Így zárja magát zárványba a magyar új baloldal

2019. május 17. 13:55
Ha az újbalosokat megkereső újságíróval sem sikerül a párbeszéd, hogyan akarnak bárkit is meggyőzni bármiről a legszélesebb társadalomban?

Az egyszeri újságíró fogja magát, és tudatában lévén a radikális baloldali elképzelések nyugati egyetemeken való elterjedtségének, megpróbálja feltérképezni, hogy itthon kik és miért gondolkodnak így, tudván, hogy van Új Egyenlőség, Mérce, TEK, kritikai pszichológia, s hogy ezeket többé-kevésbé az egyetemi szférában mozgó fiatal tudósok, doktoranduszok írják, szerkesztik (a TEK persze egy szakkollégium, nem médium). 

Mi érdekli? Hogy pontosan milyen csoportosulások, közösségek vannak, akik az újbaloldal tág fogalmába illeszthetőek. Hogy milyen irányzatok vannak. S hogy ezen fiatal, többnyire egyetemi emberek számára miért vonzó mindez.

Miért érdekli? Például mert politikaelméletből doktorál. Például mert az újbaloldali gondolat domináns a nyugati egyetemeken. Meg mert nem érti a miérteket, hogy harminc évvel a rendszerváltás után mi vonzó Marxban (még akkor is, ha ez a marxizmus nem ugyanaz a marxizmus).

Hogy lehet ezt kideríteni, ha cikket akarunk írni belőle?

Evidens: leveleket írunk, telefonálunk, és megpróbálunk beszélni az érintettekkel. Kérünk találkozót, háttérbeszélgetéseket folytatunk, interjúzunk, olvasunk. Nyilván van egy kiinduló képünk, ami azonban tisztul, árnyalatok jelennek rajta meg idővel. 

A műfaj neve: riport. Lenne.

Aztán az egyszeri újságíró beleütközik egy már ismert, időnként felmerülő problémába:

senki nem akar nyilatkozni, furcsa válaszok érkeznek.

Persze nyilatkozni nem kötelező. Végül az újságíró rátalál Kiss Viktor ideológiakutatóra, aki szívesen nyilatkozik és ad interjút. És az újságíró cikkében jelzi, hogy más csoportokat nem tudott elérni, de a velük való levelezést közzéteszi, mint bizonyságot. 

Mi derül ki a kritikai pszichológia hazai képviselőivel és a másokkal folytatott beszélgetéseiből, levelezéseiből? Meg abból, hogy 18 ezer karakteres választ kap egy riportra? (Mióta szokás többszereplős riportokat vitacikknek nézni?)

Az, hogy nem nagyon értik az újságírás logikáját. Ők csak az egyetemi szféra publikációs és folyóiratlogikáját, meg a szakirodalom-logikát értik. Márpedig a közéleti média nem aszerint működik. Egyik megkérdezettem a nyilatkozatkérésre azzal reagált: ő igazából le tudja közölni a gondolatait egy folyóiratban is, és akkor az rajta lesz a publikációs listáján, ha viszont nekem nyilatkozik, akkor az az én szerzőségem alatt fog menni. A kritikai pszichológusok pedig nyilatkozat helyett szakirodalmat ajánlanak. A TEK-esek a brosúráikat kínálják. 

Nagyszerű a szakirodalom, nagyszerűek a brosúrák és a folyóiratcikkek,

csak épp az nincs bennük, ami egy riporthoz kell: élet, személyes mondatok, konkrét beszélgetések. Párbeszéd.

A szakirodalmi idézetek nem mondják el, hogy magyar egyetemi emberekként miért érdeklődnek a téma iránt, miért ilyen a világlátásuk, mi motiválja őket. Attól nem lesz arca a dolognak, nem lesz személyes. Absztrakt, elvont, személytelen marad.

Ez olyan, mintha portréinterjút szeretnék csinálni egy híres tudóssal, de ő a könyveit ajánlaná maga helyett, írjak egy cikket azokból. Vagy ha be akarnék mutatni egy falut egy szocioriportban, akkor a helytörténész kiadványaihoz utalnának.

Miután pedig a valóban érintettek közül senki sem nyilatkozott, megkapjuk, hogy egybemossuk a különféle irányzatokat, és mi mit szólnánk, ha fordítva ugyanezt tennék a jobboldallal?

Értem én, végső soron minden egyes szerző egy kis külön irányzat, aki élete végéig csiszolgatja gondolatait, csak hát részint épp az irányzatokat szerettük volna feltérképezni. Hogyan térképezzük fel őket, ha nem válaszolnak, csak a szakirodalmat ajánlgatják? Ha senki nem tartja magát reprezentatívnak?

És ha velünk, az irántuk érdeklődő újságírókkal nem tudják megértetni magukat,

mihez kezdenek  a vidéki nagymamákkal, buszsofőrökkel, orvosokkal, tanárokkal, melósokkal,

akiket még annyira sem érdekel mindez, mint minket?

Itt lenne a lehetőség megmutatni magukat a nyilvánosság előtt, kilépni belső köreikből, tisztázni dolgokat, hangosan visszautasítani a kommunistázást, satöbbi. Az se nagy baj persze, ha nem érdekel ez a lehetőség senkit az érintettek közül. Csak akkor nem kell csodálkozni a további félreértéseken és összemosásokon, élcelődéseken. Nem értem, mit lehet ennyire túlgondolni azon, hogy bejelentkezik valaki, hogy érdekelnék őt az újbaloldali gondolatvilág hazai képviselői, és szeretne velük beszélgetni.

Mert azt nem hiszem, hogy ők már csak az újmarxista, posztmarxista, felszabteolos és posztmodern zsargonokat értik. 

Ha már nyilatkozni sem kívánnak, hogyan lesz ebből a tömegek meggyőzése? Hogyan lesz így forradalom?

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés