Karaffa Attila

Mi lesz a felvidéki magyar érdekképviselettel? – Dunaszerdahely alpolgármesterét kérdeztük

2019. június 27. 10:07

„Amennyiben a jövő évi parlamenti választásokból is vesztesen jön ki a két párt, annak súlyos következményei lesznek a magyar közösség sorsát érintően” – mondja Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere lapunknak. Szerinte miután mindkét felvidéki magyar kötődésű párt kiesett az EP-ből, „az emberek egységet szeretnének, már csak a politikai pártok vezetőinek kell ezt meghallaniuk és lépniük”. Interjúnk.

Csáky Pál úgy nyilatkozott lapunknak: „Meg fogjuk érezni, hogy nincs képviseletünk az EP-ben”. Milyen veszélyei vannak a brüsszeli mandátum elvesztésének?

Sajnos az európai parlamenti választások a felvidéki magyarság szempontjából

a lehető legrosszabb forgatókönyvet hozták.

A magyarországi kormányerők képviselői sem számíthatnak már a felvidéki képviselőkre. De ami a legfontosabb, hogy a saját nemzeti közösségünknek nem lesz olyan szószólója, aki egy közülünk, és tudja, mire van szükségünk. A nyelvi jogok, a Benes-dekrétumok megszüntetése, a nemzeti közösségeket érintő alapvető emberi jogok, de számos más, a mindennapokat érintő törvények, szabályozások is immár messzebb került. 

Mi lehet az oka annak, hogy a felvidéki magyarság brüsszeli képviselet nélkül maradt? Hol kell keresni a felelősséget, felelősöket?

A kudarcnak több oka is van. Szinte minden fronton gyengült nemzeti közösségünk. Az államfőválasztáskor, miután visszalépett az MKP elnöke, nem volt többé lehetőség közösségünk megjelenítésére. Bár Menyhárt József végigkampányolta az országot, mégis a finisbe érve megnyomta a stopgombot. Maradt Bugár Béla, akiről véleményt is mondtak a választók. Az pedig, hogy az EP-választásokat is megnyeri a Progresszív Szlovákia (PS) – Együtt, a levegőben lógott. 

Az MKP-t vagy a Most-Hídat érintette fájóbban a vereség?

Az MKP növelni tudta a választóinak a számát, és csak 396 szavazat hiányzott a képviselői helyig, de a Bugár Béla vezette Most-Híd alaposan leszerepelt. Viszont azt látni kell, hogy

az MKP elvesztette az egyik legfontosabb pozícióját az európai politikai színtéren

Csáky Pál kiesésével. A kirívóan alacsony szlovákiai részvétel (22,74%) pedig azt mutatja, hogy a lakosság teljesen passzív az európai politizálás kapcsán. Míg Magyarország pont ennek a fordítottja, és a Fidesz kitűnő kampánya meg is hozta a várva várt eredményt.

A kudarcból tanulva lehetséges a felvidéki magyar politikai egység megvalósítása? Ennek szükségességét már többen felvetették, elemezték a napokban.

A vereségből, kudarcból tanulni kell. Mindenkinek. Ahogy már többször elmondtam: vannak személyek, politikai tisztségviselők, akiknek vissza kell vonulniuk, hátrébb kell állniuk. A személyes sértődéseket ugyan nem könnyű félretenni, mégis vállalni kell egyfajta tűzszünetet a közösség érdekében. Ezt azonban csakis azokkal lehet megkötni, akik szintén hajlandók erre. A Csemadok mint az egyik legnagyobb magyar kulturális szervezet is kezdeményezhet találkozót ennek kapcsán. A lényeg, hogy beszélni kell egymással. Vannak olyan lehetőségek, amelyek mellett mindkét országos nagy párt megtarthatja sajátosságait, politikai célkitűzéseit. Viszont a felvidéki magyar közösség érdekében meg kell egyezni abban, hogy mi az, ami feltétlen szükséges a megmaradásunk és a jövőnk kapcsán. Amennyiben a jövőre esedékes parlamenti választásokból is vesztesen jön ki a két párt, annak

súlyos következményei lesznek a magyar közösség sorsát érintően.

Az emberek egységet szeretnének, már csak a politikai pártok vezetőinek kell ezt meghallaniuk és lépniük.

A parlamenti választásokra milyen forgatókönyvvel készül az MKP?

Ezt majd a párt illetékes szervei döntik el, de az MKP-nak egyébként még mindig áll Igor Matovič, az OĽaNO vezetőjének ajánlata, mely szerint együtt indulhatnának a következő parlamenti választáson. Erről is döntenünk kell a közeljövőben.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150737

Ajánljuk még a témában