Világtrendek a felsőoktatásban

2017. augusztus 8. 7:25
Kiss Károly
Magyar Nemzet
Manapság az egyetemi diploma nem privilégium, hanem a középosztályhoz tartozás és egy jó munkahely megszerzésének a feltétele.

„A fogyasztói társadalmak szent tehene az autó. Az elmúlt évtizedek statisztikái szívesen mutatták be a piacok fejlődését a gépjárművásárlások ütemének növekedésén keresztül. Csakhogy az utóbbi években megdöbbentő fordulat bontakozott ki: 1995 és 2012 között az autóvásárlás hozzávetőleg hetven százalékkal nőtt világszerte, az egyetemi beiskolázások száma viszont 170 százalékkal emelkedett. A világ nemzeti terméke ez idő alatt a felével lett több. Ez megcáfolja, de legalábbis enyhíti a fogyasztói társadalomról alkotott elmarasztaló ítéletünket; a földlakók még az autóvásárlásnál is fontosabbnak tartják gyermekeik felsőfokú iskoláztatását. Az OECD-országok 2015-ben a GDP 1,6 százalékát költötték felsőoktatásra, szemben a 2000-ben mért 1,3 százalékkal. Amerikában ez az arány 2,7, nálunk 1,5 százalék.

Manapság az egyetemi diploma nem privilégium, hanem a középosztályhoz tartozás és egy jó munkahely megszerzésének a feltétele. Az informatika és a molekuláris biológia fantasztikus eredményeket ért el, a műszaki fejlődés görbéje exponenciálisan ível felfelé. E folyamatok azzal fenyegetnek, hogy tömegével szűnnek majd meg a hagyományos munkahelyek. Most van csak igazán szükség az életfogytig tartó tanulásra; a régi tudás gyorsabban évül el, mint korábban bármikor.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés