Kisebbségvédelem: be kéne állni a Minority SafePack mögé

Nehezen gyűlnek az aláírások az EU-s európai polgári kezdeményezéshez, a Minority SafePackhez – adtuk hírül a hétvégén. Az RMDSZ eddig 231 ezer aláírást gyűjtött össze, de többi európai országban igen alacsony az érdeklődés a Minority SafePack iránt. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) honlapján az olvasható: a szervezet elnöke, Vincze Lóránt épp december 8-án jelentette be, hogy „a szeptember végén indított kampányhoz 350 ezer uniós állmapolgár csatlakozott eddig. Papíron 265 ezren, míg a www.minority-safepack.eu oldalon további 85 ezren írták alá eddig az európai polgári kezdeményezést.” A netes aláírások tekintetében Románia után jelentősen lemaradva Magyarország a második 5063 aláírással (15750 szükséges), Németország 2454 (szükséges: 72 ezer), és Ausztria 1955 aláírással (szükséges 13500). Szlovákiában papíron 50 ezer aláírást gyűjtöttek. Az egymillió aláírást 2018. április 3-ig kell összegyűjteni hét uniós országból.

A Minority SafePack támogatását a Magyar Állandó Értekezlet is prioritásként határozta meg idén ősszel, és felszólalt mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. Ennek ellenére eddig nem sok kormányzati törekvést láttunk a kezdeményezés reklámozására.

Az EU folyamatosan teszi a deklarációkat a bevándorlók, az alternatív életmódok folytatói és mások jogai mellett – ha azt mondom, „kisebbség”, a bevándorlók és az LMBTQ-mozgalom jut mindenki eszébe tőlünk nyugatra. Pedig a nemzetközi jog és az EU-s joganyag is ismeri az őshonos kisebbségek fogalmát. is. A különböző csoportok legitim törekvéseinek támogatása pedig nem zárja ki egymást (kérdés, mi a legitim törekvés).

Bizonyára önöket is kérdezték már külföldiek, amikor esetleg a határon túli magyarokra terelődött a szó, hogy ők mikor mentek oda, miért költöztek másik országba. Ha megjegyeztük, hogy a szüleik is ott születtek, akkor jött a kérdés, hogy ők mikor kerültek idegenbe – és szépen el kell magyarázni, hogy nem kerültek idegenbe, a nagyszüleik és a dédszüleik is ott születtek, ahogy „apáink apáinak az apái” is. Azt már végképp nem érti a nyugat-európai, hacsaknem maga is egy őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik, hogy a romániai és szlovákiai magyar miért nem román vagy szlovák, a magyarországi horvát – ha találkozik ilyennel – miért nem magyar. A határokkal egybe nem eső kultúrnemzet fogalma idegen tőlük. Pedig az EU-ban 50 millió tagja van az őshonos kisebbségeknek. Korántsem csak a határon túli magyarokról van tehát szó.

Gondolnánk, elég elmagyarázni, és megértik, hiszen mi meg szoktuk érteni az olyan dolgokat, amiket elmagyaráznak nekünk. Amikor Krakkóban töltöttem egy félévet Erasmusszal, egy EU-s előadáson, amikor egy szerb gyerekkel magyaráztuk Közép-Európát, és jeleztük, hogy „citizenship” és „nationality” errefelé nem esik egybe, egy fekete hölgy feltette a kezét, és megkérdezte: az hogy lehet, hiszen ő francia. Ebből fakadóan akár pontosan érthette is volna, mire gondoltunk, de a francia nemzeteszme tényleg olvasztótégelyként szeretne működni, így kisebbségeknek nem ad teret.

Mit akar a Minority SafePack?

Hans Heinrich Hansen, a FUEN akkori elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke 2013 júliusában nyújtotta be az európai polgári kezdeményezést a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme, valamint Európa nyelvi és kulturális sokszínűségének megőrzésére vonatkozó uniós szabályok megalkotása érdekében. A polgári kezdeményezés nyolc területen tizenegy javaslatot fogalmazott meg. Az Európai Bizottság elutasította a bejegyzést, de eme döntés ellen fellebbeztek a kezdeményezők, és 2017-ben elindulhatott az aláírásgyűjtés.

A kezdeményezők azt írják: „Arra kérjük az EU-t, hogy fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése céljából. A jogi aktusoknak a regionális és kisebbségi nyelvek, az oktatás és a kultúra, a regionális politika, a részvétel, az egyenlőség, az audiovizuális és egyéb médiatartalom, illetve a regionális (állami) támogatás terén kellene magukba foglalniuk szakpolitikai intézkedéseket.”

Ez konkrétan olyan intézkedéseket takarna, amellyel a különféle, EU-s támogatások jobban elérhetőek a nemzeti kisebbségek számára, illetve a túl alacsony létszámú kisebbégek, amelyek nem tudnak képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe,  kapnának egy kisebbségi platformot, ami konzultatív testület volna. Úgyszintén könnyítenék a kisebbségek által lakott területeken az audiovizuális műsorok sugárzását, ami ma gyakran bonyolult bürokratikus eljárásokkal lehetséges csak, ha másik tagállamból érkezik a jel.

Végül szeretnék, hogy bizonyos, a kultúra és szellemi örökség megőrzését célzó regionális és állami támogatások, segélyek esetén a Bizottságnak szóló jelentés alóli mentesség lehetőségét kollektíve megkapják a nemzeti kisebbségek, ami növeli a jogszabályi biztonságot a kezdeményezők szerint.

Emellett még pár apró javaslat szerepel a Minority SafePackben. Ezek láthatóan nem a tagállamokra valami egységes, erős, kötelező, nemzetek feletti szabályozást rányomó javaslatok, mint mondjuk a bevándorlókvóta, hanem inkább a finomhangolás kategóriájába tartoznak. Nehezen mondható, hogy tovább csökkentenék a tagállami szuverenitást, és még mindig a gyengébb szabályozások közé tartoznának. Ennek ellenére például Románia a végsőkig küzdött a Minority SafePack ellen.

A kezdeményezés természetesen nem csak a határon túli magyaroknak lenne jó, hanem például a magyarországi kisebbségeknek is, habár a magyar kisebbségvédelem példaértékű, de akkor is. Úgyszintén magukénak tekinthetik dél-tiroliak, katalánok, baszkok, gallegók, s mindenki más.

 Nemzetközi szabályozás?

Miközben az ENSZ-ben és az EU-ban folyamatosak a viták a bevándorlókról, a nők jogairól, az emberi jogokról, aközben a nemzeti kisebbségeket nem igyekszenek napirendre venni nemzetközi szervezeteink. A második világháborútól 1992-ig az egyéni jogok kereteiben próbálták megoldani az ő ügyeiket is. Ez valahol logikus volt, hiszen a kisebbségek is egyénekből állnak, de a gyakorlatban a dolog sok kívánni valót hagyott maga után. A nemzeti kisebbségekről szóló definíciós vita azonban elhúzódott, s valóban: nehéz lenne pontosan meghatározni az ilyen csoportos entitásokat jogi precizitással. Ennek ellenére az a mondás járja, hogy aki egy nemzetközi szervezetben definíciós vitánba kezd a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, az vagy disszertációt ír, vagy el akarja odázni a megoldást (hazánk elfogadta az úgynevezett Cartori-definíciót).

Az ENSZ-nek van egy olyanja, hogy A nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nemzetközi nyilatkozat, amely jogilag: ajánlás, Győri Szabó Albert szerint „erős soft law”. Úgyszintén van az ENSZ-nek egy Kisebbségi Munkacsoportja, ami egyet tud: vizsgálódni és deklarálni. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet néhány nyilatkozatának is vannak a kisebbségekre vonatkozó részei, és van Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa is, aki konfliktusmegelőzéssel foglalkozik.

