Mutassuk meg, tudunk együtt élni! – Cristian Teodorescu románságról és magyarságról a Mandinernek

Interjú: Sólyom István (Kolozsvár)

Cristian Teodorescu szerint

Az úzvölgyi katonatemetőben történtek után kötelességének érezte, hogy megszólaljon. Úzvölgye kapcsán arról írt:

„Miért kellene – jóérzésű embernek gondolom magam – eltűrjem azokat a hazugságokat és visszaéléseket, amit egy román nemzetiségű csoport félresiklott nemzeti érzelemtől vezérelve skandál: »öljük meg a magyarokat« vagy »menjetek haza«? Én nem akarok senkit megölni, ez az ő hazájuk is, a mi hazánk is. Őszintén: szeretem a magyarokat. Szavatartóbbak, műveltebbek, és jellemesebbek nálunk. Individualistábbak és céltudatosabbak. Őszintén: szeretem a románokat. Lelkesebbek, megértőbbek, vidámabbak és önfeledtebbek. Összetartóbbak vagyunk. Őszintén: szeretem Erdélyt. A legszebb és az otthonom. Hegyeivel, völgyeivel, tavaival, mezőivel és csodás legelőivel. Román falvaival, magyarok által alapított városaival és szász erődítményeivel. Sajátos varázserővel, amit Svájchoz hasonlítanak. Miért tegyük tönkre, ami szép? Miért nem tanuljuk meg egymástól amit lehet és miért nem abban versengünk, hogy melyikünk tud többet, jobbat hozzáadni a közös életterünkhöz? Miért vagyunk vevők a manipulációra és a barikádok építésére? És mégis még meddig néz bennünket hülyének a Román Állam?”

Nem a provokáció lepte meg, hanem annak alacsony szintje, de mindezek ellenére optimista. Állítja: az emberek képesek eldönteni és kialakítani az együttműködési kereteket, ha békén hagyják őket, és a politikusok, az állami hatóságok, az adminisztráció nem az egymás elleni uszítással foglalkozik.

A marosvásárhelyi Punctul hetilap kiadójával, Cristian Teodorescuval kolozsvári tudósítónk beszélgetett.

Interjúnkban többek között kifejti:

– mit jelent számára román, illetve magyar identitása;

– milyen vegyes identitásúként figyelni és értelmezni Erdély és Románia folyamatait;

– hogyan is látnak minket, magyarokat a románok;

– mit gondol a hétköznapi emberek, illetve a politikusok hozzáállásáról a román-magyar együttélés kapcsán;

– és hogyan is lehetne előrébb lendíteni a román-magyar együttélés szekerét.

***

Kinek szokott szurkolni egy román-magyar focimeccsen?

Amikor a román válogatott játszik a magyar nemzeti tizeneggyel, akkor a román csapatnak szurkolok. Viszont, ha más ellenfelekkel játszanak, akkor mindkét csapattal ugyanúgy tartok. Érdekes módon a német válogatottat is nagyon közel érzem magamhoz, hisz' gyerekkoromban sok szászt ismertem, voltak gyerekkori barátaim. Így nekem a németek is nagyon szimpatikusak minden téren. Nem vagyok egy begörcsölt román, magyar vagy német szurkoló, ezért úgy érzem, reálisan tudom kritizálni bármelyik csapat teljesítményét.

Székelyföldi vagy Maros megyei románnak tartja magát?

