„Reformáció? Bocs, erre most nincs időm...”

2017. október 31. 15:05

Gacsályi Sára
Mandiner
A reformáció nagy évfordulóján így találkoztam a magyar társadalom valóságával.

„A reformáció része a magyar nemzettudatnak, a magyarságtudat támasza” – jelentette ki Áder János köztársasági elnök. 

„A reformáció az emberi civilizációt mindenkorra megváltoztatta” – hangsúlyozta Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter. 

„A reformáció üzenete, hogy nyitottak legyünk az újra és szilárdan őrizzük a felismert igazságot” – tartja Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. 

„Reformáció? … ööö…nem tudom” – mondja az utca embere 2017 októberében Magyarországon. 

*

Az ötszáz éves reformációs évforduló előestéjén körbejártuk Budapestet, hogy kiderítsük, az utca embere hogyan vélekedik a reformációról.

Ez a cikk ennek a videóriportnak a hűlt helye. Videót ugyanis nem tudtunk csinálni. Nem tudtunk miből csinálni.

Jó másfél óra alatt sok tucat embert próbáltunk megkérdezni, hogy mit tud a reformációról: tudja-e mi az, mikor történt, hol történt, jónak tartja-e megtörténtét, és így tovább…

A kérdéseinkre az emberek többsége elutasítással, dühvel és zavarral reagált – majd valós válasz adása nélkül ment tovább. 

Másfél órányi aktív kérdezgetés alatt összesen négy érdemi választ kaptunk. Ezeket a válaszokat mind férfiak adták; ránézésre tizenöt, huszonöt, harmincöt, hatvanöt éves úriemberek. 

A legfiatalabb fiú úgy tudta, hogy a reformáció „megújulást jelent, azt jelenti, hogy megújítunk dolgokat, mindent újjá csinálunk azért, hogy jobb legyen. Haladunk a korral”. Ugyanez a fiú néhány rávezető kérdés elhangzása után sem tudta a reformáció és az egyház fogalmát összekötni. 

A tőle idősebb srác tisztában volt vele, hogy a reformáció kapcsán a „keresztény egyház megreformálásáról beszélünk, aminek Luther Márton volt az egyik nagy alakja”, ahogyan azt is tudta, hogy ennek ötszáz éves évfordulóját ünnepeljük a napokban. Véleménye szerint ez a folyamat javára vált a világnak. (Ez a fiatalember a forgatást követően aztán kikérte magának és közölte, hogy nem szeretné, ha felhasználnánk a felvételt.) 

A középkorú férfi leszögezte, hogy nem vallásos, de megosztotta velünk nézetét, miszerint a világot jobbá tette a kereszténység. Úgy gondolja, a reformáció során a „katolikus dogmákat átfogalmazták, átírták valamilyen emberközelibb megoldássá”.

Kérdésünkre felelve elmondta, hogy a reformáció ötszáz éve történt, és úgy emlékszik – bár nem biztos benne –, Esztergomból indult.

A legidősebb úriember végül örömmel válaszolt a Mandiner kérdésére, kiemelve, hogy ő maga is református. Elmondta: a reformáció során „kitették a Heidelbergi káté ajtajára 95 pontban azokat a követeléseket, amiket a római egyháztól követeltek”. 

*

Ezen négy megszólalót leszámítva másfél óra alatt nem kaptunk érdemleges válaszokat. Annál többször hallottuk cserébe a „bocsi, most nem”, a „ne haragudj, sietek” és a „nem nyilatkozom” frázisokat. Mindez persze nem meglepő, ha utcaembere-riport készítésére vállalkozik az ember.

A dolog érdekessége az volt, hogy az elutasítást ezúttal nem a kamera, a mikrofon vagy a mi unszimpatikus képünk váltotta ki, hanem a bedobott téma. Többször előfordult, hogy megállt valaki nyilatkozni, majd a kérdés elhangzása után közölte, hogy siet, erre nem ér rá, vagy éppen nincsen kedve válaszolni. Néhány esetben pedig, megkockáztatom, kifejezetten dühösek lettek az emberek, hogy erről kérdezzük őket. 

A riport készítése előtt felkészültem arra, hogy sokan nem lesznek tájékozottak az ügyben, fogok érdekes dolgokat hallani az egyházról és az enyémtől eltérő véleményekkel találkozhatok majd – éppen ezek miatt örültem a feladatnak.

Arra viszont nem számítottam, hogy az emberek az egyház, a hit puszta említésétől rosszul lesznek. 

Bevallom: majd két órányi meddő kérdezősködés után oszladozni látszott fejem körül a protestánsok rózsaszín ködfellege. E rózsaszín felhő kialakulása valahová az óvodai hittanórák és a húsz évvel ezelőtti vasárnapi ebédek felett pöszén elrebegett asztali áldások idejére tehető. További fellegképződésért felelős tizenkétszer ötvenkettő templomi hittanóra és tizenegy évnyi egyházi iskolában való padkoptatás.

Rózsaszín ködfelhő ide vagy oda, még én is megláttam most azt a szakadékot, ahol a mélység fölött egyik oldalon a szép keresztyén szólamokat halljuk a közéletben és a templomainkban, a másik oldalon viszont indifferens, fogalmatlan, érdektelen embertömegek állnak.

Úgy tűnik, a hit kérdésében szinte tapintható vastagságú torz üvegen át szemléltem a világot, vagy pontosabban a magyar társadalmat. Mégis bízom valamiben. 

A reformációban az egyház visszatért a hit egy egyszerűbb, helyenként tisztább megéléséhez. A reformátorok emlékeztettek mindenkit, hogy keresztyén hitünk központjában a krisztusi szeretet áll. Jézus pedig aranymondásként azt tanította nekünk, hogy Isten és embertársaink szeretete a legfontosabb. 

Hiszem, hogy ha Luther Márton ötszáz évvel ezelőtt úgy meg tudta magát értetni, hogy annak ma is hatása legyen a világra, akkor 2017 Magyarországban is lehetséges úgy kommunikálnunk, hogy annak foganatja legyen. Mondjuk: a hit, a remény és a szeretet. 

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Summa summarum, Áder, Lázár és Balog kb. olyan téma körül pörögnek, ami most, 2017-ben már a kutyát sem érdekli.

Ennek ellenére, h. senkisem adott akár csak művelt emberhez méltó választ, örömteli ünneplést kívánok minden ünneplő testvérnek, nem kis dolog, h. megértük és még vagyunk!

A négy gyerekem közül három ma elmegy istentiszteletre, az egyik családosan Eisenachban ünnepel, az ottani legnagyobb unokám jövőre konfirmál.

Annak kell örülni, ami van, míg van. Még van.

A marxizmus és a liberalizmus kéz a kézben járnak az egyén hitének az elvételében. Ez megjelenik diktatórikusan és áttételesen is.

Ma kevesen vagyunk akik tanultak vallástörténelmet, teológiát. Többségünk legfeljebb magánszorgalomból.
Így azt mondhatjuk - ahogy egyik hozzászóló már megjegyezte - a magyar szocialista/liberális oktatás szégyene, hogy az egyetemes történelem tanításból kimaradt a vallástörténelem.

Tévedsz. Super Partes-nak van igaza, ha nem általánosan értelmezi. Te viszont általánosítasz.
Attól sem lesz senki vallásos, hogy hányra magára a keresztet, meg mindig elmegy a templomban, de az élete, a cselekedeti ezt nem igazolják vissza. Ezért nem lehet általánosítani mert a rész nem egész.

Tisztázzuk.
Tudatosan írtam vallástörténelmet a vallástörténet helyett. Valóban volt szó a középiskolai könyvekben vallás történetről. Ez azonban csak a szó valódi értelmében történet volt, egy rész az egészből. Abból is csak az ami megfelelt a szocialista, majd később a liberális ideológiának.

Érettségi után a felsőfokú tanulmányaimat egyházi iskolában tervezetem végezni. Megismerkedtem egy teológus paptanárral, akinek a közbejárására lehetőségem lett volna Rómába, vagy Párizsba menni tanulni. A feltétel az volt, hogy különbözetit kell tennem. Ekkor kaptam meg az egyházi középiskola anyagát és az ismerős teológus paptanár segített felkészülni. A családi körülményeim azonban úgy alakultak, hogy nem mentem el. Mivel érdekelt a téma, így magánszorgalomból tovább folytattam.
Elárulom neked, de csak neked, hogy ez a paptanár jobban ismerte a marxi filozófiát, mint az egyetemen tanitó professzor.
Ő mondta nekem, hogy ha nem ismered az ellenfeled ideológiáját, akkor nem tudsz vele vitázni.

A hozzászólásomban pedig egyetlen szóval sem említettem a reformációt, mert a vallás nemcsak ebből áll.

Köszönöm a hozzászólásod. Amit írtál arról tudok.
Az erkölcstan tananyagot pedig hiányolom a magyar oktatásból, mint ahogy a párbeszéd-vita tananyagot is.
Ez egyben a magyar oktatás rákfenéje, mert a hangsúly a bemagoláson van és nem a logikus gondolkodáson, a téma megvitatásán.

Leírtam miként értelmeztem a hozzászólásomban. Nincs igazad, hogy nincs külön vallástörténet csak csomagban létezik.

Ilyen „csomag” van
Károli Gáspár Református Egyetem
Bibliai teológiai és Vallástörténeti Tanszék

Nem ismerem az olasz oktatást.
Úgy tudom, hogy a magyar iskolákban a Társadalmi és állampolgári ismeretek tantárgy keretében szerepel az Alaptörvény ismerete.
Amikor a 60-as években érettségiztem tanultunk jogot és ennek keretében az Alkotmány egy tétel volt.

Egy cikk a magyar oktatásról a magyar nemzetben, melyben azt a következtetést vonja le, hogy a magyar oktatás a kormányzat hibája. Azután idéz egy anyukától, ezzel támasztva alá az állítást..

"„Végigjártam a beiratkozás előtt a szóba jöhető állami intézményeket is, de káoszt láttam. Teljes fegyelmezetlenség, az értékrend totális hiánya, gyenge, kiégett tanárok, akiket nem érdekel, mi van a gyerekekkel” – sorolta a problémákat, hozzátéve: az egyházi iskolában tapasztalta azt egyedül, hogy nem csak oktatást, de valódi nevelést, értékrendet is kapnak a diákok."

Kérdésem; Ez kormányzati hiba, vagy az oktatói alkalmatlanság?

Válaszok:
Berecskereki | 2017. október 31. 18:43

Egyetértek veled.
Most elbúcsúzom.
Köszönöm a társalgást. Jó éjszakát kívánok.

Ez nem egészen így van, a Dunántól talán tényleg katolikus többségű, de a Tiszántúl, az Alföld nem. Békéscsaba, Nyíregyháza körül van egy evangélikus tömb, ők szlovák eredetűek.

A reformációról azért illik tudni, h. ezen a mapon szögezte ki 1517-ben Luther a wittenbergi vártemplom ajtajára a 95 pontját, amit a búcsúcédula árusítás visszássága ihletett és ami elindította a reformációt.

Valaha még azt is tudtuk, h. a reformációnak Magyarországon nem napja van, hanem emlékünnepe, meg azt, h. melyik papnak mit illik köszönni és, h. a katolikus az pap, a protestáns meg tiszteletes úr.

Mindegy, ez egy letűnt világ, ami éppúgy, mint a többi, már nem jön vissza, bár nem biztos, h. ami helyette van, az jobb, bár nem biztosan ez az, ami a legjobban hiányzik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés