Ezért kell maradni a Néppártban

2019. június 7. 10:19

Trombitás Kristóf
Mandiner

Önként felállni a legerősebbek asztalától nem bátorság, hanem botorság.

A kormánypárti szavazók egy része nem nagyon tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a Fidesz-KDNP – érthető és érdekorientált módon – maradni szeretne az EPP-ben.

Korábban a teljes sajtó és valamelyest én is kiveséztem az EP-választás tanulságait, most felesleges ezeket újra elismételni. Nem történt populista áttörés, és Nyugat-Európa választóinak többsége nem partner abban, hogy a kontinenst megpróbálják visszafordítani a szakadék széléről – nem mintha erre május előtt komolyabb esély mutatkozott volna. Arról pedig jóindulatúan feledkezzünk el, hogy az EP-választásokon érezhetően alacsonyabb a részvétel, mint a nemzeti voksolásokon, így

az ún. új jobboldali pártok nem túl fényes eredménye már eleve felülreprezentált.

Már tavasszal, a néppárti balhé kirobbanásakor is azon a véleményen voltam, hogy felesleges kilépni a pártcsaládból, hiszen önként felállni a legerősebbek asztalától nem bátorság, hanem botorság. Vannak olyan pontok, amikor ezt mégis meg kell tenni, de a karakteres jobboldaliságát rég elvesztett EPP nem pár éve lett kulturálisan vállalhatatlan, ezért most felesleges úgy tenni, mintha ez valami új fejlemény lenne.

Egy valamirevaló kormány nemzetközi céljai elsősorban azok – feltéve, ha nincsenek különösebben hódító törekvései, magyarán nem erős és nagy –, hogy gazdaságilag olyan környezetet teremtsen odahaza, amivel kultúraépítő lehet. Egy Merkel, Juncker vagy Weber fémjelezte frakcióban teljesen felesleges világnézeti kérdéseket feszegetni, viszont ugyanez a frakció, amelyiknek a legnagyobb hatása van a nemzetközi mércével mért, viszonylag nyugodt élet megtartására.

Mert a legerősebb frakcióban ülni védelem is,

tekintet nélkül arra, kinek van igaza. Sajnos a politikai döntések világában gyakran meglehetősen irreleváns és a luxus kategóriájába tartozik az igazság mibenlétén elmélkedni. Ha az EU tagjai szeretnénk lenni – szerintem ez nem változott –, akkor érdemes néha befogott orral tenni egy-egy gesztust, cserébe nyugodt vizeken lehet hajózni, Magyarországon pedig maximálisan értékelvű kormányzást folytatni. Értik, ugye. Az EPP olyan, amilyen, de 2004-ben elfogadtunk bizonyos szabályokat és kétségkívül ezekkel nyertünk is, lehetünk bizonyos mértékben és helyzetekben éppen elegánsak is.

Sok kormánypárti szavazót viszont már áthangoltak valami másra. Sokfelől az harsogott feléjük, hogy gyakorlatilag egyetlen út létezik, az pedig a Néppártból kifelé mutat – ha pedig néhányan egyszer-egyszer megpendítették, hogy ez az egész azért sokkal összetettebb probléma, az rögtön gyáva, megalkuvó és cuckservative lett, mert... igazából nem tudom, miért. Ez a cuckservative kifejezés is olyan, hogy Milo szájából még frappánsan is tud hangzani, de Magyarországon használva rögtön olyan lesz, mint amikor a pár hónapja külföldön dolgozó barátunk hazatér és máris keresi a szavakat, hajlítja a magyaros ritmust és affektál. Mondhatnám úgy is, hogy

nyomorúságosan modoros és provinciális.

Kicsit olyan ez, és már tényleg csak egy példa erejéig térek ki rá, mint Ferenc pápa megítélésének változása. Az egyszeri szimpatizáns egy ideig igyekszik dacolni katolikus meggyőződésével, de aztán csak sikerül átbillenteni, és még akkor is lózungokat nyomat, ha becsületesen jár minden vasárnap misére.

Pedig ha Mike Pence-nek megteszi az az önjellemzés, hogy keresztény vagyok, konzervatív vagyok és republikánus vagyok, pontosan ebben a sorrendben, akkor mi is képesek lehetünk megfelelően eljárni világi és nem világi kérdésekben, nem feltétlenül összekavarni mindent.

Mindegy, a történet ezen részét tárgyaltuk már eleget.

A fő probléma most a kommunikáció. Sokan elkezdték azt hinni, hogy a Néppárt egy üszkös, megszűnés felé tartó, rettegésben összeforrt banda, de kiderült – amint erre a legnagyobb esély mutatkozott –, hogy mégsem az.

És ilyenkor kell feltennünk a kérdést, hogy

miért érezzük kötelezően szükségét az eszméletlenségig hevített jelzőknek?

Miért akarunk egy távolról sem fekete vagy fehér kérdésben egyszerű verdiktet hirdetni? Ám legfőképpen miért mossuk össze a nemzetközi politikai érdekérvényesítés helyszínét Ópusztaszer mezejével?

A reálpolitika értelmezhetetlen árnyaltság nélkül, és az árnyalatok meglátására mindenkinek képesnek kell lennie.

Az EPP szellemileg kiüresedett, strukturálisan mégis védő páncélt alkot. Mindkét tény olyan tanulságokat szolgáltat, amiket a megfelelő mezőben kell értékelni.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149696

Ajánljuk még a témában