Egy hajszálon múlott a katasztrófa: Putyin hajója a gigakonfliktus felé haladt – Amerika azonnal reagált

Az Egyesült Államok parti őrsége jelentette, hogy orosz hadihajót észleltek az amerikai partok közelében.


Az Egyesült Államok parti őrsége jelentette, hogy orosz hadihajót észleltek az amerikai partok közelében.


A Halemaumau-kráter 80 százalékát beborította a friss lávafolyam, mielőtt a vulkán lecsillapodott.


„Minden kitörés olyan, mintha a természet leglátványosabb előadását nézném az első sorból” – magyarázta a Hawaii Vulkánok Nemzeti Park önkéntese.


Kamcsatka-félszigetén történt.


A jelöltet egyetlen demokrata sem támogatta, annak ellenére, hogy korábban a párt egyik üdvöskéje volt.



A 270 millió dolláros összköltségvetésű épületegyüttes a valaha volt legnagyobb magánszemély általi építkezés.


A gép fedélzetén kilencen tartózkodtak, mindannyian sérülés nélkül szálltak le.


Még a hawaii lakosok szerint is „nevetséges” az összeg.


A tizenöt évvel ezelőtt történt tűzesetben majdnem elveszítette a feleségét, a 67-es Corvette-jét és a macskáját.


A helyiek szerint egy csodának köszönhető, hogy a templom nem lett a lángok martaléka.


Josh Green a halálos áldozatok számáról is szót ejtett.


Alig tudják azonosítani a megtalált holtesteket...