Az Európa Tanács már komolyabban foglalkozik a nemzeti kisebbségekkel: van egy 1992-es Nyelvi Chartája (mivel „az emberi jogi egyezmény kisebbségvédelmi kiegészítő jegyzőkönyvének tartalmában nem tudtak a tagállamok megegyezni”), ami a nyelvhasználat biztosítására törekszik. Ez egy nyelvjogi svédasztal, amelynek tételeiből 35-öt kell kiválasztania a ratifikáló országoknak. A végrehajtásról három évente írnak jelentést.

1995-ben fogadták el az ET keretegyezményét a kisebbségek védelméről: „ez az első és egyetlen jogi érvényű dokumentum, melyet kizárólagosan a kisebbségek védelmének szenteltek” – írja Győri Szabó Albert a Kisebbség, autonómia, regionalizmus című kötetében. Ez is minimalista egyezmény, ami leszögezi, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi jog integráns része, hogy a többségi államnak segítenie kell a területén élő, őshonos kisebbségeket, és tiltja az etnikai arányok megváltoztatására irányuló kísérleteket, beleértve a közigazgatási határok átszabását is (amit Szlovákia megtett, amikor a hagyományos megyerendszert felváltotta egy észak-dél irányú beosztással, hogy ne legyen magyar többségű megye). A jogorvoslat lehetősége azonban hiányzik a dokumentumból. Ezen túl még az Európa Parlamentnek vannak ajánlásai, irányelvei, jelentései.

Az Európai Unió és a kisebbségek

Az EU joganyaga gazdasági alapú, hiszen eredendően gazdasági társulásról beszélünk. Így az uniónak nincs önálló kisebbségvédelmi tevékenysége, közvetetten az egyéb normái alkalmazhatóak a kisebbségi személyekre. Az EU támogatta ugyanakkor a Kevéssé Használatos Nyelvek Európai Hivatala létrejöttét. Az EU nagyban támaszkodik az ET és az EBESZ szabályozásaira, minthogy tagállamai többnyire azokban is tagállamok.

2000-ben, a nizzai csúcstalálkozón szóba került, hogy beillesztik az Alapvető Jogok Európai Chartájába a kisebbségi jogokat, de a tagállamok többsége ezt elutasította. Érdemes megjegyezni az elutasítók egy részének indoklását: szerintük „a bevándorolt közösségeket felháborítaná, hogy sokszor a kisebb létszámú, autochton kisebbségek jogait védik”, ugyanakkor az őshonos kisebbségek jogait nem szerették volna kiterjeszteni a bevándorlókra. Utóbbi szempont jogos, az előbbi felesleges hiszti. Később az új tagállamok csatlakozásánál az EU már elméletileg megkövetelte a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását – tudjuk, milyen eredménnyel. „A Bizottság országjelentéseiben a keretegyezményhez csatlakozást, a charta megvalósítását viszont nem, tartalmilag ezáltal az EU a kisebbségi egyéni jogokat támogatja, míg a kollektív-közösségi jogokat nem.” Ezen túl van még pár faji egyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló irányelv.

Nemzetek feletti szabályozás?

Jogos a felvetés, hogy ez ha most Brüsszellel szemben szabadságharcot folytatunk, akkor abba hogyan is fér bele, hogy erősítsük az EU-s kisebbségvédelmet. Ez nem csökkenti a tagállami szuverenitást? Az EU elsősorban tagállamok szövetsége. Ha a tagállamok megegyeznek valamiben, úgy lesz, ha nem egyeznek meg, nem lesz úgy. Ez picit leegyszerűsítő, és valóban vannak a föderális rendszer felé mutató elemek az EU-ban, például az Európai Parlament és a bizottságban, miniszterek tanácsában a többségi döntések a konszenzusos helyett, de alapvetően mégis az van, amiben a tagállamok megegyeznek. Persze ha csinálnak a saját fejük felé egy szupranacionális szervezetet, aminek lepasszolják a szuverenitásukat vagy annak egy részét, akkor utána nehéz ügy visszavenni azt. Ilyen szempontból ma a tagállamok kicsit magukba is nézhetnének, amikor Brüsszelt szidják (főleg a régebbi tagállamok, a rendszert őt találták ki).

A nemzetközi szint azonban sosem teljesen kiiktatható, s ez nem is baj. Nemzetközi szerződések, egyezmények, megállapodások, államszövetségek, szövetségi államok mindig is voltak, mióta világ a világ. Mint feljebb írtam, a Minority SafePack javaslatcsomagja nem egy erős szabályozást irányoz elő,az nem is egy teljesen új szabályozást, amit Brüsszel nyomna rá a tagállamokra.  Pusztán finomhangolásokról van szó, amelyek összességében segítenék a nemzeti kisebbségeket, ráadásul az MPS megmarad a kisebbségi jogok egyéni jogi oldalról való megközelítésénél.

Egyébként meg azt gondolom, hogy nem kell félni attól, hogy megpróbáljuk a kurrens, bevándorlókkal és alternatív életmódot folytatókkal elfoglalt nemzetközi miliőbe betuszkolni a saját agendánkat, s megpróbálni, ha nem is lecserélni az említett témákat, de odatenni melléjük azt, ami nekünk fontos.

Emberi jogok?

Miközben egyesek a végtelenségig terjesztenék a körüket (emberi jogi fundamentalizmus), a kutatás másik iránya, az emberi jogi megközelítés abszolutizálásának hátrányait emeli ki, mint ami eljogiasítja a politikát. Alasdair MacIntyre kommunitárius filozófus szerint pedig emberi jogok nem is léteznek. Mary Ann Glendon híres kötete, a Rights Talk arról szól, miként szegényíti vitáinkat a kizárólagos emberi jogi nyelvezet. A balos filozófiai kritikák szerint (Richard Rorty) az emberi jogok hasznos találmányok.

Az emberi jogok elméletének fő kérdése az, hogy azok honnan származnak. Az emberi jogok nem a felvilágosodás vagy a modernitás találmányai, az ember (vagy legalábbis az emberi közösségek, a nép) természetéből és Istentől fakadó jogairól a középkorban is voltak elképzelések. Nyilván nem a levegőből szerezzük az emberi jogokat, ekkor valóban maximum emberi találmányok. A keresztényeknek viszont lehet egy magától értetődő megoldása: az emberi jogok Istentől származnak. Csak ekkor a tartalmuk nem ugyanaz lesz, mint a posztmodern verziókban.

Akárhogy is, az emberi jogi nyelvezettel szembeni fenntartások esetén sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma a politika és az érdekérvényesítés ezen a diskurzuson belül zajlik; akkor pedig használjuk ki, amire lehet. 

A szülőföldön maradás és az anyanyelv használata, a saját hagyományaink szerinti élet ott, ahol azok valóban hagyományosak és bevettek, kétségtelen sokkal alapvetőbb emberi jog, mint a világ másik felére vándorlás. Ennek kellene tehát az elsőnek lennie, de hangsúlyozom, az őshonos kisebbségek helyzetének javítása nem zárja ki mások helyzetének a javítását sem.

Az viszont kétségtelenül képmutató helyzet, amikor az EU nagy dérrel-dúrral foglalkozik bevándorlók ügyeivel, emberi jogokkal és hasonlókkal, de az őshonos kisebbségektől fél, mint a tűztől, miközben a nemzeti kisebbségek jogai is értelemszerűen egyéni emberi jogok. Ezen változtatni kell.

Nem tudom, a Fidesz-kampány hangütése nem számít-e diametrikusan ellentétesnek a Minority SafePack célkitűzéseivel, és okoz-e ez hatékonységi dilemmákat a kampánystábban. De akár igen, akár nem, a Fidesz-KDNP nem engedheti meg magának, hogy kihátrál, pontosabban be sem áll a Minority SafePack mögé, amit nagy erőkkel kellene reklámozni. 2004 után mindenesetre erkölcsi kötelessége a kormánypártoknak, hogy felvállalják a Minority SafePacket háttérben és előtérben egyaránt, különben oda a hitelesség.  

A Minority SafePacket itt tudja aláírni.