Állandó fülgyulladás okozhatta a neandervölgyi ember kihalását

2019. szeptember 19. 20:09
Először sikerült rekonstruálni neandervölgyi ember fülkürtjét.

A neandervölgyi ember kihalása összefügghet azzal, hogy egész életében állandó fülgyulladás gyötörte a fülkürtök (vagy Eustach-kürt) felépítése miatt, amely hasonlít a mai gyermekek fülkürtjének szerkezetéhez – vélik amerikai kutatók, akiken először sikerült rekonstruálni neandervölgyi ember fülkürtjét.

Az antropológia egyik legnagyobb rejtélye, hogy milyen járvány, vagy más kórokozó okozhatta a neandervölgyi ember kihalását mintegy 35 ezer éve.

Krónikus fülgyulladás

A brooklyni Suny Downstate Egyetem antropológusainak, fej- és nyakanatómia szakembereinek a The Anatomical Record című folyóiratban közölt tanulmánya szerint nem valami exotikus kórokozó okolható a neandervölgyi kihalásáért, hanem az egyik jelenlegi leggyakoribb gyermekkori betegség, a krónikus fülgyulladás.

„Túlzottnak hangzik, de amikor először rekonstruáltuk a neandervölgyiek Eustach-kürtjeit, felfedeztük, hogy nagyon hasonlítanak a mai gyermekek fülkürtjeire. A középfülgyulladás a gyerekeknél szinte mindenütt jelen van, mivel a gyermeki fülkürtök lapos szöge hajlamos visszatartani a középfülgyulladását okozó otitis media baktériumot, a neandervölgyieknél ugyanilyen lapos a fülkürtök szöge” – idézte az egyetem közleménye Samuel Márquez adjunktust, a kutatás társszerzőjét.

Az antibiotikumok világában ezek a gyulladások könnyen kezelhetők, és viszonylag ártalmatlanok a gyermekekre. A kicsinyek ötéves korában az Eustach-kürtök meghosszabbodnak, és szögük hegyesebbé válik, ami lehetővé teszi a fül számára az ürítést, és ezzel megszűnik a kisgyermekkori középfülgyulladás kiújulása.

Nem változott az életkorral a fülkürtjük

A neandervölgyiek fülkürtjei azonban az életkorral nem változtak, ami azt jelenti, hogy ezek a gyulladások és a következükben fellépő komplikációk – légzőszervi gyulladások, hallásveszés, tüdőgyulladás vagy még súlyosabb betegségek – nemcsak krónikussá váltak, de egész életükben veszélyt jelentettek a neandervölgyiek egészségi állapotára és túlélésükre – írták a kutatók.

„Ha állandóan beteg vagy, nem lehetsz olyan fitt és hatékony, hogy képes legyél versenyezni Homo sapiens rokonoddal az élelemért és más forrásokért folytatott harcban” – tette hozzá Márquez.

(MTI)

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A brooklyni Suny Downstate Egyetem antropológusainak, fej- és nyakanatómia szakembereinek a The Anatomical Record című folyóiratban közölt tanulmánya szerint...."

Pedig erősen emlékeztet azokra a cikkekre, amelyek úgy kezdődnek, hogy: "brit kutatók szerint...."
:)))))

Homo Sapiens a fajuk neve. Ráadásul az agyuk jóval nagyobb volt a mai ember agyméreténél.
Más. Az európai és ázsiai emberekben ott vannak a neandervölgyi gének. Az afrikaiakban egyáltalán nincsen. Ha a kiirtás és erőszak teória igaz lenne, akkor ez nem valósulhatna meg. Csak úgy terjedhetnek el MINDEN modern európai és ázsiai emberben a génjeik, ha civilizált együttélés, teljes beolvadás történik. Pl. egy cromagnoni megerőszakol egy neandervölgyi leányt, akkor a gyerek a neandervölgyi közösségben maradna, tehát a cromagnoni gének esetleg abban az egy törzsben terjedhetnek. Ha pedig egy neandervölgyi erőszakol meg egy cromagnonit, akkor a születő gyermek bevinné a géneket a cromagnoni közösségbe, de azok nem terjednének szét mindenhová, hiszen nem csak a neandervölgyi gyerekei, unokái, ükunokái szaporodnának.
Kis színes: úgy tűnik, hogy a neandervölgyi ember a halottakat virággal temette. Melyik kultúrkörben is él ez a hagyomány? Nem Afrikában...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés