. 

A progresszió kiüresedésének német egyháza

A pedofilügyekben a katolikus papság körülbelül egy százaléka érintett. A világon valamivel több mint négyszázezer katolikus pap szolgál, az Egyesült Államokban 4400 pap keveredett szexuális visszaélésekről szóló ügyekbe (a 109 ezer USA-beli papból), összesen 11 ezer esetben. Ehhez kapcsolva az európai adatokat, körülbelül ötezer pap lehet érintett. Amerikában a püspöki konferencia megrendelésére készült a John Jay-jelentés, Írországban a Ryan-jelentés, és érdemes még megemlíteni Philip Jenkins amerikai szociológus tanulmányait is a témában.

Az észak-európai országok katolikus egyházai mindig is a reformok kezdeményezői voltak. Nem hiába az a címe a II. Vatikáni Zsinatról szóló egyik legnépszerűbb könyvnek, hogy Amikor a Rajna a Tiberisbe ömlött. A jellemzően protestáns területről érkező reformerők, elsősorban is a német, a belga és a holland azonban nem járt sikerrel:

Ma az adójuk 8-9 százalékát az egyháznak az államon keresztül befizeti katolikusoknak évente 14 százaléka hagyja el a német egyházat. A németeknél a legtöbb templomot a horvátok és a lengyelek töltik meg – ha valaki megtölti őket. 2013-ban a Regina magazin cikke szerint 5,2 milliárd eurót kaszált az egyházi adókon a német egyház. Az egyház viszont nem fizet adót a tulajdona után, és nem ellenőrzi az állam sem a pénzügyeit. A Regina magazin szerint 650 ezer embert foglalkoztató német katolikus egyház az evangélikusokkal a második legnagyobb foglalkoztató lenne Németországban. Ez azt is jelenti, hogy az egyházi bürokráciának és egyházi bizottságoknak sokkal nagyobb hatalma van, mint bárhol máshol.

A német egyház közvetve többször keveredett abba a hírbe, hogy abortuszból és pornóból is volt pénze, tekintve bonyolult befektetési ügyeit – mindez nem feltétlen volt tudatos, csak épp például sikerült például olyan pénzalapokba fektetnie a vagyona egy részét, aminek történetesen a pornóból is volt bevétele. Az egyébként konzervatívabb kölni egyházmegye például egyes, 2015-ös jelentések szerint gazdagabb, mint a Vatikán.

viszont megszokta kényelmes helyzetét – szemben például a franciával, ami a laicité, a hivatalos egyházellenesség francia forradalomban gyökerező ideológiája jegyében kénytelen egyszerű civil szervezetekként működtetni egyházmegyéit. 

Cölibátus, pedofília

A ZdK-nak egyébként nincs igaza, amikor a homoszexualitás patologizálását nevezi meg a pedofilügyek forrásaként. Minden megtörtént eset súlyos probléma, tragédia, de a tanárok, edzők és mások elkövetett visszaélések száma jóval magasabb, mint a papok által elkövetetteké (hatvan az egyhez), de még a protestáns lelkészek is kétszer-tízszer több visszaélést követnek el, mint a katolikus papok. Németországban a pedofilügyek 0,3 százalékába keveredtek bele papok. Azaz a katolikus egyházban még mindig alatta marad valamivel a szexuális visszaélések száma az „átlagnak”.

A kiskorúakat szexuálisan zaklató papok túlnyomó többsége fiúkat zaklatott – egyes tanulmányok szerint pedig a homoszexuálisok háromszor nagyobb eséllyel lesznek pedofilok, mint a heteroszexuálisok, és sokkal nagyobb az esélyük a visszaesésre is. 
Ezen pedig nem segítene sem a melegkapcsolatok megáldása, sem a kötelező papi nőtlenség eltörlése – ami a katolikus egyházon belül egyébként úgy működne, mint a görögkatolikusoknál és az ortodoxoknál van, tehát

püspöknek pedig csak nőtlen papot szentelnének (ezért van az, hogy a görögkatolikusoknál és az ortodoxoknál a legtöbb püspök a szerzetesek közül kerül ki).  