Biztos vagyok abban, hogy Székelyföld létezik azok számára, akik úgy éreznek, Székelyföld egy szimbólum. Nem vagyok történész, de egyértelmű, hogy történetileg nagyon sok minden elmondható Székelyföldről, és ezt nagyon jó dolognak tartom.

de számomra ez az egész Székelyföld-kérdés csak az utóbbi időben vált kézzelfoghatóvá. Román iskolába jártam, a nagyon korai magyar gyökereim így kissé háttérbe szorultak, ráadásul 1989 előtt nem igazán volt beszédtéma ez. Az is világos, hogy a magyar közösség számára ez egy létező, valós dolog, érzem a szellemét és szellemiségét, de érzelmileg nem kötődöm hozzá. Bátorítom azt, hogy egy régió rendelkezzen saját identitással, hisz' erre építeni lehet, csak ezt sokaknak el kellene fogadni. Itt a sok vagyon, amit Románia 1918-ban megörökölt, hisz' nemcsak egy területet kapott, hanem természeti kincseket, épített örökséget és egyebeket. A nagy problémát az jelenti, hogy Románia nem becsüli mindezt, és ezzel nem tudok egyetérteni.

Székelyföld

Román-magyar vegyes házasságból származik, románnak vallja magát. Volt esély arra, hogy kettős identitásúként vagy magyarként nőjön fel és akként is határozza meg magát, vagy ez már születésekor eldőlt, mivel a szülők úgy gondolták, hogy románként több az esélye a boldogulásra?

Nem én döntöttem erről, minden a családból jött. Édesanyám Karácsonyfalván született, színmagyar közösségben, ott is járt iskolában. Az általános iskola után a kereskedelmi líceumban szerette volna folytatni a tanulmányait, viszont nem volt magyar nyelvű oktatás, ezért bevállalta a román nyelven való továbbtanulást úgy, hogy alig beszélte a nyelvet. Ez az időszak nagyon emberpróbáló volt számára, és

Ezt már akkor elhatározta, amikor nem is ismerte édesapámat.

Gyerekkorában érték kellemetlenségek amiatt, hogy magyarnak nem elég magyar, románnak meg nem elég román, hogy vegyes házasságból jön?

Ezt a kérdést az elmúlt hetekben is feltették nekem, és érdekes módon eddig nem gondoltam bele ebbe. Most, hogy visszagondolok, lehet, értek ilyen élmények, csak gyerekfejjel nem tudatosultak bennem. Az elemi iskolában volt egy romántanárnőm, aki biztosan érezte, hogy nem tudok olyan jól románul, más az akcentusom, másképpen fejezem ki magam. Elképzelhető, hogy e miatt kevésbé szimpatizált velem, viszont mindig nagyon jó tanuló voltam, így ez nem befolyásolta a tanulmányi eredményeimet. Poénok, vicces beszólások román és magyar részről is elhangoztak baráti körben, de ezek mindig megmaradtak a humor szintjén, soha nem fordult elő, hogy kiközösítettek volna. Évek teltek el úgy, hogy az iskolában román közösségben voltam, suli után meg magyar környezetben folytatódott a nap. Nem szenvedtem e miatt, sőt, nagyon sokat nyertem.

Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményeket hogy élte meg?

Akkor 13-14 éves voltam, annyit tudtam, hogy nem szabad kimenni az utcára, mert veszélyes. Anyuka és apuka leültek vacsorázni, apukám azt mondta: „anyuka, én téged szeretlek, engem nem érdekel, hogy mi van házon kívül, ha mi itt jól vagyunk, akkor jól leszünk ezentúl is”.

A román apám és a magyar anyám is bent maradt a házban, vacsoráztak, majd élték tovább az életüket.

Marosvásárhely

Romániában kis túlzással megkerülhetetlen, hogy egy kocsmaasztal mellett szóba ne kerüljön, kié is tulajdonképpen Erdély. Ön szerint?

Erdély azoké, akik lakják, az itteni embereké. Persze több válasz is lehetséges, hisz' nagyon összetett kérdésről beszélünk. Politikailag és közigazgatásilag jól tudjuk, mi a helyzet. Száz éve itt Románia van, ezzel kell élni. Ugyanakkor azt is látom, hogy a magyar közösségben jelen van és épül egy pozitív büszkeséget magába foglaló attitűd, amit valahogy nem mindig éreztem, és ennek a románságban is helye lenne. Valamilyen mértékben jelen van, hisz' korábban soha annyi, a történteket elítélő román véleményt nem hallottam, mint az úzvölgyi katonatemetőben történtek kapcsán. Még gyerekcipőben jár, de

hisz' együtt élünk, nem szabadna ilyesmit tenni, ha békében akarunk élni egymással. Valahogy ezt a magyarságban inkább látom, ezt a jó irányba mutató intelligens büszkeséget. Úgy érzem, hogy ez épülőben van, erre lenne a leginkább szükség Erdélyben, hogy megmutassuk: mi együtt élünk és tudunk is együtt élni. A politikusoknak pedig nem lesz más választásuk, mint tudatosítani ezt és felvállalni, hogy mi itt együttműködünk. Az első házasságomból két román gyermekem van, a mostani, második házasságomban pedig nemrég született meg a gyermekem, aki magyar lesz. A családban is magyarul beszélünk, a feleségem nagyon sokat segített a magyar szempont megértésében. Az is sokat jelentett, hogy a családomnak falun élő tagjai nagyon érdekesen gondolkodnak, és más szinten közelítenek dolgokhoz. Erre szintén az utóbbi években jöttem rá.  

A legtöbb önhöz hasonlóan gondolkodó román embernek napi szintű kapcsolata van a magyarokkal, sok esetben családi kötelékek is erősítik ezt a kapcsolatot.

A marosvásárhelyi románok harminc százalékának van valamilyen szintű kapcsolata a magyarokkal. Úgy látom, hogy a románok és a magyarok is rendelkeznek bizonyos életelvekkel, melyeket, ha közösen le tudnak tenni az asztalra, hogy ezt és ezt akarják, az itteni politikusoknak nem lesz más választása, minthogy napirendre tűzzék és képviseljék ezeket. Kissé utópisztikus gondolat, de valahol el kell kezdeni.

Jelenlegi családjában felmerül a gyerekek esetében a nemzetiségi kérdés?

Előző házasságomban nem merült fel kérdés, román feleséggel egyértelmű volt, hogy román család lesz. A mostani feleségem magyar, és amikor az utcán megismerkedtünk, indulásból magyarul szóltam hozzá. Fel sem merült bennem, hogy gondolkodjak, miként szólítsam meg. Magyar volt és az is marad. A gyerekünk kapcsán is az volt az álláspontom, hogy

vallási kérdésben ugyanúgy rá bíztam a döntést. Teljes mértékben egyetértek vele, a családban mindig békesség lesz ebből a témából. Más időket élünk, mint az én szüleim, boldogulás szempontjából pedig a gyermekem lehet, egyenesen az angolt fogja megtanulni.

A vásárhelyi románság milyen mértékben hajlandó az említett közös elvek meghatározására, lefektetésére? Mekkora esély van a két nézőpont harmonizálására? Létezik egy kritikus tömeg, ami képes lenne elindítani ezt a folyamatot?

Van egy tömeg, de nem tudom, hogy kritikus-e. Van egy helyi párt, a Szabad Emberek Pártja (Partidul Oamenilor Liberi/POL), amelyik nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a két közösségeket elválasztó sorompókat felemeljük. Persze nem mindenki értette meg, hogy mit akarnak, mit képviselnek, de nagyon sokan csatlakoztak. Több olyan Facebook-bejegyzés is van, amelyik a román-magyar viszony kényes pontjait boncolgatja és több ezer lájkot kapott. Van egy elvárásokat megfogalmazó közösség, amelyik egy olyan polgármestert szeretne, aki mélységében érti ezt a kérdéskört.

hogy a feltüzelt román szavazók csak azért szavaznak Dorin Floreára, hogy nehogy egy magyar nyerje a választásokat. Ebben a nagy uszításban feljött egy kis párt, amelyik 10 százalékot tudott szerezni, az már jelent valamit. És szerintem nem 10 százalék, hanem 30 százalék azok aránya, akik fel tudnák emelni ezeket a sorompókat és szóba állnának egymással. Nem tudom, hogy ez kritikus tömeg-e, de a tendencia nagyon jó. Jómagam nem vagyok a POL tagja, de jól esett és jól esik látni, hogy vannak, akik feltették ezeket a kérdéseket, válaszokat is adtak rá, az emberek pedig csatlakoznak a mozgalomhoz.

Szászok földje, Berethalom

Az utóbbi időszakban több román nemzetiségű erdélyi állampolgár is szimpatizál az erdélyi – pénzügyi, adminisztrációs – autonómia mellett kiálló, az erdélyi identitást hangsúlyozó transzilvanista mozgalommal, amely a Bukaresttől való totális függésen enyhítene. Lát potenciált ebben a projektben? Esetleg hajlandó lenne támogatni is? Mit jelent az ön számára a transzilvanizmus?

Leginkább az zavar, hogy elmegy innen tíz lej és nem jön vissza, csak nyolc, így természetesen egyetértek a decentralizációval, azzal, hogy a régiók könnyebben, hatékonyabban működjenek. A kérdés, hogy meddig visszük a folyamatot. Viszont egy Romániától különváló, független Erdély olyan határvonal-átlépést jelentene, ami akár polgárháborúba is torkollhatna. Ha megfigyeljük a kérdéskör politikai fejlődését, azt látjuk, hogy ezt Magyarország is megértette és más dimenzióban kezeli Erdélyt. Figyeljük meg az utóbbi évek magyar nemzetpolitikáját, a nagy összegű anyagi támogatásokat és beruházásokat, a kettős állampolgárság bevezetését. Rájöttek, hogy

ami nem csak Romániától és Magyarországtól függ.  

A székelyföldi autonómia megvalósíthatóságáról mit gondol?

Valahogy soha nem gondoltam bele abba, hogy Székelyföld egy önálló, külön terület legyen, mivel nem éreztem úgy, hogy ez előnyös lenne a régió számára. Elszigetelni egy kis területet, az újfent problémákhoz vezetne. Egy valamilyen szintű erdélyi autonómia projektet sokkal teljesebbnek, életképesebbnek gondolok, mint a székelyföldit. Erdély más téma, hisz' mindenki látja, milyen mértékben fejlődnek a városok, érkeznek a magyarországi és külföldi támogatások, épülnek az autópályák, így sokkal működőképesebb lenne ez a konstrukció.

Békés együttélés vagy békés egymás mellett élés? Melyik a járhatóbb út?

Nincs egy Erdélyre vagy Székelyföldre ráhúzható univerzális válasz, élethelyzettől függ. Vannak közösségek, amelyek esetében jól működik az együttélés, mint például Vásárhelyen. Itt nem lehet csak egymás mellett élni, mivel egy tömbházban nem kivitelezhető, hogy egyik héten csak az én ajtóm előtt irtom a bogarat, nem hatékony, nem működik. A mindennapi élet terei keresztezik egymást. De vidéken vannak olyan magyar vagy román közösségek, ahol inkább az egymás mellett élés valósul meg, az bizonyul működőképesnek.

ha a politikusok, az állami hatóságok, az adminisztráció nem az egymás elleni uszítással foglalkozik. Ezer év alatt nagyjából megszoktuk egymást, nem lenne baj. Csak akkor vannak problémák, amikor az ultranacionalisták zöld utat kapnak az uszításra, amikor a politikusok félrenéznek. Nem is szükséges támogatni őket, néha elég nem oda tekinteni. Nem félrenézni kellene, hanem szembenézni.

Az úzvölgyi provokáció

Az úzvölgyi események kapcsán írt cikke elképesztően népszerű volt nemcsak a romániai magyarok, de a magyarországi magyarok körében is. Milyen visszajelzéseket kapott a román olvasóktól?

