Nem kér Soros Györgyből Székesfehérvár közgyűlése

2017. december 19. 10:11
Soros-ellenes határozatot fogadott el a székesfehérvári közgyűlés – írja hétfőn a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet hétfői közlése szerint Székesfehérvár megyei jogú város közgyűlésének kormánypárti többsége – élén Cser-Palkovics András polgármesterrel – Soros-ellenes határozatot fogadott el. A helyi Fidesz-frakció által beterjesztett javaslat értelmében a városvezetés meg akarja védeni a civil szervezeteket attól, hogy Soros György a „spekulációs ügyletekből származó vagyonából felvásárolja őket”, és „rájuk kényszerítse betelepítéspárti ideológiáját”. 

A határozatban a városatyák tiltakoznak az ellen, hogy – a pécsi Páva Zsolt és a kaposvári Szita Károly polgármesterek által jegyzett megfogalmazáshoz kísértetiesen hasonlóan – „Soros György bevándorlásszervező irodákat” akar nyitni a hazai városokban, és „több százezer dollárt oszt szét ezekben a hetekben, hogy felépítse vidéki hálózatát”. Ez a terv minden magyarországi településre, így Székesfehérvárra is „rendkívül veszélyes, hiszen veszélybe kerülne a mindennapok biztonsága”.

„A közgyűlés kinyilvánítja, hogy nem kíván Székesfehérváron sem bevándorlásszervező irodát, sem migránstábort, egyúttal szorgalmazza, hogy a magyar önkormányzatok utasítsák el a Soros György által tervezettek és a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta végrehajtását” – fogalmaztak a határozatban, majd felkérték Cser-Palkovics András polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Megyei Jogú Városok Szövetségét.

A javaslatot három ellenzéki ellenszavazattal vette napirendre a közgyűlés. Az MSZP, a DK és az Együtt színeiben megválasztott képviselők jelezték, nem asszisztálnak „a Fidesz kampánycéljaihoz”, ezért kikapcsolták a szavazógépet, azaz a határozathozatalkor hiányzóként tartotta nyilván őket a szavazatszámláló rendszer.

Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit. Kaposvár polgármestere kezdeményezi a megyei jogú városok polgármestereinek találkozóját 2018 első felében. A találkozót azért szorgalmazza, hogy közösen elháríthassák azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke aggodalomra okot adó hírnek nevezte, hogy „Brüsszel továbbra sem tett le a kötelező betelepítésről”, nemrég pedig olyan határozatot hozott az Európai Parlament, amely szerint a civil szervezeteknek óriási szerepet szán a bevándorlás szervezésében, továbbá – mint fogalmazott – „Soros György több százezer dollárt ad migrációs elképzeléseinek propagálására”.

(Magyar Nemzet/MTI)

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ráadásul jó egyértelművé tenni az álláspontot.

Egy valamit nem értek.
A nemzeti konzultációnak csúfolt kampánylevélben még 1 millió bevándorlóról van szó (Bár Soros már két éve módosított 300 ezerre) és Soros azt mondta, hogy a migránsokat oda kell(ene) telepíteni ahol szívesen fogadják őket, a kiáltvány mégis kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát emleget.

Nem tolta egy kicsit túl a biciklit Habony Árpi?????

A Fidesznek ahhoz, hogy "Soros azt mondta, hogy", soha nem kellett az, hogy Soros ezt valóban mondja is.

Ők még Sorosnál is jobban tudják, hogy mit akar Soros...

Nézd, én bírom a hülyéket, nincs velük semmi bajom úgyhogy nem igazán szokott zavarni amit írni szoktál nekem, de az már tényleg furcsa, hogy az állapotod még a családodnak sem tűnik fel!!

Egyre sötétebb vagy....

Kedves Gyurcsány Feri!

Hozzászólásaidnak mindig örülnek a jobboldalon, a kormánypártok oldalán, ébren tartod bennük a nemzettudatot. Írj mindennap.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés