Az MTA feltétellel engedi pályázni a kutatóintézeteket Palkovicshoz

2019. február 12. 20:49
A feltétel pedig az, hogy az idei költségvetési támogatást az intézetek megkapják.

A Magyar Tudománya Akadémia elnöksége többórás zárt körű vita után döntött: hozzájárulnak ahhoz, hogy az akadémiai kutatóintézetek benyújtsák idei támogatási igényeiket a Palkovics-féle minisztériumhoz – írja az Index.

Az elnökség azonban feltételhez kötötte a miniszter által kidolgozott pályázati rendszerben való részvételt: Lovász László MTA-elnök a kutatóintézet-hálózat igényeit csak abban az esetben továbbítja a miniszter felé, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják.

Az MTA honlapján a következő közlemény jelent meg:

Az Elnökség felkéri az ITM miniszterét, hogy biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását.

Az Elnökség felkéri a kutatóközpontok főigazgatóit és az önálló jogállású intézetek igazgatóit, hogy az NKFIH által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az Akadémia elnökéhez.

Az Elnökség felkéri az MTA elnökét, hogy – a Professzorok Batthyány Köre által tett és az ITM minisztere által is elfogadott javaslattal összhangban – a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják.

Az Elnökség felkéri az Akadémia elnökét, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az ITM miniszterével a kutatóintézetek jövőbeni struktúrájára vonatkozó miniszteri javaslatokról.”

 

Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

???
az akadémia főállású kutatóiról beszélsz. miért kéne nekik más bevételi forrás? neked hány állásod van?

ami meg a pályázást illeti: te mit szólnál, ha kétévente 10oldalas pályázatot kéne írnod hogy megtarthasd a munkádat? aztán vagy sikerül, vagy nem.
nem keresnél inkább olyan helyet, ahol nem szívatnak ilyesmivel?

a magyar közgazdaságtan csúcsa a ceun van, csak szólok.

légy szíves szólj, ha csak egy kőszegi botond-kaliberű kutatót találsz mondjuk a corvinuson:
https://scholar.google.com/cit..

azért vagy zavarban, mert fogalmad sincs, mi az a tudomány, és hogy működik.
elárulom: nem úgy, hogy a tudósok bárkinek is tanácsot adnak, hanem hogy a témájukban felmerülő _tudományos_ kérdéseken/problémákon gondolkoznak, vizsgálódnak.

amikor kívülállók adják a problémát, azt nem tudománynak hívják, hanem alkalmazott kutatásnak. az is egy létező dolog, csak nem albert einsteinek csinálják, hanem palkovics lászlók.

elmagyaráznád mi hülyeség azon amit írtam?
arról van szó, hogy ha véletlenül megmarad valakinek az állása (mert a jóságos palkovics úgy dönt), akkor is csak 2-3 évre előre tud tervezni, hogy lesz állása?
tudod te az milyen? hogy 2-3 évente új állás után kell nézni? hogy tervezel úgy családot?

mert a tudósosok tudják: így indul a karrierjük, és ez az 5-10 év a tudóskarrier legutáltabb része. minden tudós arra vágyik, hogy végre legyen állandó állása. palkovics meg most elvenné ezt tőlük.

igen, ez szívatás.
és igen, el fognak menni. egyetemekre, külföldre, vagy az iparba.
az meg elsősorban az országnak lesz rossz.
aki egyetemre megy, annak a tudományos teljesítménye vissza fog esni a rossz körülmények miatt.
aki külföldre megy, azt elveszti a magyar tudomány
aki meg az iparba megy, azt általában a tudomány veszti el.

Volt alkalmam bepillantani az MTA nagyszerű munkájában és mint kívülálló az a véleményem, hogy ahogy az egészségügy, oktatás pazarló módon tevékenykedik és kialakultak a klikkek.
A korábban végrehajtott reformok inkubátorba helyezték az MTA-t és mára már állam lett az államban. Ezért szükséges a felülvizsgálat és egy új rendszer felépítése. Olyan rendszeré, amely összekapcsolja az oktatást-a kutatást - a gazdaság szereplőit.
Magyarország a technikai fejlettség tekintetében - ha nem vesszük figyelembe az idetelepült külföldi vállalkozásokat - lemaradásban van. Ezért ennek mind az oktatásban, mind az alap kutatásban, mind az alkalmazásban elsődlegességet kell, hogy kapjon. Ez növeli a termelékenységet, élő munkaerőt szabadít fel és rövid-középtávon végrehajtható.

"a magyar közgazdaságtan csúcsa a ceun van, csak szólok."

LOL

Tudsz még több ilyen vicces megfogalmazást?
Kik akik oktatják a CEU-n a közgazdaságtant?

Ehhez kapcsolható Orbán Viktor nyílt levele a Lendület-csoport nyílt levelére.
https://tinyurl.hu/kteC/

Az MTA-t fel kell oszlatni, s a kutatásokat teljes egészében egyetemi bázisokra kell helyezni, azokat finanszírozni, teljesítmény alapon.

Ez a szovjet örökség, amit az MTA struktúrájában és szellemiségében hordoz, idejétmúlt, haszontalan pénzpazarlás az állam részéről.

A reálgazdaság minden szegmensében a teljesítmény, a hasznosság a vezérelv. Néhány alapkutatást kivéve - a gender és egyéb baromságokra persze egy forintot sem szabad adni - ezt kell érvényesíteni az egyetemi bázisra épülő kutatóműhelyek esetében is.

Az MTA meghagyása mai avitt, dohos, versenyképtelen formájában csak rontja Magyarország versenyképességét.

Az, hogy kiviszik az Akadémia elé a hozzátartozókat, barátokat, senkit sem érdekel. Az idióta Kósa Judit sem. Kapitalizmus van.....

el vagy te tévedve. a közszférában nincsen kapitalizmus.
ha az lenne, nem lenne közmédia, nem lenne közoktatás, nem lenne parlament sem.

Épp a tehetségesek mennének ha nincsenek meg a kutatási feltételek. (Nagy részük egy kicsit megszállott, kutatni akarnak.) Ezekben másutt is látnak fantáziát, van egy rakás ajánlatuk, tényleg várják őket külföldön. Sajna a közepesek vagy lustácskák maradnának....( Tegnap véletlenül botlottam bele egy volt hallgatóm, aki harminc éve az USA-ban él, friss cv-jébe, négy-öt oldalon sorolta fel az eredményeit, publikációit Már annak idején láttam, hogy egy nagyon értelmes és szorgalmas lány, vesztettünk vele...)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés