A Notre-Dame biztosítása keretében először az ernyőt helyezik el, amely a műemléket megóvja az időjárási viszontagságoktól. Ez a közeli napokban fejeződik be. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy gerendák hálózatát szerelik fel a boltívek alá és fölé. Utána kezdődik a hosszú, rendkívül aprólékos munka. Ennek a szerkezetnek kell megakadályoznia az omlásokat, amelyeknek a veszélyétől most is tartanak. Egy ideig fennmarad a gerendázat, mert (.) ennek a segítségével érik el a boltíveket is a szükséges munkákhoz – mondta Frédéric Létoffé. Az erre szakosodott kézművesek több mint 1000 négyzetméternyi üvegablakot bontanak le.
Már a jövő héten elkezdődik a több tonnányi törmelék eltávolítása, amelyet alaposan átvizsgálnak a tűz okának megállítására indított rendőrségi vizsgálat során. Ezután kezdődik meg a Philippe Villeneuve építész vezette állapotfelmérés. A lap szerint a határidőkkel óvatosan kell bánni. „Nem tudni, milyen szerkezeti állapotban vannak a boltívek, a tűz és az oltáshoz használt víz miatt” – mutatott rá Frédéric Létoffé, aki kissé optimistább, mint a tűz másnapján, amikor 10-15 évre becsülte a helyreállítás idejét. Ma már úgy látja, hogy a határidők rövidebbek is lehetnek, ha megkönnyítik a szükséges közigazgatási eljárásokat, amire mindenképpen szükség van, ha tartani akarják az Emmanuel Macron elnök által kijelölt öt évet.
(MTI)