Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A Minority SafePack kezdeményezés célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése.
Kiemelt törekvés, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a Minority SafePack kezdeményezést, amelynek célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése. Többek között ezt tartalmazza a Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozata, amelyben – mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülés után ismertette – teljes konszenzus volt a résztvevők között.
A dokumentum szerint arra biztatják a magyar szervezetek képviselőit, hogy minél szélesebb körben nyújtsanak tájékoztatást a kezdeményezés fontosságáról. Az ülésen abban is teljes konszenzus volt, hogy elvetik Gyurcsány Ferenc DK-elnök javaslatát a határon túli magyarok szavazati jogának elvonásáról – ismertette Semjén Zsolt.

A zárónyilatkozat kitér arra is, hogy a résztvevők tiltakoznak az Ukrajnában élő magyarok emberi és alkotmányos jogait csorbító, az európai normákat sértő oktatási törvény ellen.
(MTI)