A szörfös háborús veterán, aki eltér a demokrata fősodortól: Tulsi Gabbard portréja

Színes egy életpálya, és még csak 37 éves: az 1981-ben Amerikai Szamoán született Tulsi Gabbard édesapja katolikus szamoai-európai származék, édesanyja hindu vallást követő amerikai német nő. A Csendes-óceán térségében felnőve a Hawaii Pacific University-n végzett üzleti adminisztráció szakon, miközben 2004-től kezdődően a Hawaii Nemzeti Gárda önkéntese, majd tisztje lett, s az iraki háborút is megjárta orvosi egységek tagjaként. Már 2002-től, 21 éves korától bekapcsolódott a hawaii politikába, 2013-tól pedig Hawaii egyik képviselője lett a szövetségi képviselőházban, Washingtonban. Első elnökjelölti kampányát idén februárban jelentette be.

Ez a háborút megjárt, kitüntetett gárdatiszt, profi hawaii szörfös és különutas nézetekkel rendelkező, multikulti hátterű demokrata politikus az amerikai politika egy új színfoltja, aki

Steve Bannon imádja őt. Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője, egyben a trumpista tábor fő véleményvezére rendszeresen meghívja őt főműsoridős show-jába. Az amerikai jobboldal elsőszámú provokatőre, Ann Coulter a Twitteren drukkolt neki az első televíziós demokrata vita alatt. A Drudge Report nevű jobboldali hírgyűjtő szájt kitüntetett helyen, egzaltált szalagcímekkel számolt be arról, hogy a vita során az ő nevére kerestek rá a legtöbben. Az ezerdolláros alapjövedelemmel kampányoló Andrew Yangből immáron kiábrándult alt-right „mamaként” hivatkozik rá.

Sokan szeretik, csak a demokraták nem

Ha mindez még nem lenne elég bizonyíték arra, hogy MAGA-ország szereti Tulsi Gabbard demokrata párti elnökjelölt-jelöltet, akkor idézzük fel a Taki Mag roppant tehetséges és roppant zűrös előéletű szerzőjének, a dicséreteket amúgy szűkmarkúan osztogató Jim Goadnak a kijelentését: „olyan női jelöltek között, akik egy alaszkai bárban, január közepén, hajnal kettőkör, kanos favágók sűrűjében sem tudnák megdugatni magukat, ő talán a legvonzóbb asszony, aki valaha is indult az elnökségért”.

– teszi hozzá morózusan Goad.

Ezek után az a pletyka sem lesz meglepő, hogy Trumpék állítólag gondolkodtak rajta, találnak neki valamilyen posztot a kormányzatban.

Gabbardék siettek leszögezni: a képviselőnőnek nem volt tudomása ilyen tervekről, és igaz ugyan, hogy találkozott az ingatlanmágnással a választás után, ám csupán az Egyesült Államok szíriai politikájáról beszélgettek.

ami egy demokrata előválasztási kampányban nem számít kifejezett előnynek. Pontosabban: azok nem kedvelik őt, akiknek módjukban állni befolyásolni azt, hogy a szavazótábor kit kedveljen, vagy egyáltalán, kit vegyen észre. Gabbard támogatottságát 1-3% körülire mérik, egy rakat másik jelölt – Amy Klobuchar, Beto O’Rourke, Cory Booker, Kirsten Gillibrand – is nagyjából ezen a szinten mozog, mégis, a média sokkal nagyobb nyilvánosságot nyújt az utóbbiaknak. (A fogorvosi rendelőből is lájvozó O’Rourke-ot egyenesen a mainstream sajtó fejlesztette ki, gondolván, a Sármos Rockgitáros karizmájával szemben esélye sem lesz Trumpnak.)

Abban sincs ugyanakkor köszönet, amikor a média foglalkozni méltóztatik Gabbarddal: a szélsőjobboldali rajongótáborával próbálják lejáratni, vagy éppen

Gabbarddal persze számos baloldali is szimpatizál: például a republikánus és demokrata mikro- és makrohisztériákat okos elemzésekkel mérsékelni igyekvő Michael Tracey, a korábban Edward Snowdennel kooperáló Glenn Greenwald (egyébként mindketten azon ritka balos újságírók közé tartoztak, akik szkeptikusan fogadták Trump és az oroszok összejátszásának sztoriját), de a Twitter-vezér Jack Dorsey is komoly összegekkel támogatja Gabbard kampányát.

Mégis, igaz lehet, amit a The American Spectator szerzője kockáztatott meg: a képviselőnő előtt talán csak jobbra nyílik út.

A terror és a háború ellen

Pedig a legtöbb kérdésben Tulsi Gabbard álláspontja nem igazán üt el a demokrata fősodortól. Támogatója az LMBTQ-közösségnek és az abortuszjogoknak, támogatja az általános társadalombiztosítás tervét, támogatja a DACA-programot, ami védi a gyerekként az Egyesült Államokba érkezett illegális bevándorlókat a deportálástól, és klímakérdésben is progresszív álláspontot foglal el.

fiatal, nő, színes bőrű, hindu vallású (ő volt az első képviselő, aki a Bhagavad-gítára tette le az esküjét). És valóban: Nancy Pelosi, a Képviselőház mostani demokrata elnöke korábban még „emelkedő csillagnak” nevezte őt, de beválasztották a Demokrata Párt vezető testületébe is.

A republikánusok Gabbard iránti rokonszenvét részben az magyarázza, hogy a képviselőnő jóval mérsékeltebb hangnemben nyilvánul meg a vitás ügyekben, mint a woke-sági versenybe belekergülő jelölttársai. Köszönhető ez talán annak, hogy meglehetősen konzervatív családba született: apja, a hawaii politikus Mike Gabbard LMBTQ-ellenes kampányok elindítója volt, és maga Tulsi is a jobboldalon kezdte meg politikai pályafutását: 2002 körül, amikor 21 évesen sokakat meglepve bekerült a hawaii képviselőházba, még a melegházasság alkotmányos tiltását pártolta bőszen.

Ma már Gabbard nem győz elég töredelmes bocsánatot kérni korábbi nézeteiért, de nem jellemzi az ideológiai türelmetlenség: idén például nekiment azoknak a demokrata szenátoroknak, akik egy bírójelöltnek azért kérdőjelezték meg az alkalmasságát, mert egy katolikus szervezet tagja. A képviselőnő a hetekben a fegyverügyben is a republikánusoknak kedves nyilatkozatot tett: amikor az El Pasó-i és daytoni mészárlások után arról kérdezték, az amerikai Tescóként leírható Walmartnak továbbra is szabad-e fegyvereket árulnia, azt válaszolta, hogy ez a cég döntésén múlik. És az sem rossz pont persze, hogy

Gabbard azonban – jelölttársaitól eltérően – a külpolitikára fókuszálja kampányát, a trumpista szíveket is ezzel nyerte meg magának.

Kemény fellépést szorgalmaz az iszlám terrorral szemben: 2015-ben élesen bírálta Obama elnököt, amiért nem meri alkalmazni a „radikális iszlám” kifejezést; ugyanebben az évben pedig a republikánusokkal együtt támogatta azt, hogy szigorú biztonsági ellenőrzéseknek vessék alá a szíriai és iraki menekülteket, és azt sem zárja ki, hogy visszahozzák a kínzást mint vallatási technikát.

Eközben viszont

A demokráciaexport értelmetlenségéről testközelből győződhetett meg: 2003-ban kérte felvételét a Hawaii Nemzeti Gárdába, részt vett az iraki háborúban, majd Kuvaitban is szolgálatot teljesített. Elmondása szerint a teokratikus rendszerekkel való találkozása nyomán igazolt át a baloldalra. 

A Hawaii Nemzeti Gárdának máig tagja, a hetekben kampányát megszakítva Indonéziába ment egy kéthetes tréningre.

Surfin' USA Gabbarddal

Találkozó Aszaddal

„Vezetőink átvertek minket, egyik rezsimváltó háborúból a másikba löktek, egy új hidegháborúba és fegyverkezési versenybe vezettek bennünket, kemény munkával megkeresett adódollárok trillióit és számtalan életet emésztve fel. Ennek az őrültségnek véget kell vetni” – jelentette ki az első tévévitán, követelve az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból és az iráni atomalkuhoz való visszatérést. Gabbard kritizálja a Szaúd-Arábiának nyújtott amerikai támogatást, rámutat, hogy Trump meghajol a neokonzervatív tanácsadói előtt, és választási ígéretével szemben külföldi kormányzatok megbuktatásán dolgozik (lásd Venezuelát).

szerinte ez magyarázza az őt érő médiatámadásokat is. „Szabadságunkat és demokráciánkat veszélyeztetik a médiaóriások, amelyeket az establishment háborús gépezetének zsebében lévő nagyvállalatok érdekei uralják. Amikor az újságírást fegyverként vetik be a békét pártolók ellen, veszélybe kerül demokráciánk, minthogy el akarják hallgattatni a vitát és az eltérő véleményeket, félelemmel és paranoiával teli légkört teremtenek, olyan retorikát táplálnak, ami a nukleáris háborúhoz vezethet” – állítja.

Az is igaz viszont, hogy háborúellenes és diplomáciapárti aktivizmusában Gabbard nem mindig hozott bölcs politikai döntéseket. 2017 januárjában a képviselőnő egy általa „tényfeltárónak” szánt szíriai látogatás keretében – állítólag előre nem megszervezett módon – találkozott Bassár el-Aszaddal (ahogyan egyébként ellenzéki vezetőkkel is). Hogy tetézze: Gabbard az út után azt is kijelentette, hogy „Aszad nem az Egyesült Államok ellensége, mivel Szíria nem jelent közvetlen veszélyt az Egyesült Államokra”. A sajtó erre ráborította Gabbardra a szíriai rezsimmel kapcsolatos összes vádat.

Gabbard látogatása Szíriában

A képviselőnő hiába szabadkozik azóta, hogy „brutális diktátornak” tartja Aszadot, aki kémiai fegyvereket is bevetett, és hogy csupán a béke elősegítéséért találkozott vele, ahogyan az már a diplomáciában szokás. A szíriai látogatás csúful fest Gabbard személyes történetében, és ellenfelei nem felejtik el minden adandó alkalommal felhívni rá a figyelmet.

Pedig – ahogyan a National Interest szerzője, Peter Harris hangsúlyozza – Gabbard nem gondolkozik rosszul az ügyben. Szíriával kapcsolatos nézetei a már említett két alapgondolatra támaszkodnak:

(már csak azért is, mert szerinte Trump a szaúdiak melletti kitartása folytán közvetve támogatást nyújt az utóbbinak).

Ebből a két alapgondolatból vezet le aztán Gabbard egy harmadik megállapítást: az Egyesült Államoknak olykor tolerálnia kell brutális külföldi kormányzatok létét, főképp, ha közös érdek velük a terrorszervezetek elleni fellépés. Harris leszögezi: lehet „kegyetlennek, sőt szívtelennek” minősíteni ezt a politikát, de „egy tiszta és védhető logikában gyökerezik”. És mennyivel embertelenebb gondolkodás ez, mint világos koncepciók nélkül megdönteni egy rezsimet, majd mindig eddiginél véresebb káoszt hagyni a helyiekre?

Tulsi Gabbardból minden bizonnyal nem lesz végső demokrata elnökjelölt, reális célja az lehet, hogy minél tovább ott legyen a demokrata tévévitákban, építve saját további politikai pályafutását. A szeptemberi fordulóban való részvételnek két feltétele van: 130 ezer egyéni adomány (pipa), illetve legalább 2%-os támogatottság négy, a párt által elismert közvélemény-kutatásban. Gabbardnak még két ilyen felmérésre van szüksége augusztus 28-ig.