Mi a szellemi forradalom tartalma? – Válasz Szilvay Gergelynek

"A régebben korhely, szalonzsidózó, de kedélyes, és anekdotázgató Csurka egy szélsőséges, rasszista,." AKI ILYEN VALÓTLAN BUTASÁGOT LEIR, EGYSZERŰEN BESZÁMITHATATLAN: NEM TUDJA MIT BESZÉL.

Babarczy Eszter felvetése teljesen helyénvaló és kell tudni válaszolni rá. Bármilyen furcsa is, a válasz részben az, hogy nincs válasz. Képzeljük el a világot a liberalizmus előtt! Működésképtelen volt? Borzalmas pokol? Híján volt a szabadságnak és a jólétnek? Híján volt a változásnak? Akár a haladásnak? Az én válaszom az, hogy nem. Az Aranybullát sem azért adta ki II. András, mert liberális volt, vagy azért mert "haladni" akart. Akkor ezek a fogalmak még nem léteztek, mert nem létezett a liberális ideológia sem. A kérdés inkább az, amivel a kor embere is szembesült, hogy mit hozott a liberalizmus? A rövid válasz: ideológiát, a régi tekintélyek lerombolását és a politika demokratizálását. Az ideológia a vallást volt hivatott helyettesíteni, a tekintély helyére a nép, a nemzet, a nacionalizmus (tovább mondja? A fasizmus és a kommunizmus állt), a politika demokratizálása pedig megágyazott a tömegdemokráciának, ami viszonylag gyorsan plutokrácia vagy diktatúra lett. A konzervatív valóban a rezentiment ezekkel a folyamatokkal szemben, aminek keresi a mozgatórugóit (Burke, vagy ma Jordan Peterson) és nagyon gyakran a szabadság védelmezője, hiszen amikor ezek a folyamatok következetesen kibomlanak, tömeggyilkosságok és soha nem látott elnyomás következik. Ettől tűnnek úgy, mintha liberálisok lennének, de nem azok - bár jószándékú liberálisokkal olykor egy oldalra sodorja őket a történelem. A liberális nevében ugyan ott a szabadság, de olyan ideológiát képvisel, ami következményeiben a szabadság ellenében hat. A konzervatív nevében pedig ott a régihez való ragaszkodás, pedig ez nem igaz: változás mindig is volt, de nem mindegy minek a nevében, miért zajlik ez le. A liberális társadalom mérnöknek szegődött, amivel a konzervatív újra csak szemben áll. A konzervativizmus valójában ideológia-ellenességet takar. Ennek helyébe nem egy másik, versengő ideológiát akar állítani, inkább folyton azt magyarázza, hogy miért nincs ilyenekre szükség. Hogy van ennek köze Sargentinihez és a NER-hez? Egyfelől a Sargentini jelentésen átsüt a társadalom mérnökösködő liberális ideológia. Sajnos ez az ideológiai túlfűtöttség, társadalom mérnökösdi hitelteleníti a még oly jogos kritikát is. Kell-e a kormánypártot támogató közíróknak pozitív kultúrharcot hirdetni? Aligha. Az európai kultúrának a legmélyebb lényegéhez tartozik hozzá a szabadvélemény nyilvánítás joga, ezért az európai ember kész volt az életét is adni. Nem, ez sem liberális újdonság. Mi több, ma épp a liberális kánon az, ami minden más véleményt és gondolatot el akar nyomni (lásd: Steve Bannon az Economist fórumán). Én szeretném jól érteni, amit Békésék csinálnak: nem akarnak elnyomni más véleményeket, csak hangot akarnak adni másnak is. Mondjuk, egy Steve Bannon-nak, akit hovatovább, egyesek szerint jobb meg sem hallgatni (lásd: liberális sajtó dühödt, az érvekkel nem vitázó, ellenben vehemensen címkéző és karaktergyilkoló reakcióját itthon). Nem helyes gyakorlat, ahogyan a mai balos, liberális média és egyetemi értelmiség, szeretné elhallgattatni a másként gondolkodókat, ahogyan jelzőkkel megcímkézve igyekeznek szalonképtelenné tenni őket. És, hogy ezek mit képviselnek? Ahogy én figyelem a őket csak ennyit: maradjon meg a szólásszabaság, védjük meg a polgári társadalmunkat az áldozati szerepüket harsogó neomarxistáktól. Igen, őket valóban ez a kihívás hívta életre. És ha nem volna az, ami ellen küzdenek, csak a "fehér felsőbbrendűség" maradna? Én ennek nem láttam nyomát sem Bannon-nél, sem Milo-nál, sem Jordan Petersonnál, sem senkinél. Esetleg az, hogy van egy értékválasztásuk: az európai kultúra, amit értékesebbnek tartanak más kultúráknál, balos univerzalista szemszögből tűnhet rasszizmusnak, de ettől ez még nem az. Magyarországon pedig amit ma a konzervatív tábor állít (család, nő és férfi egyenjogúsága), kevéssé áll szemben azzal, amit mondjuk a liberális Deák mondott. Csak a liberalizmus távolodott el ettől.

Az én Kulturkampf -om: „Hermann Nitsch képzõmûvész: – Úgy gondolom, hogy a mûvészetnek mindent meg kell mutatnia, még ha az fájdalommal jár is. „ Véres fél disznó odaszegezve a keresztre a nekem hozott liberális kultúra gyöngyszeme. Aztán elgondolkodtam és megszállt az ihlet, múzsám tárgya a szomszéd libája lett. Gondoltam megveszem tőle a bestiát, mivel minden reggel ott gágog nekem az ablak alatt, kiélem rajta barbár magyar vágyimat. Aztán összeütök deszkából és lécekből egy Dávid pajzsot és rászegezem bosszúból a bestiát, a kóser vágásból kifolyó és általam felfogott vérét ráöntöm a megkopasztott baromfira és kész a művészi önmegvalósításom, mehetek kiállításra. Már tárgyaltam a szomszéddal és közölte elvihetem a gúnárt, de nem ajánlja művész képem kiállítását mivel én csak egy mucsai magyar vagyok, akinek soha nem bocsátanák meg az ihlet általi tevékenységét. Belegondolva igazat adtam neki mert, olyan emberek jó ízlését sérteném meg , akik nem tehetnek a liberális hülyék gyülekezetéről. Csupán csak egy kérdés a megkopasztott, vértől csöpögő gúnárral, vajon eljutottam volna Izraelbe kultúrát terjeszteni, szerintetek miként fogadta volna művészetemet az Izraeli közönség?

Nevezhető harcnak a vita, bár ez mégis inkább vita, s ha nem is a meggyőzés a lényeg, azért az fontos, hogy esetleg más szempontok is bekerüljenek a világunkba, nem? Tudjisten. Nem mellékes, de nem is lényeges, hogy a művész hova szavaz, az a kérdés - és ez csak sejthető és tévedhető -, hogy 20-100 év múlva élni és ihletni fog-e még? Ady hova szavazott akkor - és a legnagyobb óriás, ki akarná eldönteni jobbos-e vagy balos? Minek? Nem mindegy? És Radnóti, aki keresztény magyarként határozta meg magát, és zsidóként lőtték agyon? Ami a leginkább megszívlelendő, az a Bartók-i, Nagy László-i modell: ízig-vérig a mában élni, miközben leásni a legmélyebb, legarchaikusabb kulturális szintekig, de magyarul! Nem? Megteszed-e vagy sem, ez a kérdés! Nem igaz, hogy a szabadság és a szentség kizárja egymást, csak az, hogy viszonyuk drámai. Aki ezt a drámát a lelkébe engedi, az esélyes arra, hogy szétessék, és a titokzatos táltos mégis összeragassza hétszerte szebbre. Tudni kell - kö-te-le-ző -, hogy ideológiák zavarják az adást, aki ezt nem tudja, nem védi ki, nem fosztja le magáról, az belevész a korába és a felszínbe, kaphat bár száz művészeti díjat. Mindenkor az a várakozás egy művésszel szemben, hogy érezzen hatodik érzékkel jövőt és múltat álmodván, és szóljon, mégha légüres térbe sugározza is adását, ez a dolga, mert a művészség egy kiirthatatlan társadalmi feladat, mondanám: hívatás. A jelenlegi "kultúrharc" eléri, hogy e terület végre fontossá válik. Ezt akarta már régóta, nem?