Egyetlen román ember volt ellene teljesen, több mint 2500 komment érkezett. A hozzászólók mintegy 30 százaléka volt román, és legtöbbjük egyetértett velem. Sőt, voltak, akik tovább gondolták, hozzátettek, rálicitáltak az olvasottakra. Azt gondoltam, hogy a magyarok számára szimpatikus lesz, ez érthető is, de a román reakciókat én is kíváncsian vártam. Nagyon meglepődtem, hogy milyen jó volt a román fogadtatás.

Mikor jött el az a pont, amikor úgy érezte, meg kell szólalni a kérdésben?

A feleségem édesanyja Csíkszentmártonban született. A családot és a feleségemet is mélyen érintették az események, nagyon fel voltak kavarva. Az első napokban valahogy elmentek mellettem az események, aztán olvastam egy cikket, amelyből kiderült, hogy kik voltak jelen a katonatemetőnél. Onnan indult az egész. A cikkírásnak akkor kezdtem hozzá, amikor egy focimeccs volt és az ultrák elkezdték követelni, hogy kifelé a magyarokkal az országból. Ekkor kapcsoltam, hogy ez egy végeláthatatlan sztori. Nem tudom, ki fizette az úzvölgyi huligánokat, nem nyomoztam, hogy ki vitte oda őket, hogy kik és miért tervelték ki ezt, de összekapcsolódott a fejemben a két dolog. Állj meg ember, ez nem én vagyok, hisz' ez egy focimeccs, aminek ráadásul nem is volt semmiféle magyar vonatkozása, ennek semmi köze a labdarúgáshoz, sem az Úzvölgyéhez.

ellenkező esetben éreztem, hogy megőrülök. Azok a hülyék nem engem képviselnek. Nemhogy a magyarok, de a románok nagy része sem értette, hogy miért kellett ezt ordítani, sok cikk-hozzászólás a mérkőzéshez is kapcsolódott.

Kolozsvár

A román közéletben van néhány önhöz hasonlóan gondolkodó személyiség – Smaranda Enache, Lucian Mandruta és mások –, akik rendre megnyilvánulnak kisebbségi kérdésekben és a magyar közösség felé is empatikusan közelítenek. Ennek örülünk, de annak még jobban örülnénk, ha ez a fajta gondolkodás a román társadalom mélyrétegeiben is gyökeret eresztene, politikai szinten is artikulálódna. Minek kellene történnie ehhez?

Komplex kérdés és egy dolgot fontos megérteni: a románok és magyarok közti különbséget. Lehet, hogy tévedek, de úgy látom, hogy a magyaroknak van egy mondjuk tízpontos prioritáslistájuk a fejükben: család, munkahely, gyerekek, majd a szabadidő eltöltése, művelődés, szélesebb a látókörük. A románok esetében ez kicsit másképp van, a lista sokkal szűkebb. Három-négy dolog fontos, a többivel csak akkor foglalkoznak, ha lesz arra idő, ha nem, úgy is jó. Ez kitűnően látszik a színházi előadások látogatottsági számaiban. Ha van egy magyar előadás, csordultig tele a színházterem, a román előadások esetében csak akkor van teltház, ha az előadás nagyon jó, másképp lehet, fúj a szél. A magyar előadások szinte mindig teltházzal futnak, akkor is, ha nem mindig a legjobbak.

számukra ez nem fontos kérdés. Ha nincsenek arra ösztökélve, hogy a kérdéssel foglalkozzanak, akkor hidegebbek, kevésbé érdekeltek. Csak akkor mozdulnak, ha valami tényleg bekapcsol nekik: szükség van egy szikrára, másképp nem igazán érdekeltek. Ezt viszont ki lehetne használni, ha valaki jóindulattal foglalkozna ezzel, akkor erre nagyon jól lehetne építeni. A románságban lépten-nyomon tetten érhető az önmagán való nevetés képessége. Szeretik kinevetni azt, ami ugyan fáj egy kicsit nekik, de ha viccelődni is lehet ugyanezen, akkor teljesen beleélik magukat. Ha azt mondod a románoknak, hogy gyertek, mert tartunk egy megbeszélést tíz magyar és tíz román részvételével, akkor a tíz magyar valószínűleg ott lesz, de csak két román megy el, mert a többinek fontosabb dolga akad.

