A tüntetők között jelen volt Éric Coquerel, a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország képviselője is, ami nagy indulatokat váltott ki a jobboldalon. „Azzal, hogy a migránsokat a Saint-Denis-székesegyháznak, királyaink sírhelyének megszentségtelenítésére buzdították, az Engedetlen Franciaország és a szélsőbaloldal bizonyították, hogy bevándorláspárti őrületükben készek lábbal tiporni a civilizációnkat. Felháborító” – írta Marine Le Pen Twitter-bejegyzésében.
Le Pen korábbi jobbkeze, a Nemzeti Frontot nemrégiben elhagyó Florian Philippot szerint „látni, ahogy a franciák királyok sírhelyét militáns civilszervezetek és a magukkal hozott migránsok árasztják el, súlyos szimbólum: szimbóluma a történelmi valóságában megtámadott Franciaországnak, az uralkodó engedékenységnek, a bevándorláspártiak obszcenitásának”. A republikánus Valérie Boyer szintén felháborodásának adott hangot, posztját a párt elnöke, Laurent Wauquiez is retweetelte.
Coquerel nem késlekedett a válasszal, szerinte a békés tüntetéssel arra akartak emlékeztetni, hogy az egyháznak a menekültjog és a legkiszolgáltatottabbak oldalán kell állnia, ennek alátámasztására egy Ferenc pápa-idézetet is közzétett. Coquerel úgy véli: az, hogy Le Pen a francia királyok sírhelyét emlegeti, színtiszta maurrasizmus. A szélsőbaloldali párt egy másik képviselője, Clémentine Autain szerint a tüntetőknek „nem volt mit megszentségteleníteniük”, az uralkodók maradványait ugyanis már 1793-ban tömegsírba dobták, a tét ezzel szemben most az, hogy menedéket találjanak azoknak, akik a háború és a nyomor elől menekülnek.