Erővel oszlatják a vitatott törvény miatti demonstrációt Hongkongban

2019. június 12. 11:24

Gumilövedékek és könnygáz a népi Kína uralma alatt lévő autonóm metropolisban.

A világsajtó – köztük a BBC – híradása szerint a hongkongi hatóságok megelégelhették a kiadatási törvény halasztását elérő tiltakozásokat, és erővel nekikezdtek a tömeg feloszlatásának. Helyszínen tartozkódó tudósítójára hivatkozva a BBC azt írja, hogy a rendőrök között is van sérültje az erőszakba fordult tiltakozásnak, ő legalább egy sérült hatósági embert látott a törvényhozó testület épületében.

A South China Morning Post (SCMP) helyi napilap szerint a rendőrök előbb paprikasprayt vetettek be a felbőszült tüntetőkkel szemben, akik arcmaszkokkal és esernyőkkel védekeztek a maró anyag ellen. A rendőrök táblákon figyelmeztették a demonstrálókat, hogy amennyiben előrenyomulnak, erőszakot fognak alkalmazni velük szemben – jelentette a napilap.

Könnygáz, paprikaspray, vízágyú

A paprikaspray azonban nem tántorította el a tiltakozókat, akik rövid hátrálás után újra és újra nekifeszültek a barikádoknak. A tömegből néhányan meg is dobálták a rendőröket. A rendőrség nem sokkal később több alkalommal könnygázt és vízágyúkat is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe. A lépést azzal indokolták, hogy a békés demonstráció zavargássá alakult.

Miután néhány tüntető bejutott a kormányzati komplexum egyik épületébe, a rohamrendőrök ott is könnygázt, illetve füstbombákat alkalmaztak.   Az összecsapások jelenleg is zajlanak, a helyszínen készült felvételeken látható, hogy többen megsérültek, de a tömeg még így is kitart, újra és újra előrenyomul. Az Al-Jazeera felvételén ez nemigen vehető ki, inkább csak menekülő emberek:

 

Egy másik felvételen azonban már jól látszanak a közelharcok:

Előzőleg azt MTI a SCMP-re hivatkozva azt írta, hogy ezrek vonultak utcára Hongkongban ismét, és megbénították a forgalmat a törvényhozó testület épülete körül, sikeresen megakadályozva, hogy megtarthassák a szerdára tervezett ülést, amelyen az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna a törvényhozók.

Mint írták, a demonstrálók a kedd éjszakát a kormányzati épület körüli utcákon töltötték. A vasárnapi tömegtüntetéssel szemben, amely több helyen erőszakossá vált, a mostani demonstráció békésen zajlott, bár több résztvevő maszkkal és védőszemüveggel érkezett a helyszínre, miközben a rendőrök rohamfelszerelésben sorakoztak fel.

Már korábban felszólították az embereket a távozásra

A hongkongi rendőrség a Facebookon tett közzé bejegyzést, amelyben felszólította a tüntetőket, távozzanak a helyszínről, mert ellenkező esetben „kellő erővel” fognak fellépni. Matthew Cheung, a hongkongi kormányzat főtitkára videoüzenetben szólította fel a demonstrálókat, hogy őrizzék meg hidegvérüket, békésen távozzanak a helyszínről, és ne tegyenek semmi törvénybeütközőt.

A hongkongi törvényhozás a blokád miatt kénytelen volt elnapolni a helyi idő szerint délelőtt 11 órára tervezett ülést, de semmi jelét nem adták annak, hogy nem tárgyalnák tovább a törvénymódosítást, amelyet a kormányzat június 20. előtt kíván keresztülvinni. A demonstrálók, akik zömében huszas éveik elején járó fiatalok, rövid ebédszünet után visszatértek az utcákra, mert azt akarják továbbra is elérni, hogy a kormányzat ne tárgyalja tovább a törvénytervezetet. 

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket – köztük esetleg politikai menekülteket – adjon ki Kínának, Peking ráadásul régebbi ügyekben is kérelmezhetné egyesek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát. Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn elmondta: a kormányzat pótlólagos módosításokat dolgoz ki a törvényjavaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is.

Egy bűnügy vezetett a szigorításhoz

A kiadatási joggal kapcsolatos törvénymódosítást azért terjesztették be, mert egy bűnügy rávilágított a jelenlegi kiadatási törvények hiányosságaira. Chan Tong-kai, egy 20 éves hongkongi férfi 2018 februárjában Tajvanon meggyilkolta a barátnőjét, miután megtudta, hogy a fiatal nő egy másik férfi gyermekét várja. A gyilkosság után Chan visszatért Hongkongba, és mivel Hongkong és Tajvan között nincs ilyen egyezmény, a tajvani hatóságok hiába kérték a férfi kiadatását. Hongkongban pedig csupán a barátnője bankkártyájának és értéktárgyainak ellopása miatt emelhettek vádat ellene.

Caj Jing-ven tajvani elnök azonban helyi idő szerint kedd este kijelentette: a tajvani igazságszolgáltatás nem fogja elfogadni Chan Tong-kai kiadatását Tajvannak. Az ügyben először állást foglaló Caj Facebook bejegyzésében azt írta: nem fogadnak el semmilyen olyan lépést, amelynek célja a szuverenitás kiiktatása, és visszautasítanak minden olyan kiadatást, mely az új törvény alapján történne.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását.

(MTI, BBC)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149925

Ajánljuk még a témában