Hogyan hozná össze a két csoportot? Mit szervezne, focimeccset?

Szerintem a focimeccs kitűnő ötlet, sőt, létezik is. Itt van a cégek városi ligája, ahol senki nem tudja, ki román, ki magyar, játszanak, ahogy érik. Ilyesmiben kellene gondolkodni, igen. A munkahelyeken is lehetne lépéseket tenni ilyen téren. Egyeztetni a cégvezetőkkel, tulajdonosokkal, közös családi programokat szervezni. Ez az erdélyi valóság, ahol a románok és magyarok között létezik egy bizonyos szintű kapcsolat: ha uszítják őket, akkor ez nyilván feszültséggel terhelődik. Faramuci helyzet, mert a románoknak nem jó visszafelé nézni, a magyaroknak meg rossz előre tekinteni, így azt kellene élni, ami most van.

Erdélyen túl két dologról beszélhetünk. Ott a legtöbben nem ismerik a magyarokat és a románok között is többféle embertípus van. Van, aki az ismeretlentől tart; van, aki nem fél attól, amit nem ismer, és látja, hogy milyen szép Erdély, mert át kell utaznia rajta, hisz' Spanyolországba Erdélyen keresztül vezet az út. Aki meg egyszer nálunk bulizott és jó pálinkát ivott, szintén szép erdélyi emlékekkel maradt. Egyszóval a Kárpátokon túl sem egyértelmű a helyzet, de az ismeretlentől való félelemből eredeztethető sok minden. Ha leszámítjuk a huligánokat és az ultranacionalistákat, akik a legtöbb országban megtalálhatók,

A saját nyelvükön kellene beszélni velük, rávezetni őket bizonyos dolgokra. E téren súlyos hiányosságokat mutat a román állam,  amelynek akár érdekében is állhat, hogy keresztbe tegyen annak, hogy a románok jobban megismerjék a magyarokat. Pedig ez számos káros beidegződést feloldhatna.

Elképzelhető, hogy a román állam is tart ettől a számára még ismeretlen helyzettől.

Látja, ez is lehet egy szempont. Az államot is emberek alkotják, a politikusoknak érdekeik vannak; és ha úgy érzik, hogy a nacionalizmus értékes szavazatokat hozhat, akkor sajnos élni fognak ezzel az eszközzel.

Gyulafehérvár, 1918

Az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésnek emléket állító centenáriumi évet megelőzően sokan úgy gondolták, hogy az provokációknak is teret fog adni. Igazuk lett. Ha abból indulunk ki, hogy Romániában a magyarellenes hangulatkeltés, a magyarveszéllyel való riogatás a máig tartó nemzetépítés mondhatni egyetlen stabil, pártokon felül álló, kikezdhetetlen eleme, akkor belátható időn belül nem sok változás várható e téren.

A politikus egy nagyon hatékony, kifinomult ragadozófaj, a román politikus pedig az európai szint felett két fokkal magasabban tanyázik, Isten őrizzen tőle. Egyből megérzik, hogy mivel lehet szavazatokat nyerni. Az ismeretlentől való félelem, az ismeretek hiánya, a nem tudás, amiről már beszéltünk, a huligánok, akik zajosak, az ultranacionalisták, akiknek nincsen pártjuk. Külön kérdéskör, hogy miért nincs egy román nacionalista párt. Ha lenne, legalább tudnánk, hogy mit akarnak, mit képviselnek, mi az álláspontjuk. Az első számú felelős minden egyes politikus, aki tizenöt évre visszamenően egyetlen olyan szót is kiejtett a száján, amellyel a nacionalizmust táplálta. Ismétlem, az okos, intelligens nacionalizmus fontos és komoly dolog, nekem is szimpatikus, viszont annak a jelenlegi román értelmezése nem az.

vagy amikor kitisztítod a Maros-partot többedmagaddal, és tudatosítod, hogy vigyázni kell erre az országra. De amíg a kocsiból dobáljuk ki a szemetet, addig a nacionalizmus félre van értve Romániában, és ez hatalmas probléma. Nehéz öt-tíz véleménnyel jó útra terelni a folyamatokat. A román politikusok kifinomult szavazatmaximalizálók: már előre látni, hogy mi fog itt következni a jövő évi választások miatt. Nem tudom, hol és mikor, de biztosan lesznek provokációk, hisz' a románok és a magyarok között is van 10-20 százalék, akik manipulálhatók.

Cikkében szándékos provokációt emlegetett az úzvölgyi események kapcsán, amit a román állam, a titkosszolgálatok is valamilyen szinten tápláltak. Csak nem lepődött meg ezen?

Azon lepődtem meg, hogy a marosvásárhelyi események után harminc évvel ilyen alacsony szintű, aljas, gyalázatos hülyeségekkel foglalkoznak. Tényleg olyan volt, mint az 1700-as években, hihetetlen. Ez borzasztó 21. századi szemmel nézve. Vásárhelyen kitűnően megfigyelhető a román állampolitika működése. Már csak abból is látszik, hogy még mindig itt van a regnáló polgármester, aki az elmúlt tíz évben semmit nem tett a városért. Azt is tudni, hogy az elmúlt két helyhatósági választáson egy hajszálon múlt az újraválasztása.

a provokáció folytonos dolog. Nézzük a statisztikákat, hogy száz évvel ezelőtt hány román és hány magyar élt az erdélyi nagyvárosokban és hányan élnek most. Egyértelműen tetten érhetők a román állam törekvései. Az elmúlt néhány évben rendszeresen megfordulok Sepsiszentgyörgyön. Kezdetben két tömbháznyi szolgálati lakása volt a csendőrségnek, három-négy év alatt egy egész negyed létesült. Látom ezeket a tendenciákat, és ezért mondom, hogy a magyarságnak nem jó előre tekinteni, mert ez egy kényes téma.

Cristian Teodorescu

Felmerült önben, hogy az írásában megfogalmazottak sérthetnek bizonyos érdekeket, a nyitott, jóindulatú hozzáállást rossz szemmel is nézhetik egyes körök?

Húsz évvel ezelőtt egy részletes tényfeltáró cikksorozatba kezdtem Marosvásárhelyen, ahol a helyi elit gazdasági jellegű korrupciós ügyei foglalkoztattak, a szálak egész magasra értek. Huszonnyolc bírósági perem volt, valamennyit megnyertem, viszont el kellett költöznöm a városból, mert halálosan megfenyegettek.

Az Egyesült Államok vízumot is biztosított, kitelepedhettem volna, mint politikai disszidens. Egy hónapot így is eltöltöttem Amerikában, ösztöndíjjal. Két évig szerepeltem az országjelentésben, mivel felgyújtották az autómat, Európából mindenki a vásárhelyi helyzetet követte. Nyolc perem volt a jelenlegi polgármesterrel, Dorin Floreával, ezeket is megnyertem, szóval ezt a fejezetet kipipáltam, ezeken már túl vagyok.  

Mitől lehetne élhetőbb város Marosvásárhely?

Egy jó polgármester borzasztóan hiányzik. Romániában talán sehol sincs olyan rossz állapotban a közlekedési rendszer, mint Marosvásárhelyen, de hozzá kell tenni, mert így tisztességes, hogy előreláthatólag másfél éven belül ez meg fog változni. Száznegyven autóbusz, köztük elektromos járművek forgalomba helyezése várható, tehát ez a probléma kimozdul a holtpontról. A másik nagy probléma, hogy elképesztően sok időbe kerül a különböző engedélyek kibocsátása, hat hónapnál korábban nem lehet építési engedélyhez jutni. Fel kell számolni ezt a gyakorlatot. Továbbá a polgármesteri hivatal vezetőinek és munkatársainak az állampolgárokkal szembeni attitűdje is hagy kívánnivalót maga után. Ha valaki bemegy a városházára ügyet intézni, kis ablakok előtt kell görnyednie, mint 1960-ban. Ez amúgy más hivatalokra is jellemző.

minden folyamat áll. A Nokia korábban a marosvásárhelyi ipari parkban akart megtelepedni, ám a polgármesteri hivatal hibájából a Kolozsvár melletti Nemeszsukra költözött. Egy másik hírhedt eset, amikor elkészült az egyik nagy bevásárlóközpont parkolókijárata, de három évig nem lehetett használni, mert a városháza nem bocsátotta ki az engedélyt. A Maros-parti strand- és sportkomplexum, a Víkend-telep nyolc éve még az első helyen volt Erdélyben a népszerűségi listán, ma már négyen is megelőzik. Fejlesztésekkel, beruházásokkal meg kellett volna tartani az első helyet, még több turistát vonzani. Dorin Florea polgármesterségének az első két mandátuma nagyon biztató volt, de hogy utána mi történt?

A Tîrgu Mureș 2020-2024 - Marosvásárhely Group csoportot is azért hoztuk létre, mert egyfelől állampolgári ötleteket szeretnénk adni a politikusoknak, hogy mit is lehetne kezdeni ezzel a várossal. Egy fórum, ahol fontos témák kibeszélésére buzdítjuk a hozzászólókat, másfelől pedig egy normális polgármesterjelöltet keresünk ennek a városnak, hisz a jelenlegi tevékenysége hihetetlen károkat okoz. Optimista vagyok, hiszem, hogy az emberek már annyira megértek, hogy az uszítások ellenére 2020-ban már nem szavaznak bizalmat Dorin Floreának. Ha elindul egy pozitív folyamat, akkor egy egész város meg tud változni. Elég csak Kolozsvárt vagy Nagyváradot nézni.

Bukarest

Mi az, ami hiányzik a román közéletből, politikából, közbeszédből?

A román politikusok tekintélyes hányada híján van a jóérzésnek, jószándéknak és a kommunikációs készségeknek. Az e téren való hiányosságok oka a személyes, csoport- és pártérdekek képviselete, ami olyan mértékű terhet ró rájuk, hogy amint csúcsra érnek, már nincs energiájuk. Mérsékelni kellene a terheket, új alapokra kellene helyezni a kiválasztási rendszert, hogy olyan emberek vállaljanak politikai szerepet, akiknek kisebb a hátizsákjuk. Velük könnyebb lenne a kommunikáció, a közös munka, hatékonyabb lehetne a problémamegoldás. Amíg nem fogy el olyan mértékben az utánpótlás, hogy a pártok szétnézzenek a fiatal generációk képviselői között, közös munkára hívják és hagyják is őket dolgozni, addig nem tudom, miként lehet változtatni. Jószándékúan és folyamatosan kommunikálva kellene egyeztetni, kinek, meddig és mi a megfelelő. Ezt a példát hoztam fel az autonómiára is, hogy

amelyikre az autonómia szó van írva. Ezt mindig poén szintjén emlegetem, de van benne valami. Ez a három dolog hiányzik ahhoz is, hogy jobban ráirányítsák figyelmüket Erdélyre, jóindulattal közelítsenek a régióhoz. Ha a ragadozó politikusok okosak is lennének, tudnák, hogy Erdély révén mekkora kincs van a birtokukban, rengeteg kiaknázható lehetőséggel, számos fejlesztési iránnyal.