Mindenesetre a magát nem hívő lutheránusnak valló, a Vatikánban tanácsadóként alkalmazott Ludwig Kröber bűnügyi pszichiáter a Cicero című német folyóiratban egyszer kijelentette: „hamarabb lesz valaki várandós egy csóktól, mint pedofil a cölibátustól”. 

A szenthagyomány

A központi bizottság és a liberalizáló reformokért kiáltó progresszívek azt is elfelejtik, hogy az egyházat köti a szenthagyomány:

a „hitletétemény” őrzője és magyarázója, de nem megváltoztatója. 

Mint arra Chad C. Peknold a Catholic Heraldon felhívja a figyelmet: egy bizonyos Henri Bouillard jezsuita már a negyvenes években arról értekezett, hogy az a teológia, ami nem „korszerű”, az „téves teológia”. Vele szemben viszont a francia tomista dominikánus, Reginald Garrigou-Lagrange kijelentette: az isteni igazság örök, és nem azt kell a világhoz igazítani, hanem a megváltoztatható világot kell hozzáigazítani az egy és örök isteni igazsághoz. (Furcsa mód a francia teológus tudta nélkül saját maguk ellen fordította a későbbi posztmodern konstruált valóságról szóló tanait.)

Segítene-e a „nyitás”?

A német püspökök persze azt érzik, hogy

Ezért először megpróbálták megváltoztatni a világegyház hozzáállását és tanítását, de mivel ez nem sikerült, most a decentralizációra hajazva „alulról” próbálnak meg változásokat elérni, örök igazságok ide vagy oda.

Azonban a történelmi példák azt mutatják, hogy rosszul taktikáznak. Woelki bíboros is feltette a kérdést: mire jutottak a német protestáns egyházak, amelyek már rég befogadták az összes tanítást, ami a nevében katolikus központi bizottság rá akar erőltetni a katolikus egyházra? Ugyanis a német protestáns egyházaknak arányaiban nézve nincs több lelkésze, mint a a katolikusnak papja, és ugyanúgy elhagyják őket a híveik, mint a katolikus egyházat. 

Az anglikán példa sem biztató: hiába decentralizálta magát  az anglikán egyház, szentelt fel női és homoszexuális püspököket, áldja meg a homoszexuális kapcsolatokat és tervezi megáldani a transzneműeket, még rosszabb helyzetben van, mint a katolikus egyház. Sőt: XVI. Benedek pápa idejében a tradicionalista anglikánok egy része visszatért a katolikus egyház kebelébe. 

A vallásszociológia vizsgálódásai szerint ráadásul a régimódibb, szigorúbb vallási közösségeknek nagyobb a megtartó ereje. 

Rainer Maria Woelki bíboros, kölni érsek

Kié a végszó?

A német egyház gazdag, templomai viszont üresek – kivéve, ha megtöltik őket a közép-európaiak. A katolikus egyházban márpedig általában a kevésbé sikeres – sikertelen – részegyházaknak kisebb befolyás és beleszólás jár. A németek azonban régóta megszokták vezető szerepüket nem csak egyházon belül, hanem azon kívül is. Amikor például pár éve az afrikaiak egy római szinóduson a hagyományos tanítás mellett álltak ki, a német Walter Kasper kioktatta őket fejlettségből. 

Marc Ouellet egyik, a CNA-nak nyilatkozó beosztottjának szavai szerint: „az egységben való párbeszéd azt jelenti, hogy hallgatsz a pápa szavára. Ha nem hallgatsz rá, nincs egység”.

– először csak burkoltan, később akár nyilvánvalóan is. Ferenc pápa pedig ugyan legutóbbi repülőútján kissé flegmán beszélt a lehetséges szakadásokról – de eddig a katolikus közvélemény inkább azok részéről számított szakadásra, akik túl haladónak tartják a pápát, nem pedig azok részéről, akik korábban a fő támogatói voltak. 

Ha a német szinódus összeül, lehet, hogy a Rajna többé nem tudja befolyásolni a Tiberis folyását, viszont a Tiberis sem a Rajnáét.

Ha tehát a német egyház a progresszív megfelelési kényszerek miatt Róma ellenére szinódusozik, valószínűleg csak az elszigetelődés és a megsemmisülés útját teszi világossá mindenki más számára.